Hogyan adjam le a kiállításmeghívót?


A József Attila Művelődési és Konferencia Központ, valamint a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület meghívja Önt és Barátait 2015. december 17-én (csütörtök) 17.30-ra KURIS JUDIT fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Homoga József. Helyszíne: Salgótarjáni Fotógaléria. A kiállítás látogatható: 2016. január 14-ig.

Mindenkit szerettel meghívunk 2015. december 16-ára, Lévára, a Reviczky Ház Galériájába a XV. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás megnyitójára, amelyet a Magyar Fotóművészek Világszövetsége a Komáromi  Helios Fotóklub közreműködésével mutat be Szlovákiában (Dunaszerdahelyen, Komáromban, Naszvadon, Léván, Párkányban)


2015. december 7-én 17 órakor a DD Galériában Torma Tímea, az Albertirsai Fotókör tagja "Kaleidoszkóp No1." című kiállítása nyílik. A kiállítást Baán Katalin E-MAFOSZ fotóművész nyitja meg. Megtekinthető 2015. december 21-ig hétköznapokon 14-18 óráig.


2015. december 6. 15 óra, I. Budajenői Fotópályázat kiállításmegnyitója és díjátadója Budajenőn, a Hagyományőrzők Házában (Művelődési Ház) Részletek a falu honlapján. Szeretettel várunk mindenkit!


Szeretettel meghívjuk Önt, családját és barátait 2015. december 3-án csütörtökön 18 órára a Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc Fotóklubja "FOTÓK A VÁSZNON" című kiállításának megnyitójára. Megnyitó beszédet mond: Ábel Attila, Csepel Önkormányzat alpolgármestere. A kiállítás megtekinthető 2016. január 6-ig munkanapokon 8-20 óra között.


Bartha Csilla és Bálint Róbert, a Biatorbágyi Fotóklub tagjainak fotókiállítása 2015. december 3-án 18 órakor, az Aranytíz Kultúrházban (Bp. Arany János u. 10.) Megnyitja: Bozzai Attila lovastanár, fotóriporter.


Szigetköz Fotóműhely jubileumi kiállítást és ezzel egybekötött jótékonysági képvásárt tart Győrben a  Baross út 21 száma alatt levő Látogatóközpontban „Egy év képekben” címmel, amelynek megnyitója 2015. december 2-án szerdán 17 órai kezdettel lesz megtartva. A kiállításon tagjaink egységesen két alkotással szerepelnek. A tárlatot Harcsás Judit újságíró nyitja meg és ezen jeles eseményen fellép még a Hetedik Bekezdés zenekar egy akusztikus blokkal. A tárlat 2016. január 8–ig lesz látható.


A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2015. november 30-án hétfőn 18 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth J. u. 10-14.) a „SZÉK” című fotókiállításra. A kiállítást megnyitja Kruzslicz Pál újságíró


A Dabasi Kossuth Ház Galéria tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait 2015. november 27. (péntek) 17 órára  BAÁN KATALIN: Felfüggesztett pillantásaim című kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond Varga László fotóművész, a kiállítást megnyitja SZABÓ ANTÓNIA fotó- és képzőművész. Helyszín: Kossuth Ház Galéria, Dabas, Kossuth László u. 19. Megtekinthető: 2015 .november 27–december 18. Nyitva tartás: hétfő és péntek 13-17-óráig, kedd-csütörtök 9-17 óráig. Telefon: 29-362-547 06-30 534-11-38


Murvai György AFIAP "AZ ÉN VILÁGOM" című fotókiállítása a Miskolci Herman Ottó Múzeum Papszeri Öreg Épületében nyílik 2015. november 26-án 17 órakor. A vendégeket köszönti Mlakár Zsófia muzeológus. A kiállítást megnyitja VIGA GYULA egyetemi tanár. A kiállítás 2016. január 10.-ig látogatható


IV. Biatorbágy Fotópályázat kiállítás-megnyitó és díjátadás: 2015. november 25., Biatorbágyi Faluház, 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 1.


Hipságh Gyöngyi kiállítása a Ligneum NymE Látogatóközpontjában 2015. november 20-ától. 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky utca 4. A kiállítást Nagy Csaba erdőmérnök-tanár, természetfotós nyitja meg. Közreműködik Orbán Júlia versmondó és Prágay-Szabó Tamás klarinét. A kiállítás a Ligneum nyitvatartási idejében: kedd–szombat 10–17, december 20-ig tekinthető meg.


