Bárány Tibor Bárány Tibor 2011 óta volt a Stemmer Ferenc Fotóklub tagja. A fotózással az érettségi után a laborálással a katonaság alatt ismerkedett meg. Majd 30 évig újságíróként dolgozott és használta fotóit különböző országos napilapoknál és helyi újságoknál (pl. Népszabadság, majd később a Csepel újság főszerkesztőjeként). Digitális fotózással 2006-ban ismerkedett meg. Tagja volt a Vöröskereszt szervezetének és a Csepeli Helytörténeti Klubnak. Képei láthatóak voltak a hazai sajtóban a Csepeliek 56'-ról című könyvben, illetve a klub kiállításain és különböző pályázatokon.

Bővebben: "Elment az égi fotósok közé..."

fejér pistaKedves Fotóstársak!
Szomorúan tudatom, hogy fotóklubunk korábbi vezetője, FEJÉR ISTVÁN Arany Kazetta életmű díjas fotóművész eltávozott körünkből. Pista 35 éven át vezette a Heves Megyei Fotóklubot, és egyik alapító tagja volt a Nadar Csoportnak. Tevékenysége során sok fiatallal szerettette meg a fotográfiát. Hasznos tanácsaival sokunknak segített. Távozásával nagy űr keletkezett a heves megyei fotós életben. Részvétünk a családnak! Pista nyugodj békében!

Demeter Pál
a Heves Megyei Fotóklub vezetője

A Rákóczi vén harangja22020. december 14-én Barna Karolin, a MAFOSZ bronzdiplomás fotóművésze (E-MAFOSZ/b), az APS Stúdió, a Ceglédi Fotóklub és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja 84 éves korában csendesen elhunyt.

2020. december 28-án 14 órakor végső búcsút a ceglédi református temetőben (Széchenyi út) vesznek Tőle.

Emlékét megőrizzük! Nyugodjon békében!

Dobos Szilveszter Groteszk 1959Dobos Szilveszter Elhunyt Dobos Szilveszter AFIAP, E-MAFOSZ/G (1932–2020) fényképész, szaktanár, fotóművész

1950-től fotózott rendszeresen. Legjobban a fekete-fehér analóg fotográfiát kedvelte. Számtalan hazai és nemzetközi kiállításokon olyan, mára már legendává vált egyéniségekkel állították ki alkotásait, mint Dulovits Jenő, Angelo, Langer Klára, Escher Károly, Vadas Ernő. Alkotásaival manapság fotóárveréseken találkozhatunk.

Bővebben: Fényképészek generációi kerültek ki a keze aló

kocsis ivanÉletének 89. évében elhunyt Kocsis Iván fotóművész.
Kocsis Iván Vácon született, 1931. július 13-án. Eredeti végzettsége: textiltechnikus. 1958-tól fotósként dolgozott. Ugyanebben az évben Vácon megalakította a Dunakanyar Fotóklubot, melynek haláláig elnöke. (A klub egyike a MAFOSZ 1983. évi alapítóinak.) 1966-ban egyik elindítója a magyar diaporáma mozgalomnak (Váci Nemzetközi Diaporáma Fesztiválok). 1966-tól 1979-ig a Magyar Iparművészeti Főiskola fotólabor-vezetője. 1979-től szabadfoglalkozású fotóművész. 1978-tól tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Művészeti Alapnak, majd jogutódjának a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

Bővebben: Elhunyt Kocsis Iván fotóművész

Smuck Laszlo BucsuMély fájdalommal, megrendülve tudatjuk:
Smuck László klubtagunk életének 69. évében elköszönt a földi léttől.
1973-tól tartozott a Győri Fotóklub Egyesülethez, és mindvégig kiemelkedett segítő szándékával, önzetlen munkájával, emberségével.
Sokan nőttek fel „szárnyai” alatt, hiánya pótolhatatlan.
Megtiszteltetés, hogy volt nekünk...

KissAÉletének 89. évében elhunyt Kiss András, nagy tiszteletben álló, ismert kecskeméti fotóművész. Kiss András első kiállítása 1954-ben nyílt, az utolsó pedig a születésnapján két hete, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A számtalan fényképész-díj és elismerés birtokosaként tért örök nyugalomra - (Vincze József fotója Kiss András utolsó, a születésnapján néhány hete nyílt kiállításán készült az Iparkamarában.)

További részletek


Balázs 1500Szomorú szívvel tudatom a kedves fotóstársakkal, hogy Bartal Balázs (EFIAP, A-MAFOSZ) klubtársunk, 2019. október 26-án itt hagyott bennünket.
Balázs a Zalaegerszegi Fotóklub meghatározó tagja volt. Nem csak szakmailag, de emberileg is kiemelkedő egyéniség volt! Végtelen precizitása, kitartása és segítőkészsége gyakran átsegített bennünket a holtpontokon. Kedvencéből, a portré és emberábrázolásból, többször tartott oktatást a klubban. Lelkesített bennünket, ha elfáradtunk, és biztatott, ha csüggedtünk. Gyakorlatilag Ő volt a klub művészeti vezetője.
Távozása pótolhatatlan veszteség a családnak, barátoknak és a klubtagoknak. A 2019. október 28-án a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban nyílt kiállításunkat az Ő emlékének ajánljuk.

Zsirai Károly elnök
Zalaegerszegi Fotóklub