Cegled23Az Ismeretlen Cegléd című fotópályázat kiállítását 2013. szeptember 27-én Reznák Erzsébet, a Kossuth Múzeum igazgatója nyitotta meg, köszöntötte az alkotókat. Elmondta, hogy habár kevés pályázó volt, de egy nagyon erős, szép kollekció jött össze. Ő személy szerint mindenkinek díjat adott volna. Köszönte, hogy a Múzeum gyűjteményébe  értékes alkotások kerültek be. Elhatároztuk, hogy jövőre egy kicsit másképp, e újra meghirdetjük ezt a pályázatot. Az első három díjat Hegedűs Ágota alpolgármester asszony adta át Szamosvári Józsefnek, Ivanics Gábornak és Barna Karolinnak. A különdíjakat pedig Baán katalin. A különdíjasok: Garamszegi Krisztina, Hatvani Ágnes és dr. Jójárt György.

A megnyitóról Kisfaludi István fotói láthatók.