HIDVÉGI PÉTER fotóművész kiállítása nyílik 2015. november 20-án (pénteken) 15 órakor a 1052 Budapest-Belváros Lipótváros, Vármegye utca 13. szám alatt, a NEMZETISÉGEK HÁZÁBAN „Bihartól a Duna deltáig” címmel. Szeretettel várjuk az érdeklődőket, Jászkun Fotóklub, Szolnok


A Kumánia Gyógyfürdő Kft. szeretettel meghívja Önt és családját 2015. november 20-án pénteken 16 óra 30-ra  Eisenmann József és vendégei “Peresi pillanatok” című kiállítására. A kiállítást megnyitja: Győrfi Sándor Munkácsy-díjas, Érdemes művész. Szakmai elemző: Csidér Bálint, a MAFOSZ alelnöke. Közreműködnek: Papp László és Szöllősi Gábor, a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai. Cím: 5310. Kisújszállás, Illésy utca 5.

2015. november 19-én 18 órakor a pesterzsébeti Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában a Szivárvány Fotóklub "Fantáziánk" című kiállításának lesz a megnyitója a kerületi Erzsébet Napok programsorozatának keretében.

60+Fotókör tagjai, Dévényi Dömötör és Tóth Károly szeretettel várnak minden érdeklődőt  2015. november 17-én, 14 órakor megnyíló Gyöngy-SZEM-Fények című, közös fotókiállításukra. A kiállítás helye: Újbuda Szenior Programközpont, Bölcső u. 3. A kiállítást megnyitja: Cservenák Péter, a Forte Fotóklub Vác elnöke.


A Szolnoki Fotóműhely, „AHOVÁ A SZÍVEM HÚZ” címmel fotókiállítással mutatkozott be 2015. november 13-án 16 órakor a szolnoki Aba-Novák AGÓRA Kulturális Központ Galériájában. A fotókiállítás 2015. november 29-ig látogatható az AGÓRA nyitvatartási idejében. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a kiállítók. A fotókiállítást Csidér Bálint a MAFOSZ alelnöke nyitotta meg .


Duna Fotóklub Egyesület tisztelettel meghívja Önt fotókiállításunk megnyitójára 2015. november 13-án pénteken 17 órakor a Bácskai Kultúrpalota galériájába (Baja, Szentháromság tér 3. I. emelet). Gitáron közreműködik:Bodor Tóth Zoltán, blueszenész. A kiállítást megnyitja Fodor Ilda képzőművész. A kiállítás megtekinthető 2015. december 9-ig nyitvatartási időben.


A VIII. Szentesi Aktfotó Biennálé anyagának másodbemutatója Egerben a Heves Megyei Fotóklub szervezésében. A megnyitó időpontja: 2015. november 13. 18 óra, a Bartakovics Béla Közösségi Ház Galériájában (Eger, Knézich Károly u. 8.). A kiállítást megnyitja: Demeter Pál, a Heves Megyei Fotóklub vezetője. A kiállítás megtekinthető 2015. november 27-ig.


2015. november 12. ( csütörtök) 16 óra: Velencei karnevál – Kanalová Márta velencei álarcok és fényképek, Kovács Tünde ruhakőltemények c. kiállítás megnyitója a Gömöri Fotóklub Galériájában a Három Rózsa Művész Kávéházban. Beszédet mond: Kanalová Márta és Benedek László, a Gömöri Fotóklub elnöke. Közreműködik: Pákó Marika.


Berendi Tibor fotókiállítása 2015. november 12-én (csütörtök) 17 óra 30-kor a JAMKK, Salgótarjáni Fotógalériájában.


Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ (Miskolc, Árpád út 4.) tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. november 11-én 17 órára a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör 75 éves jubileumi 75 év 75 kép című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Horváth Imre EFIAP/s, a MAFOSZ elnöke. A kiállítás megtekinthető: 2015. november 26-ig hétköznap 9-18 óráig. Kiállító fotóművészek: Ács Éva, Csohány Éva AFIAP, Dobosy László AFIAP, Funák András, Gál István, Gedeon Péter EFIAP, Herbst Rudolf EFIAP, Juhász Miklós EFIAP, Juhász Ákos, Juhász Balázs AFIAP, Kertész Attila MAOE, Koós László EFIAP, László Gábor, Molnár Ferenc EFIAP/g, Murvai György AFIAP, Tasnádi Tamás, Szarka János AFIAP, Tóth Tibor, Á. Tóth József.


