Mafosz Szalonok

Keresés

logo

MFN12

1840. augusztus 29. – ez a nap, amikor Magyarországon először készült nyilvános eseményen fénykép – vagy ahogyan akkor nevezték dagerrotípia. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége évente megrendezi e nap tiszteletére ünnepségét. Az idei évben, augusztus 28-án Biatorbágyon, a Juhász Ferenc Művelődési Központ adott helyet a Magyar Fotográfia Napi rendezvénynek – melyet ezúton is köszönünk. Általában e nap köré csoportosítjuk jelentősebb rendezvényeinket. Az idei évben a XXXVIII. MAFOSZ Szalon vetítettképes fotóművészeti kiállítása és díjátadója, valamint a MAFOSZ Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2021 és a MAFOSZ Év Fotográfusa 2021 díjak átadása, a győztesek portfólióinak vetítése volt e napon. E mellett a Biatorbágyi Fotóklub egy kezdeményezésének eredményéről láthattunk képeket, a Synergy Photo Contest 2021 – négy fotóklub pályázata kategóriáinak slide-show-it tekinthettük meg.

XXXVIII. Mafosz Szalon

A XXXVIII. Mafosz Szalonra 45 alkotóközösség regisztrált. Összesen 970 kép érkezett a pályázatra. A zsűrizés kétfordulós volt: Először a zsűri pontozással (1–10) döntött a kiállításra kerülő képekről (ponthatár 24 pont volt); majd az így kialakult pontozási sorrend első 14 kép közül a díjazottakat és azok sorrendjét a zsűri külön körben döntötte el. (A díjazottak az adott évben elért legmagasabb pontszámot kapták, ez számít bele az alkotócsoportok versenyébe.) A zsűri teljes jegyzőkönyvét, a részletes pontozást a szövetség nyilvánosságra hozta (már látható honlapunkon, valamint felkerült a megnyitón vetített kiállítási anyag is).

szalon logo

Az egyéni versenyben 1., 2., 3., (és különdíjas) alkotásokat oklevéllel és éremmel jutalmazta a MAFOSZ.

Különdíjas lett: Sági Ági (Rákosmente Fotóklub): A zene varázsa, Horváth Katalin (Duna Fotóklub Egyesület): Fekete özvegyek és Eifert János: (Kanizsa Fotóklub): Két csibe raporton című alkotása. 3. Niksz Gyula (Biatorbágyi Fotóklub Egyesület) Csak víz és semmi más c. képe. 2. Ujhelyi Zsolt (Kanizsa Fotóklub): Heszperiszek hajnala;  és 1. helyezett lett Mánfai Bence (Mecseki Fotóklub): Jeges érintés című fotója;

Az alkotócsoportok versenyében minden olyan kollekció részt vett, mely legalább 18 nevezett képből állt. A nevezett képek átlagpontszáma alapján legjobb kollekció elnyerte a MAFOSZ vándorserlegét, emlékplakettjét és oklevelét. További két kiemelkedő kollekciót oklevéllel jutalmaz a rendezőség. A MAFOSZ oklevéllel jutalmazza az elfogadott képek összpontszáma alapján legjobb kollekciót.

A nevezett képek átlagpontszáma alapján 3. lett a Biatorbágyi Fotóklub Egyesület 25,13 átlagponttal. 2. a Duna Fotóklub Egyesület 25,38 átlagponttal. A Klub viszont megnyerte a kiállításra kerülő képek versenyét 17 kiállított képpel, 461 ponttal, a második Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesülete, és a harmadik Biatorbágyi Fotóklub Egyesület előtt; és 1. a Kanizsa Fotóklub, csupán 4 századponttal, 25,42 átlagponttal. (A Kanizsa Fotóklub tagja a rendezvény zárásakor vette át díjait.)

MFN01MFN02MFN03MFN12

Az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja és az Év Fotográfusa

A MAFOSZ évente kiadja az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja és az Év Fotográfusa címet, valamint annak 2. és 3. helyét is. Az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja versenye egy kiváló lehetősége az alkotócsoportoknak, hogy felmérjék tevékenységüket, munkájukat. A szabályzatot és értékelési rendszert úgy alakítottuk ki, hogy a pályázatok képelfogadásai mellett nagyobb hangsúlyt kapjanak a fotópályázatok, kiállítások rendezése, szakmai programok tartása.

Az idei évben 3. lett a Soproni Fotóklub 1540 ponttal, 2. lett a Duna Fotóklub Egyesület 2519 ponttal, és az eltelt egyéves időszak alatt végzett fotográfiai tevékenységével a Biatorbágyi Fotóklub Egyesület elnyerte a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége által alapított Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2021 kitüntető címet 4736 ponttal.

A rendezvényen megtekinthettük a Biatorbágyi Fotóklub portfólióját.

MFN04MFN05MFN06

Az Év fotográfusa díj 3 helyét idén Bolvári Csilla a Duna Fotóklub tagja nyerte 260 ponttal, 2. lett Kránitz Roland, a Soproni Fotóklub tagja 327 ponttal, és első lett Kerekes István a MAFOSZ pártolótagja 2253 ponttal. (A rendezvény zárásaként tekinthettük meg Kerekes István diaporámáját.)

MFN08MFN11

Synergy Photo Contest 2021

Gyapjas Ferenc, a Biatorbágyi Fotóklub vezetőségi tagja, mondott néhány szót a klub által kezdeményezett Synergy Photo Contest 2021-ről, majd levetítették a verseny négy kategóriájáról készült anyagot.

A rendezvényről a Biatorbágyi Völgyhídtelevízió készített műsorokat:

MFNlogo

volgyhidtv logo