Az első magyar fotográfus, aki megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) által a versenyfotográfia terén adományozott legmagasabb szintű kitüntetést, a FIAP Kiváló Művésze platina fokozatát (EFIAP/p.)
Kerekes István az erdélyi Marosvásárhelyen született 1977–ben. Korán a versenysportra adta a fejét, előbb úszott, aztán atletizált. A kolozsvári egyetemista évek alatt vált igazán szenvedélyévé a fotográfia. A kezdeti természetfényképezés fokozatosan kiszélesedett a portré és szociofotóval. Első sikereiről így vall Kerekes István:
- Az első löket, amely „még jobban” a fotográfia felé irányított és még nagyobb kedvet adott ennek a műfajnak az elsajátításához, az a 2004. évi Nők Lapja Magazin által meghirdetett országos fotópályázat volt. A Féner Tamás által vezetett zsűri egy Erdélyben készült fotómat első díjban részesítette. Az első díj által felkérést kaptam, hogy a Nők Lapja főállású fotóriportere legyek. Nagyon nagy válaszúthoz kerültem. Mivel Marosvásárhelyen dolgoztam, mint úszó szakedző, és akkor, abban a pillanatban öt olyan úszóm volt, akik többszörös gyerek és junior országos bajnokok voltak, így nem vállaltam el ezt az egyedi felkérést.
- Ami a fotózást illeti 2007 tavaszán ért a második nagy meglepetés. A Földgömb magazin által meghirdetett fotópályázaton elnyertem a verseny nagydíját, amely egy több mint háromhetes utazás volt Laosz-Vietnam-Thaiföldön. Életem egyik legmaradandóbb élménye volt.
A sors úgy hozta, hogy 2007 nyarán áttelepült Magyarországra – Mosonmagyaróvárra.
Fotóival eddig több mint 45 országban mutatkozott be, több mint 3000-szer állították ki alkotásait, és több mint 480 nemzetközi és hazai díjat nyert. A hazai legrangosabb fotópályázatokon – Magyar Sajtófotó pályázat, Az Év Természetfotósa pályázat, többszörösen is díjazott (I-II-III. helyezett, különdíjak) fotós. A 2008-as, 2009-es években a legnagyobb presztízsű magyar fotópályázaton, a Magyar Sajtófotó pályázaton sikerült elérnie a Magyar Sajtófotó Kiállítások történetében egy egyedi eredményt. Mindkét évben elnyerte a közönség díjat (A favágó és gyermekei, Yelena). Az Év Természetfotósa pályázaton Kompozíció, forma és kísérletezés kategóriában egyedi teljesítményt ért el azzal, hogy egymást követő két évben (2011, 2012) elnyerte a kategória első díját. Ebben a kategóriában erre még nem volt példa a fotópályázat húszonegyéves történetében.
A nívós és nagypresztízsű – különböző témájú – világversenyeken (Oasis Photo Contest, Worldwide Photography Gala Awards, European Wildlife Photographer of the Year (EWPY), International Garden Photographer of the Year (GPY), Melvita Nature Images Awards, Fremantle International Portrait Prize (FIPP), Prix de la Photographie Paris) díjazott, vagy többszörösen is díjazott.
2012 májusában megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) által a versenyfotográfia terén adományozott legmagasabb szintű kitüntetést, a FIAP Kiváló Művésze platina fokozatát (EFIAP/p.) Egyedülálló eredmény ez a hazai fotográfiában, mivel az első magyar, akinek sikerült munkásságával, eredményességével ezt az egyedi kitüntetést megszereznie. A világon összesen 39 fotóművész rendelkezik e fokozattal. A FIAP adataiból az is kiderült, hogy István a világon a legfiatalabb, aki ezt a titulust birtokolja.
Legeredményesebb alkotása a „Yelena” című fényképe, mely egyedi eredménnyel büszkélkedhet - eddig 5 kontinens 27 országában 73 díjat nyert.
Kerekes István fotográfiai tudását autodidakta módon fejlesztette.
Fényképei, fotóriportjai, rendszeresen jelennek meg A Földgömb magazinban (www.afoldgomb.hu) melynek 2008 óta állandó szerzője is.
Honlapja: www.kerekesistvan.com