Tanos Miklós "IMÁK KÉZNYOMOKBAN ÉS SÓHAJOKBAN" - Máréfalvi székelykapuk - bukovinai kolostorok című fotókiállítása megtekinthető 2015. november 11. december 8. között a Szepes Gy. Művelődési Központban (Érd, Alsó u. 9.).


Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat legjobb filmeknek és fotóknak járó díjait 2015. november 7-én 19 órakor adják át az ART+Cinema nagytermében, a fesztivált záró gálán! A kiválasztott 33 fotóból kiállítás nyílt az Uránia Nemzeti Filmszínház 1. emeletén november 6–9-ig.


"Bajai Fotós Nap" 2015 november 6.,Duna Fotóklub Egyesület szervezésében. Benne: 16.30–17:  A  „Bajai hangulatok” c. fotópályázat eredményhirdetése, díjkiosztó
Helyszín: Bácskai Kultúrpalota 6500 Baja, Szentháromság tér 3.


A Kanizsai Kulturális Központ és a Kanizsa Fotóklub (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.) tisztelettel meghívja 2015. november 6-án, 18 órára a 34. „ÉLETÜNK” ORSZÁGOS FOTÓPÁLYÁZAT kiállításának megnyitására és a díjak átadására. Megnyitja: Dénes Sándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere. Közreműködik: Gayer Mátyás - zongora. Helye: HSMK Ősze András galéria. Megtekinthető december 5-ig, hétköznap 9-17 óráig, szombaton 14-18 óráig.


Az Ad Hoc Budapest Fotográfiai Alkotóműhely Egyesület (ABFA) bemutatja A fotózás szerelmesei című, 100 fotóból álló kiállítását. Megnyitó: 2015. november 6., 18 óra. Helyszín: Best Western Hotel Hungária – Baross terem, 1074 Budapest, Rákóczi út 90. Köszöntőt mond a kiállítás fővédnöke, Krausz György szállodaigazgató és Károly György Tamás, az ABFA elnöke. A kiállítás hétköznap 10–19, hétvégén 14–19 óra között tart nyitva. A kiállított képeket jótékonysági árverés keretében értékesítjük.


Így látom a világot fotópályázat a Győri Fotóklub Egyesület szervezésében. Kiállítás időpontja. 2015. november 6., péntek 18 óra. Helye: Hotel Konferencia - Győr, Káptalan domb. Megnyitja: Horváth Imre MAFOSZ és FIAP fotóművész, a MAFOSZ elnöke, valamint: Győr Megyei Jogú Város Képviselője


Az Óbudai Társaskör (1036 Bp., Kiskorona u. 7.) tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. november 5-én, csütörtökön 17 órakor a Kisszalonba Eisenmann József fotóművész HonE-MAFOSZ, E-MAFOSZ/g „Sötétkamrától a számítógépig” című kiállításmegnyitójára (válogatás 43 év anyagából). Megnyitja: Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke EFIAP/s; A-MAFOSZ/b. Megtekinthető november 30-ig, naponta 9 és 19 óra között

2015. november 2-án 17 órakor nyílik a DD Galériában Dudásné Stum Beáta és Dudás Gyula, az Artlett Stúdió fotóművészeinek Volt egyszer rég ... című kiállítása. A kiállítás – amelyet  Fabó Katalin E-MAFOSZ nyit meg – 2015. december 2-ig tekinthető meg, munkanapokon 14–18 óráig.

Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2015. november 2-án (hétfő) 18 órára Görög Ildikó és Mezősi Ágnes kiskunfélegyházi fotósok FEKETE-FEHÉR és SZÍNES VILÁGUNK című fotókiállítására Szentesen a Galéria Kávéház és Étterembe. A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész


Örömmel tudatom a fotóstársadalommal, hogy a Karinthy Frigyes könyvtárban "KÉPESLAPOK GÖRÖGORSZÁGBÓL (mindenki szeret nyaralni)" címmel fotókiállításom nyílik. Elérhetőség: Bp. XI. kerület Karinthy Frigyes út 11. Megtekinthető: 2015. november 3. és 30. között. Nyitva tartás: H, Sz., P. 13–19, K., Cs. 10–16 (Kőszegi Gábor)


Mindenkit szerettel meghívunk a Komáromi Csemadok Galériába a XV. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállitás megnyitójára, amelyet a Magyar Fotóművészek Világszövetsége
a Komáromi Helios Fotóklub közreműködésével mutat be Szlovákiában (Dunaszerdahelyen, Komáromban, Naszvadon, Léván, Párkányban). Megnyitó: 2015. október 27. 17 óra.


A XV. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás 2015. október 7–2015. október 26-ig tekinthető meg a Gallery Nova kiállítótermében. (Kondé püspök utca 10, Dunaszerdahely). A kiállítást megnyitotta: Nagy Tivadar, MZSF, a Magyar Fótóművészek Világszövetségének alelnöke

XXI. ALFÖLDI FOTÓSZALON (XXXV. Dél-alföldi Fotószalon) megnyitója: 2015. október 23-án (péntek) 15 órakor Szentesen a Művelődési és Ifjúsági Házban (Tóth J. u. 10–14).


Pálinkásné Mária, a 60+Fotókör tagja szeretettel várja az érdeklődőket első, bemutatkozó kiállításának megnyitójára 2015. október 20-án, 14 órakor, az Újbuda Szenior Programközpontba. A kiállítást megnyitja: Szalai Sándor nyomdamérnök. Műsort ad: a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 5. és 6. z. osztályának kamarakórusa. Vezényel: Békés Gyöngyi karvezető. Cím: Újbuda Szenior Programközpont, Bp. XI. Bölcső u. 3.

A Herman Ottó Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2015. október 17-én (szombat) 10 órára a 45. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI FOTÓMŰVÉSZETI SZEMLE 2015 évi időszaki kiállításának megnyitójára és díjátadójára. A vendégeket köszönti: Kiss Gábor alpolgármester. A kiállítást megnyitja: dr. Pusztai Tamás, a Heman Ottó Múzeum igazgatója. A kiállítás 2015. november 22-ig látogatható. (Herman Ottó Múzeum Papszeri Öreg Épülete, 3530 Miskolc, Papszer 1. www.hermuz.hu)


A Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait Budaházi Anikó PSYCHE című fotókiállításának megnyitójára 2015. október 17. (szombat), 15 órára a Művelődési Házba (Zsámbék, Etyeki u. 2.) A kiállítást megnyitja: Bors Gyula fényképész. Zenei közreműködő: Firefly együttes (A megnyitót fogadás követi.) A kiállítás megtekinthető hétköznaponként 8-20 óráig a Zsámbéki Művelődési Ház nagytermében.


Vermes Mária, a 60+Fotókör tagja meghívja az érdeklődőket 2015. október 16-án, 18 órakor megnyíló, Kalandozások Európában című kiállítására az Őrmezői Közösségi Házba. Műsort adnak: a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneiskolai Szakközépiskola növendékei. Cím: Őrmezői Közösségi Ház, Bp. XI. Cirmos u. 8.

Kőbányai Fotóklub és a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Nonprofit Kft. szeretettel meghívja Önt és barátait a 2015. október 15-én 18 órakor Kőrösi Galériában megnyíló Fény-év 2015 című fotókiállításra. A kiállítást megnyitja: Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke. Gitáron közreműködik: Havasi Zoltán. A kiállítás látogatható: 2015. október15-től november 25-ig, keddtől péntekig 14–19 óra között, szombaton 9–14 óráig.


Gagy menti hétköznapok. Székelykeresztúr, Molnár István Múzeum, 2015. október 14.  18 óra


Révész László és Sebők Ferenc közös fotókiállítása megtekinthető a Szepes Gyula Művelődési Központban, 2015. október 15. és november 13. között. (2030 Érd, Alsó u. 9.) A kiállítók a Duna - Art fotóklub tagjai.

