whos who updated -jun2014-2013 Page 01Múltévi sikere után Papp Elek ismét az Amerikai Fotográfusok Szövetsége (Photographic Society of America - PSA) legjobb 25 fotóművészt felsoroló világranglistája első helyére került a nagyformátumú fekete-fehér papírkép kategóriában. Sőt, az idén még egy kategóriában, a kisméretű fekete-fehér papírképek versenyében is első helyezést ért el és ezzel már háromszoros világelső lett a PSA-nál.

A szövetség hivatalos lapja, a PSA Journal most megjelent különszáma ismerteti a világ fotóművészeinek 2013-ban megtartott nemzetközi szalonokon elért eredményei alapján készített ranglistáját (Who’s Who in Photography 2013), amelyben Papp Elek mind a nagy formátumú fekete-fehér papírképek, mind a kisméretű fekete-fehér papírképek kategóriájában pontszámai alapján első helyezett lett. A fentiek mellett még másik három kategóriában is előkelő helyen szerepel a toplistán.

WhoisWhoA magyar fotóművész újabb kiemelkedő sikere egyáltalán nem tekinthető véletlennek, hiszen a 2002 óta tartó művészi pályafutása során a világ legjelentősebb nemzetközi zsűrizett szalonjain 55 országban több mint 700 díjat nyert. Papp Elek 2011-ben kiérdemelte a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségtől (Fédération Internationale de l’Art Photographique) az egyik legmagasabb szintű szakmai kitüntetést, az MFIAP (Master FIAP) címet, amit eddig a szövetség történetében összesen kevesebb mint 200 fotóművész kapott meg. Az elmúlt években már tizenötször került fel a PSA legjobb 25 fotóst felsoroló toplistáira és a magyar fotográfusok közül elsőként két egymást követő évben háromszoros világelső lett, öregbítve hazánk fotográfiai jó hírnevét.