A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének tagszervezeteiben tevékenykedő fotográfusok számára rendezzük meg évente a Fotóművészeti Nyári Egyetemet, mely alkalmat teremt új művek létrehozására, a fotósok ön- és továbbképzésére. A nyári egyetemet változó helyszínen, mindig az ország más-más régiójában rendezzük. 2013-ban Tata adott otthont a rendezvénynek. Az egyhetes szakmai program zárásaként pályázatot hirdettünk, amelyen azok vehettek részt, akik hallgatói voltak a Fotóművészeti Nyári Egyetemnek. A pályázatra 51 szerző 477 fotóval pályázott. A zsűri 32 szerző 67 felvételét javasolta kiállításra, valamint minden nevező legjobb felvételeiből 19 szerző 23 felvételét.
A pályázat anyagát 2013. december 14-ei, tatai kiállításunkon, valamint egy kötet lapjain mutatjuk be, mely januárban jelenik meg.
A kiállításon és albumban a nyári egyetem ideje alatt Tatán és környékén (Rév-Komáromban, Esztergomban, Tatabányán, Oroszlányban) készült képek szerepelnek, amelyek elkészítéséhez kiváló lehetőségeket nyújtott a „Vizek városa” és a háromnapos tatai Víz, zene, virág fesztivál is.
2013. évi Fotóművészeti Nyári Egyetem meghívásos fotópályázatának kiállítását megnyitotta Michl József, Tata város polgármestere, köszöntötte a Kuny Domokos Múzeum igazgatóhelyettese, Schmidtmayer Richárd. A díjazott tatai képek készítőinek felajánlott Tata-képek című albumát átadta Sipos Zoltán. A legjobb tatai kép készítőjének – Tarnóczi Andreának – Tata város különdíját Michl József adta át. Emellett a helyszínen megjelent nyertesek egy különdíjat, a múzeum most megjelent Múltunk kincsei című kötetét is átvehették Schmidtmayer Richárdtól és Németh Kingától.
A kiállításmegnyitó szellemi töltekezése után a múzeum jóvoltából testileg is töltekezhettünk. Majd ismét a szellemieket gyarapíthatta, aki részt vett a múzeum egész napos, a mézeskalács tematika köré épített rendezvényein, helytörténeti előadásain.
A kiállításmegnyitó képeit készítette Horváth Erzsi:
https://mafosz.hu/fny-egyetem/2013-tata/92-fnye-2013-kiallitasmegnyito.html#sigProId5fe72c4b8c
A tatai Fotóművészeti Nyári Egyetem megrendezését, a meghívásos pályázat kiállítását és az album megjelenését támogatta Tata Város Önkormányzata, a tatai Kuny Domokos Múzeum, Komondi Ágnes – Képex Fotóstúdió – Tata; Sipos Zoltán. További információk a Mafosz nyári egyeteméről: http://www.mafosz.net/fny-egyetem/2013-tata.html. A rendezvényről tudósítást készített a városi televízió, valamint a 24 óra, a Komárom–Esztergom megyei napilap is.