Meghívó a Szlovák Fotószövetség 40. évfolyamának fotókiállítására. A Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli fotógalériájába klapka tér 9. RÉV-KOMÁROM. A kiállítást megnyitják: Lubomír Schmida ESFIAP, EFIAP, AZSF, MZSF, a Szlovák Fotószövetség elnöke, Nagy Tivadar, MZSF a Helios Fotóklub elnöke. Kultúrműsor: Művészeti Alapiskola - Rév-Komárom. A kiállítás 2015. október 31-ig megtekinthető


A Komlói Fotókör kiállítása 2015. október 13-án, kedden 17 órakor. Megnyitja: Horváth Éva. Kiállítók: Aranyos László, Baráth Csaba, Haris Dorottya, Kovács Norbert, Molnár István, Rácz János, Schneider Angéla, Szutor András, Ujfalusi Máté. Művészeti vezető: Árgyelán György. A kiállatást Rákos Ildikó támogatta! (Komló Város Önkormányzat Közösségek Háza, Színház- és Hangversenyterem 7300 Komló, 48-as tér 1.)


Dévényi Dömötör  (az ÚjBuda 60+Fotókör tagja) az Élhető környezetünk szépségei című fotókiállításának megnyitója 2015. október 13-án 17 órakor lesz az Építészpince Étterem aulájában (Budapest, Józsefvárosi Palotanegyed, VIII. ker. Ötpacsirta u. 2.) A kiállítást dr. Áment Erzsébet, a 60+ Fotókör vezetője nyitja meg. Megtekinthető 2015. okt. 13–nov. 30. között (hétköznap: 11–22 óra, vasárnap: zárva)


Kállai Margó (Heves Megyei Fotóklub) Látható gondolatok c. fotó és szobor kiállítása nyílik a hajdúnánási Kéky Lajos Városi Művelődési Központban, 2015. október 9-én 17 órakor. A kiállítást Rigó Emese, a Hajdúnánási Újság főszerkesztője nyitja meg. A tárlat 2015. november 3-ig látható.


Az Országos Diákfotó Pályázat kiállításának megnyitója 2015. október 7-én, szerdán 15 órakor lesz a BMK-ban (Budapesti Művelődési Központ - 1119. Bp. Etele út 55).


2015. október 5-én 17 órakor nyílik a DD Galériában Hatvani Ágnes fotóművész: Montenegró című kiállítása. A kiállítás – amelyet Fabó Katalin E-MAFOSZ nyit meg – 2015. október 28-ig tekinthető meg, munkanapokon 14-18 óráig.


Szeretettel hívunk minden érdeklődőt az APS Fotóstúdió Szem-Fény-Vesztés című kiállításának megnyitójára! Időpontja 2015. október 3. 17 óra, helszíne a Virányosi Közösségi Ház (Szarvas Gábor u. 8/C, a Moszva térről a 155-ös busszal lehet elérni, a Fecske utcánál kell leszállni.) A kiállítást megnyitja Fabó Katalin E-MAFOSZ.


A HELIOS-ART Nyíregyházi Fotóklub Egyesület „Helios-Art Retro" c. fotókiállítása nyílik meg Tokajban. A kiállítás helyszíne: Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád völgye Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület helyisége, Tokaj, Serház u. 1. Megnyitó: 2015 október 2.; 15 óra. A kiállítást megnyitja Erdős József a Hegyaljainfó főszerkesztője. A kiállítás megtekinthető október 31-ig hétköznapokon 9-16 óra között, szombat, vasárnap 10-14 óra között. A kiállítók névsora: Balogh Gábor, Baloghné, dr. Kovács Matild, Horváth Miklós, dr. Kalocsai Gábor, Koncz András, Németh Péter, Sikolya Tibor, Sipos Gábor, Zima Sándor.


2015. október 2. péntek 18 óra, Madách Imre Művelődési Központ, Átrium Galéria (MIMK, 2600 Vác, Dr. Csányi L. Krt. 63. www.mimk.vac.hu)MAFOSZ FOTÓMŰVÉSZETI NYÁRI EGYETEM 2015 - VÁC  záró tárlatának megnyitója. Megnyitja Cservenák Péter, a Forte Fotóklub Vác elnöke. A kiállítás megtekinthető november 2-ig.


