TothIstvan2Cegléd város szülötte, a világhírű fotóművész, Tóth István, most tölti be 90. születésnapját. Ebből az alkalomból több helyütt is megemlékeztek róla, köszöntötték születésnapján, kiállítást rendeztek tiszteletére.

Július 23-án családias hangulatú ünnepségen köszöntötték őt egykori munkahelyén, a Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutatóintézetben. Dr. Erdős Zoltán, az intézet igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd Volter Kálmán gitárjátéka után Bekker Bernadett mondta el Baranyi Ferenc versét, amely eredetileg Tóth István 80. születésnapjára íródott. A hivatalos köszöntőt Módos Gábor tartotta.

Toth István „A ceglédi Tóth! Idősebb kollégáim olyan tisztelettel emlegették a nevét, hogy kíváncsi lettem, ki is az, akire oda kell figyelni” – kezdte a köszöntőt a pályatárs, Módos Gábor, majd megemlítette, hogy Tóth István 52 országban 2200 kiállításon vett részt, és háromszáznál is több díjat nyert. Ezek közül a legfontosabb az Évszázad kiváló fotóművésze díj, amelyet 1980-ban New Yorkban kapott. Módos Gábor elmondta, hogy a művészeknek minden korban szükségük volt mecénásokra. Tóth István életében Mészöly Gyula játszotta ezt a szerepet, aki a Gyümölcstermesztési Kutatóintézetben alkalmazta őt, kötetlen munkaidőben, ami lehetővé tette számára a művészi alkotómunkát. Így most az intézet is büszke lehet egykori, mára világhírűvé lett munkatársára.A pohárköszöntő után dr. Erdős Zoltán igazgató hivatalosan is megnyitotta az intézet egyik helyiségében Tóth István állandó kiállítását. A 20 fotográfia a Kortársak sorozatból történő válogatás, ennek egyik darabja az alkotó önarcképe, a többi pedig neves művészek portréja, köztük látható Bernáth Aurél, Szabó Vladimir, Borsos Miklós, Patkós Irma, Benedek Péter, Czóbel Béla, Barcsay Jenő.  (Ceglédinfo) A teljes cikk és további képek a köszöntőről.

A fotóművész életművéből július 26-án a Fényképezés Művészete címmel tárlat nyílt Veszprémben is a Laczkó Dezső Múzeumban. Köszöntőt mondott Limbacher Gábor múzeumigazgató, Némethné Károlyi Jolán önkormányzati képviselő és Földi László, Cegléd város polgármestere. A kiállítást megnyitotta: Döbrentei Kornél költő, közreműködött Petrás Mária keramikus, énekművész, Oberfrank Pál színművész, Palásti Zsófia a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendéke.

TothIstvan3 TothIstvan1

„Nagy örömünkre szolgál, hogy múzeumunk legújabb kiállítása a nemzetközileg is ismert és elismert fotóművész, Tóth István alkotásaiból nyílhat, aki 160 alkotását ajándékozta a Laczkó Dezső Múzeumnak. E kivételes értékű gyűjteményi egységünkből rendeztünk kiállítást a művész 90. születésnapjára” – mondta Limbacher Gábor igazgató.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége nevében Mátyus Károly alelnök és Horváth Imre elnök kívánt további jó egészséget és töretlen alkotókedvet a fotósok egyik nagy példaképének, Tóth Istvánnak.

Cegléd Város Önkormányzata július 28-án köszöntötte az Évszázad kiváló fotóművésze, a Balázs Béla-díj, a Magyar Köztársaság Érdemrend keresztje mellett egy sor más elismerést, kitüntetést, díjat is magának tudó művészt. A köszöntés méltó, elegáns és tiszteletteljes volt. A ceglédi Kossuth Múzeumban tartott ünnepségen remekül megrendezett kiállítása is nyílt Tóth Istvánnak. A köszöntőt Reznák Erzsébet múzeumigazgató és Földi László polgármester mondta. Megnyitotta Koltói Ádám egyetemi tanár.

TothIstvan10 TothIstvan11 TothIstvan12

TothIstvan13 TothIstvan14 TothIstvan15