ujhonlapA Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége köszönti látogatóit új honlapján. E megújulás célja, hogy honlapunkat, élőbbé, naprakészebbé, informatívabbá, sok-sok képpel gazdagabbá tegyük, hogy a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége minél ismertebb, és elismertebb legyen. Fontos a közösségépítést a kornak megfelelően csatornákon is folytatnunk, itt tudjuk megcélozni a fotósok tömegeit. Mutassuk meg azt a sok-sok tehetséget, amelyek a különböző tagszervezetekben dolgoznak. Legyünk büszkék egymás sikereire és mutassuk meg a világnak, hogy ez ösztönzően hasson az egyelőre még csak az út elején járó alkotótársainkra. Legyen a Mafosz egy olyan szervezet, amire minden fotóművész olyan szervezetként tekint, ahol vonzó tagnak lenni, akár egyénileg is.

A MAFOSZ 1983-ban alapított szövetség autonóm fotóművészeti alkotócsoportok közös szervezete. Az ország minden részéből és a határon túlról is, több mint száz fotókör, fotóklub, alkotóműhely a tagja. A szövetség nyitott, szívesen látja mindazokat, akik elfogadják az alapszabályban szereplő közös célokat. A MAFOSZ évente megrendezi a Magyar Fotográfia Napjához – augusztus 29-hez – kapcsolódó ünnepségsorozatot; kiadja az Év fotográfusa és az Év fotóművészeti alkotócsoportja kitüntetést; bemutatja az alkotócsoportok kollekcióit tartalmazó MAFOSZ Szalont; változó helyszíneken megrendezi a Fotóművészeti Nyári Egyetemet; képeslapokon és fotóalbumokban népszerűsíti a tagszervezetek tagjai által készített új műveket; születésnapjukon köszönti a fotóstársakat; heti hírlevélben tájékoztatja a fotográfiai közélet szereplőit az aktuális eseményekről, kiállításokról és pályázatokról; fotóművészeti diplomát adományoz a kiállításokon szereplő alkotóknak.
Erről szól szövetségünk élete és erről szól új honlapunk is.
Érezze jól magát! Kerüljön beljebb!