Szellemkép Szabadiskola vizsgafotó kiállítás a Stefánia Galériában. Megtekinthető: 2015. szeptember 29-ig, naponta 13-18 óráig. Stefánia Palota- Honvéd Kulturális Központ XIV. Stefánia u. 34- 36. www.bphkk.hu 


Prizma Kör Szeretettel meghívja Önt és Barátait a „Padon ülő ember” című kiállítás megnyitójára. 2015. szeptember 26-án szombaton 11 órai kezdettel (Pestújhelyi Közösségi Ház, Bp. XV.ker. Szűcs István u. 45.) A kiállítást megnyitja: R’bert Bob. Zenével közreműködik: SeKépSeHang Formáció


A nyíregyházi HELIOS-ART Fotóklub „Makrovilág” c. fotókiállítása nyílik meg a Nyíregyházi Főiskola, Kótaji u. 9-11. sz. alatti aulájában 2015. szeptember 25-én pénteken 16 órakor.  A kiállítást megnyitja Dr. Sikolya László, a Műszaki és Agrártudományi Intézet igazgatója. A kiállítás megtekinthető szeptember 25 – október 5-ig, hétfőtől szombatig 8-18 óra között. A kiállító alkotók: Horváth Miklós, Koncz András, Németh Péter, Zima Sándor.


A Móra Ferenc Kulturális Központ és az Albertirsai Fotókör meghívja Önt és barátait 2015. szeptember 25-én pénteken 18 órára 5 év–50 kép című kiállításának megnyitójára.
Köszöntőt mond: Fazekas László polgármester. Kiállítók: Baán Katalin, Csidér Bálint, Fekete Alexandra, Garami Zsolt, Hepp Ádám, Herczeg Imre, Imre Viktória, Ivanics Gábor,
Kálmán Péter Attila (Szkoti), Kerekes Gyula, Korcsog Rita, Koroknai László, Palovecz Gabriella, Sebestyén Beáta, Torma Tímea, Turza Eszter, Varju Viktória. A kiállítás megtekinthető nyitvatartási időben 10-18ig 2015. október 12-ig. Cím: 2730 Albertirsa, Pesti út 85.


A kalocsai székhelyű Dunatáj Fotókör Egyesület "Képszabadság" című kiállítása 2015. szeptember 24-ig látogatható a dunaszentbenedeki Művelődési Házban. A tárlat a fototechnikai és szerkesztési határokat feszegetve és lehetőségeket bemutatva kelti fel - a kiskőrösi és kecskeméti bemutatást követően - reményeink szerint, a Duna-parti település lakóinak érdeklődését is.


Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tisztelettel meghívja Önt és Barátait ENREITER BÉLA vetített képes előadására "Jártam a világot, láttam a világban" címmel. Az előadás 2015. szeptember 17-én 17.30-kor a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia központban kerül megrendezésre. A mostani már 6. része világjáró barátunk sorozatának, aki a kanadai Kelownából minden évben hazalátogat szülővárosába, Salgótarjánba. Ilyenkor mindig találkozik régi barátaival, volt munkatársaival, és meglátogatja Magyarország nevezetességeit. Élményei  fotóval illusztrálva jelennek meg a Kanadában kiadott magyar nyelvű "NAPJAINK" című havilapban. A mostani látogatása idején felkeresi Szegedet, Miskolcot, Hollókőt és Szentkút kolostort.


Szeretettel meghívjuk Önt és barátait 2015. szeptember 17-én, csütörtökön 18 órára a Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc Fotóklubjának „A KERÉK" című kiállítás megnyitójára. Kiállítók: Bárány Tibor, Berta Béla, Czúni Imre, Dobos Szilveszter, Gábori Attila, Hatvani Ágnes, Hodossy Ilona, Kis Sándor, Kollár László, Meggyesi Mónika, Mikó István, Mizik Zsuzsa, Oberländer Sándor, R. Kóródi Zsuzsanna, Simonovicsné S. Ilona, Sziklavári Sándor, Dr. Szinay Miklós, Tóth László Zoltán, Tüske István, Végh Péter, Zács Ágoston. A kiállítás megtekinthető: 2015. október 15-ig munkanapokon egész nap, Csepeli Munkásotthon, 1215 Budapest, Árpád u. 1. (Tel.: 276-7733)


Az Albertfalvi Közösségi Ház szeretettel várja az érdeklődőket Barta Tamás, a 60+Fotókör tagjának Vizek című fotókiállítási megnyitójára. Időpontja:  2015. szeptember 16. 18 óra. Helye: Albertfalvi Közösségi Ház, Kályha Galéria, Gyékényes utca 45-47. A  kiállítást megnyitja: dr. Áment Erzsébet fotókörvezető. Verset mond: Ster Erika, a Tarka Színpad tagja.


