A Rákosmente Fotóklub 2016-ban egy korábban működő, majd feloszlatott fotóklub alkotó tagjaiból szerveződött újjá. Az alapítók már nem aktívak, de az életre hívott közösség - folyamatos fejlődés mellett - ma már több mint húsz aktív taggal működik, igazi baráti közösségként. A Vigyázó Sándor Művelődési Ház támogatásával a klub az elmúlt tíz évben a XVII. kerület egyik meghatározó művészeti műhelyévé vált, melyet évente kétszer megrendezett, s nagy érdeklődés mellett megtartott kiállításuk is bizonyít.
Tagjai zömében a kerületben és környékén élő, a fotográfiát szenvedélyesen művelő hobbifotósok, akik a közösség erejére támaszkodva folyamatosan fejlesztik tudásukat, és értékes alkotásokat hoznak létre.
Az elmúlt egy évtizedben a klubtagok számos hazai és nemzetközi pályázaton értek el figyelemre méltó sikereket. Műveik több kiállításon, pályázaton szerepeltek elfogadással vagy díjazással. Több tag rendelkezik nemzetközi, FIAP (nemzetközi fotós szövetség) vagy PSA (amerikai fotós szövetség) diplomával, és a klubban többen tagjai a Magyar Fotóművészek Világszövetségének is.
A Rákosmente Fotóklub az elmúlt öt év MAFOSZ (Magyarországi Fotóművészeti Alkotó Közösségek Országos Szervezete) szalonjain az induló csaknem negyven klub között minden alkalommal az első hét hely valamelyikén végzett. Ez is jól mutatja szakmai felkészültségüket és folyamatos fejlődésüket.