–  avagy: büszkén lobog a fotográfia zászlaja

Díjazott fotósok a megnyitónA már felnőttkorúvá érett szentesi esemény idén is maximálisan hozta a tőle elvártakat: szép számú, közel félezer fotográfia gyűlt össze, melyet majd száz alkotó küldött be megmérettetni. A beérkezett anyagból került kiválogatásra az Ifjúsági ház kiállítótermének falain látható tárlat, mely hűen tükrözi a mai művészet nívóját.

A megnyitó teljes időtartama alatt hallható fényképezőgépek zárhang-szonátáinak jazz-improvizációit törte meg Seres Antal és tanítványainak énekes-gitáros műsora. A MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének) elnöke, Horváth Imre, beszédében kifejtette, hogy ezen elköteleződés a művészet, a fotó felé a házassággal hasonlatos: ennek jegyében adta át csoportunknak, a 40. évforduló alkalmából, az elismerő díszoklevelet.

szentes polgarmester megnyito szentes oklevelatadas

Alkotók és befogadók, baráti beszélgetések sokasága mellett közös kiállítás-nézés után együtt-okosodásra gyűltünk össze egy külön teremben: a szeánsz témája a szolárgráfia volt. A csillagászok által, leginkább tudományos célokra használatos eljárást új dimenziókba, mégpedig a művészet magaslatára emelte Kovács Csaba, Dunakesziről érkezett fotóstársunk. Elképzelni sem tudtunk volna ennél jobb és tartalmasabb estét.

Sarusi István Szentesi Fotókör