Dr. Nemes Erzsébet és Kasza Gábor közös fotókiállítása megtekinthető az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban 2015. szeptember 15. és október 15. között.
(Érd, Alsó u. 9.)
A Magyar Fotográfia Napja és a Kalocsai Paprika Fesztivál tiszteletére és alkalmából új kiállítási anyaggal várja Dunatáj Fotókör Egyesület a művészetszerető közönséget a kalocsai Városi Galériába. A tárlat a "Hagyományok útján" címet viseli, melynek nagy része a népi hagyományokat mutatja be, megfűszerezve természetfotókkal és más érdekes tematikai megfogalmazású képekkel. Alkotók: Bedi Gyula, Gombaszögi Róbert, Kiss Balázs, Kapitány László, Nagy Erik, Mészáros Máté, Péjó Zoltán, Polgár Tibor, Szabó Gábor, Tálas Achim, Török Tibor, Vinczur Gabriella, Bogárdi János, Sebőkné Arnold Erzsébet. A kiállítás 2015. szeptember 11-től október 4-ig látogatható. 

Nagy Tivadar, MZSF – A fotográfia bűvöletében. Nyitrai Kerületi Önkormányzat; Duna Menti Múzeum, Komárom; Városi Művelődési Központ, Komárom; Helios Fotóklub Komárom tisztelettel meghívják Önt a szerző 60. születésnapja alkalmából rendezett jubileumi kiállítás ünnepélyes megnyitójára 2015. szeptember 11-én (pénteken) 17 órakor a múzeum Zichy-palotabeli kiállítótermébe, Klapka Gy. tér 9., Komárom. A kiállítást megnyitja: Eifert János, fotóművész (Budapest), dr. Gaál Ida, művészettörténész. Közreműködik: Radványi Balázs - gitár, ének (Budapest), a Kaláka Együttes Kossuth-díjas előadóművésze, Boráros Imre - Kossuth-díjas színművész. A kiállítás 2015. október 23-ig tekinthető meg.

2015. szeptember 10. 17 óra, „Így látom Martonvásárt” fotópályázat kiállításmegnyitója (Brunszvik–Beethoven Kulturális Központ Galéria, Martonvásár, Emlékezés tere 2.) Megnyitja: Horváth Imre


Vermes Mária, a 60+Fotókör tagjának első, önálló kiállításának megnyitója 2015. szeptember 8-án, 14 órakor lesz az Újbudai Szenior Programközpontban. A fotókiállítás címe: Kalandozások Európában. A kiállítást megnyitja: Sz. Kiss Márta, a Forte Fotóklub és a Nimród Fotóklub tagja. Zenés műsort ad: Schultz Henrik zeneszerző.


V. Fotós Víkend 2015. szeptember 4-6. Szervező: Bezerédj Pál Szabadidőközpont és könyvtár. Szállás (a vidéki résztvevőknek): Fadd, Volent öböl – Dédász üdülő. Jelentkezni lehet a szervezőnél 2015. augusztus 31-ig e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, illetve a 20/319-25-77 mobilszámon.


Łódzkie Towarzystwo Fotograficzne, Lengyelország, valamint a Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a SZÉK című fotókiállítás megnyitójára 2015. szeptember 1-én 18:30 órakor Łódź,Eugeniusz Haneman Fotó Galéria, ul. Piotrkowska 102.


2015. augusztus 31-én 17 órakor a DD Galériában a Szivárvány Fotóklub "Fantáziánk" című kiállításának lesz a megnyitója. A kiállítást Fabó Katalin E-MAFOSZ, a klub vezetője nyitja meg. Cím: Bp. VIII. II. János Pál pápa tér 4. A kiállítás megtekinthető: 2015. szeptember 30-ig, hétköznapokon 14-16 óráig.


2015. augusztus 30-án délelőtt 11 órakor a Magyar Fotográfia Napja alkalmából Fotó Jamboree lesz az ARTEM Galériában (Cegléd, Gubody u. 20.). Kiállít a Ceglédi Alkotók Egyesületének fotós szekciója. Alkotók: Abonyi Maya, Baán Katalin, Barna Karolin, Garamszegi Krisztina, Koroknai László, Töreki Zsolt. A kiállítást megnyitja Ujházi György galériavezető. Ez alkalomból baráti beszélgetés fotográfiáról, művészetről a bográcsban fövő ételek mellett. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!


