FH2015 boritoA Magyar Fotográfia Napjára időzítette a MAFOSZ a megújult Fotó-Hungarikum megjelentetését, mely az elmúlt esztendő(k) jelentős magyar alkotásainak is gyűjteménye. Korábban a MAFOSZ Szalonok anyagából készültek a Fotó-Hungarikum albumok. Az idei évben újragondoltuk a kötet és a Magyar Fotográfia Napi kiállítás szerkesztését.

A MAFOSZ minden esztendőben a Fotóművészeti Nyári Egyetem ideje alatt rendezi meg az alkotócsoportok legnagyobb közösségi megmérettetését és tevékenységünknek a társadalom felé való bemutatását, a MAFOSZ Szalont. A Szalon győztes képei láthatók voltak a ceglédi Kossuth Múzeumban, 2015. augusztus 29-én rendezett kiállításon. Itt vehette át egyéni első díját és az EMMI különdíját Sallai László, a Ceglédi Fotóklub tagja, és a klub az alkotócsoportok versenyének 2. helyéért járó díjat.

dijak sallai jutka toth istvan mfn

Amellett, hogy szerepeltek itt a szalon nyertes fotográfiái és a kötetben a szalonra bekerült alkotócsoportok egy-egy felvétele, helyet kaptak más jelentős alkotások is. A MAFOSZ évente megrendezi a Magyar Fotográfia Napjához – augusztus 29-éhez – kapcsolódó ünnepségsorozatot. Ekkor adja ki az Év Fotográfusa és az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja kitüntetést. Az idei évben ekkor tartjuk a FIAP kitüntetéseinek, fotóművészeti diplomáinak az átadását is, ezzel is rangot adva a rendezvénynek.

Az idei évtől megújult a fotóművészeti diplomák elnyerésének feltételrendszere is. A 2015-ben MAFOSZ fotóművészeti diplomát átvevők fényképei is helyet kaptak az album oldalain. Az idei évben a Szalon megnyitóján, illetve a Fotográfia Napi rendezvényen a következő A-MAFOSZ diplomákat vehették át:
Erdős László, Imre Levente, Varga István – a MAFOSZ fotóművésze (A-MAFOSZ);
Baloghné dr. Kovács Matild, Bedi Gyula, Erdélyi Ákos, Hipságh Gyöngyi, Horváth Imre, Ligeti László, Péli László, Prauda Miklós – a MAFOSZ kiváló művésze bronz fokozatát (A-MAFOSZ/b);
és több évtizedes művészi alkotómunkája elismeréseként a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége MAFOSZ Életmű-díjat (HonA-MAFOSZ) adományozott TÓTH ISTVÁN részére.

baloghn dr kovacs matild imre-levente toth istvan

A MAFOSZ képviseli Magyarországot a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségben. A nemzetközi szövetség fotóművészeti diplomáinak eléréséhez 2015-ben 29 alkotó állította össze dokumentációját, és szerezte meg a FIAP fotóművésze cím valamely fokozatát. Munkáikból könyvünkben és a kiállításon is található egy kis szelet. FIAP diplomákat vehetett át:

AFIAP – a FIAP művésze: Apai Márton Darázs Zsolt, Fekete Zoltán, Gorotyák Daniella, Kanovits Gábor, Kércz Tibor, Kiss Zoltán, Németh Gyula, Pápai Zsolt, Roll Péter, Rajkai György, Stipsits Ibolya, Szabó József, Szarka János, Szepesi Julianna, Vass Zoltán; Koloszár Jenő a Soproni Fotóklub 2015-ös Magyar Fotográfia Napi kiállításmegnyitóján vehette át diplomáját Hipságh Gyöngyi területi alelnöktől ünnepélyes keretek között;

EFIAP – a FIAP kiváló művésze: Biró Lajos, Horváth Ádám, Laki Zoltán, Ligeti László, Prauda Miklós, Rácz Péter, Szabo Aladár;

EFIAP/b – a FIAP kiváló művésze bronz fokozat: Péli László;

EFIAP/s – a FIAP kiváló művésze ezüst fokozat: Danis János, Horváth Imre;
EFIAP/p – a FIAP kiváló művésze platina fokozat: Lőkös Zoltán, Papp Elek.

koloszar jeno apai marton fekete zoltan kanovits gabor kercz tibor  stipsits ibolya szabo jozsef szepesi julianna vass zoltan biro lajos ligeti laszlo  prauda miklos szabo aladar peli laszlo horvath imre lokos zoltan papp elek

A MAFOSZ legfontosabb célkitűzése, hogy az alkotókat újabb és újabb művek létrehozására ösztönözze. Ehhez fotópályázatokat hirdetünk. A MAFOSZ Szalon mellett évente meghirdetjük az Utazás a világ körül című pályázatunkat is, melynek győztes fotói és egy válogatás szintén megtalálható az albumban. A ceglédi rendezvényen vette át a fekete-fehér kategória első díját Papp Elek.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége díjakat és fotóművészeti minősítést alkotott. Évenként – 2015-től megújított feltételrendszer alapján – kiadja az Év Fotográfusa címet és az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja címet. 2015-ben az Év Fotográfusa 2. helyezettje Imre Levente (Biatorbágyi Fotóklub) 148 ponttal.

imre levente papp-elek

Az Év Fotográfusa Papp Elek (Ceglédi Fotóklub) lett 928 ponttal, aki fotóművészeti tevékenységével ötször nyerte már el e címet, így a szövetség a MAFOSZ Örökös Fotóművésze kitüntető címet adományozta számára.

Az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2 helyezettje a Kőbányai Fotóklub 912 ponttal. Az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja a Biatorbágyi Fotóklub Egyesület 2169 ponttal.

niksz gyula BFE 2015 Cegléd

A Fotó-Hungarikum 2015 kötetben szereplő alkotók egy-egy példányt vehetnek/vehettek át, valamint az album megvásárolható 3500 Ft-os áron.

(A fotókat készítette: Szilveszter Zoltán.)