fnye album 2013

A Fotóművészeti Nyári Egyetem – Tata, 2013 meghívásos pályázatra 51 szerző 477 fotóval pályázott. A zsűri 32 szerző 67 felvételét javasolta kiállításra, valamint minden nevező legjobb felvételeiből 19 szerző 23 felvételét. A zsűri tagjai voltak: Horváth Imre EFIAP, E-Mafosz/b; Komondi Ágnes; Niksz Gyula.

A pályázat anyagát – tatai kiállításunk után – a most megjelent kötet lapjain mutatjuk be. Az albumban a nyári egyetem ideje alatt Tatán és környékén (Rév-Komáromban, Esztergomban, Tatabányán, Oroszlányban) készült képek szerepelnek, amelyek elkészítéséhez kiváló lehetőségeket nyújtott a „Vízek városa” és a háromnapos tatai Víz, zene, virág fesztivál is.

fnye04A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének tagszervezeteiben tevékenykedő fotográfusok számára rendezzük meg évente a Fotóművészeti Nyári Egyetemet, mely alkalmat teremt új művek létrehozására, a fotósok ön- és továbbképzésére. A nyári egyetemet változó helyszínen, mindig az ország más-más régiójában rendezzük. 2013-ban Tata adott otthont a rendezvénynek. Az egyhetes szakmai program zárásaként pályázatot hirdettünk, amelyen azok vehettek részt, akik hallgatói voltak a Fotóművészeti Nyári Egyetemnek. A pályázatra 51 szerző 477 fotóval pályázott. A zsűri 32 szerző 67 felvételét javasolta kiállításra, valamint minden nevező legjobb felvételeiből 19 szerző 23 felvételét.

A pályázat anyagát 2013. december 14-ei, tatai kiállításunkon, valamint egy kötet lapjain mutatjuk be, mely januárban jelenik meg.

Bővebben: FNYE, Tata 2013 – kiállításmegnyitó

Novak Jozsef TukrozodesA 2013. évi, tatai Fotóművészeti Nyári Egyetem meghívásos pályázatára 51 szerző 477 fotóval pályázott.
 
A zsűri a 17 és ennél magasabb pontszámot elérő képeket javasolta kiállításra – 32 szerző 65 felvételét, valamint a nevezett, de a 17 pontnál alacsonyabb értékelésű képekből 19 szerző 23 felvételét.
 
A zsűri tagjai voltak
Horváth Imre, Komondi Ágnes, Niksz Gyula.

 

Bővebben: A Nyári Egyetem pályázatának eredménye

Fotóművészeti Nyári Egyetem, 2013 – Tata, meghívásos, digitális fotópályázat
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége meghívásos fotópályázatot hirdet a Fotóművészeti Nyári Egyetemen regisztrált hallgatók számára.
A pályázatra csak azokkal a művekkel lehet nevezni, amelyek 2013. június 28. és július 6. között készültek Tatán, Komárom-Esztergom megyében, vagy Rév-Komáromban.
Egy szerző maximum 10 db digitális felvételt küldhet be e-mailen, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Aki sorozattal pályázik, a nevezési lap minden sorába a sorozat egy felvételének címét írhatja be, de így elfogadja azt is, hogy a zsűri az egyes képeket bírálja el és szabadon választ azok közül.

Bővebben: FNYE 2013 – meghívásos fotópályázat

x Horváth Imre   Készül a bográcsgulyásPénteken ismét buszos fotótúra volt: Esztergom és Tatabánya (Turul és Szelim-barlang) kínált megörökíteni valókat.
Este bográcsgulyás közös készítése és elfogyasztása volt a feladat, melyet a hirtelen jött vihar miatt, már az előadóteremben zártunk. A Fotóművészeti Nyári Egyetem zárásaként az elnök és résztvevők értékelték a tábort. Horváth Imre kitért arra, hogy ennek csak úgy van jövője, ha a közösség minden tagja hozzá teszi tudását, munkáját, ha a közösség tagjai nem csak azt nézik, mit lehet kivenni belőle, hanem mit lehet hozzátenni. A Fotóművészeti Nyári Egyetem megrendezésének csak úgy van hosszú távú jövője, ha a tagszervezetek helyismeretükkel, szervezőkészségükkel segítenek a megrendezésben. Elhangzott a 2014-re javasolt helyszín(ek)re néhány lehetséges ötlet is. Várjuk a tényleges jelentkezéseket...

Bővebben: FNYE, 7. nap – Esztergom, Tatabánya és a bográcsgulyás