A Mafosz közgyűlése

MAFOSZ KGY 23A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2013. február 10-én közgyűlést tartott a Budai Vigadó Corvin téri épületében. A korábban visszavonulását bejelentő Győri Lajos megköszönve a tagszervezetek munkáját elköszönt. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége a több mint egy évtizedes elnöki munkájának, valamint a fotóművészeti közéletben végzett több évtizedes tevékenysége elismeréseképpen ES-Mafosz diplomát adományozott, valamint Örökös Tiszteletbeli Elnökké választotta.
A közgyűlés Horváth Imrét (AFIAP, E-MAFOSZ/b), a Biatorbágyi Fotóklub tagját elnökké, Király Erikát E-MAFOSZ (APS-Stúdió, Budapest) a Felügyelő Bizottság tagjává választotta.

MAFOSZ KGY 26 MAFOSZ KGY 36

Az új elnök bemutatkozásában elmondta, szeretné elődei – Bizaglich Jenő, Győri Lajos – által megkezdett, s a tagság által kialakított hagyományokat megőrizni, továbbfejleszteni. Legfőbb célja, hogy a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége minél ismertebb, és elismertebb legyen. „Legyen a MAFOSZ egy olyan szervezet, amire minden fotóművész olyan szervezetként tekint, ahol vonzó tagnak lenni, akár egyénileg is. Fontos a közösségépítést a kornak megfelelően más csatornákon is folytatni, megcélozni a fiatalok tömegeit, akik igen gyakran fotóznak. Szeretném megújítani a honlapunkat és hírlevelünket, élőbbé, naprakészebbé, informatívabbá tenni, sok-sok képpel gazdagabbá is tenni” – mondta Horváth Imre. Ennek első megnyilvánulása a megújult Fotósélet elektronikus hírlevél 2013. február 18-ai száma.

A szövetség megválasztott új elnöke szólt arról a helyzetről is, hogy megszűnt a MAFOSZ-nak a Magyar Művelődési Intézetnél eddig biztosított intézményi háttere. Ezért új helyet kell keresni, mely megnövekedő működési kiadásokkal fog járni. A kiadások ellensúlyozására a közgyűlés megszavazta a tagszervezetek éves tagdíjának 5000 Ft-os mértékét.
A Kitüntetési Szabályzat módosítását javasolta Mátyus Károly, a Kitüntetési Bizottság elnöke. A közgyűlésen hozzászólók kifejezték, szükségesnek tartják a szabályzat módosítását, hogy az egyes minősítések elismertsége növekedjék. A munkatervben a MAFOSZ szabályzatainak, pályázatok rendszerének áttekintését, harmonizálását, aktualizálását/módosítását fogadták el.
Az egyéb közérdekű tájékoztatások között volt szó a 2013. évi Fotóművészeti Nyári Egyetem megrendezéséről. Az idei évre nem jelentkezett tagszervezet, mely helyismeretével, kapcsolatrendszerével elősegíthetné az ország egyik régiójában megtartandó nyári egyetem sikeres megrendezést. Így az elnök az előzőleg felvetett helyszínek közül a Komárom-Esztergom megyei megvalósítást tartotta lehetségesnek, Tatai helyszínnel.

MAFOSZ KGY 38 MAFOSZ KGY 40