MFN logoMeghívó a MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA központi ünnepségre a ceglédi Kossuth Múzeumba 2015. augusztus 29-én 11 órára. (2700 Cegléd, Múzeum utca 5.) Köszöntőt mond Reznák Erzsébet múzeumigazgató.
A Fotó-Hungarikum 2015 kiállítása; Az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2015 és az Év Fotográfusa 2015 cím átadása; MAFOSZ és FIAP fotóművészeti diplomák átadása; Könyvbemutató: Fotó-Hungarikum 2015


Az Aba-Novák AGÓRA Kulturális Központ és a Jászkun Fotóklub tisztelettel meghívja Önöket a XX.JÁSZKUN FOTÓSZALON megnyitó és díjátadó ünnepségére 2015. augusztus 29-én 11 órára az Aba-Novák AGÓRA Kulturális Központ Tabák Galériájába (5000 SZOLNOK, Hild tér 1.) A Fotószalont megnyitja Szalay Ferenc polgármester, közreműködik a CSIPKE énekegyüttes. A kiállítást a Kaposvári Gyula-díjas Jászkun Fotóklub rendezte. A kiállítás 2015. szeptember 27-ig látogatható, hétfőtől-péntekig 14-18 óráig.


„Tájak, emberek, hagyományok” Bedi Gyula szociofotó kiállításának megnyitója 2015. augusztus 29., 18 óra, Czifra György Nagytétényi Kulturális Központ (1225 Budapest, Nagytétényi út 274-276. www.cziffrakozpont.hu) A kiállítás megtekinthető 2015. szeptember 25-ig, munkanapokon 10-18 óra között. A belépés díjtalan.
Invitállak Benneteket Kovácsné Maczkó Ilona, valamint a Fény és árnyék című pályázat fotókiállításának megnyitójára 2015. augusztus 29-én (szombat) 11 órára a JAMKK salgótarjáni Fotógalériájába.
A Magyar Fotográfia Napja  alkalmából  FÉNY-KÉPEZŐK címmel kiállítás nyílik a Budafoki Fotóklub alkotóinak képeiből. Helyszín: Klauzál Gábor Budafok-Tétény Művelődési Központ, 1222 Bp. Nagytétényi u. 31-33. Vén Emil Galéria. Megnyitó: 2015 augusztus 29. 18 óra, megnyitja: Gombai Gellért alkotó fotográfus. A kiállítás zenei műsorát Kovács Attila tanár úr klasszikus szintetizátor együttese adja. Tagjai: Bellus Réka, Csikós Anna , Csikós Katalin és Nguen Houng Hajni. Műsoron: Mozart: Kis éji zene. Kiállítók: Becze Gábor, Göcz Levente, Hell Ferenc, Jenővári Márton, Kugler Ferenc, Kun-Gazda László, Lörincz Ferenc, Németh Gyula, Orosz Endre, Szalai Sándor, Torma László, és Vankó András dr.

A Kisújszállási Református Egyházközség és a Kossuth Fotóklub tisztelettel meghívja 2015. augusztus 29-én (szombaton) 10 órára  a Kisújszállási református templomba a közösen meghirdetett III. Országos Ökumenikus Fotópályázat kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Szilágyi Gábor elnök lelkész. A fotókat méltatja: Szabó Béla E-MAFOSZ/g diplomás fotóművész. A kiállítás látogatható: szeptember 30-ig előzetes jelentkezés alapján délelőtt. 9-12. Tel:06 20 534 5698, délután 15-17. Tel: 06 20 573 7869, vagy 06 59 520 587.


A Harkai Fotóművészeti Műhely (Baranyai Barcza Balázs, Farkas Petra, Girtl Rajmund, Koloszár Jenő, dr. Nagy Attila AFIAP, Rajczi János, Rochus Gratzfeld) a Magyar Fotográfia Napja tiszteletére az Esterházy Kastély, Pálmaházában (9431 Fertőd, Joseph Haydn utca 2.) 2015. augusztus 29. 17 órakor kiállítást tart. Megtekinthető a Kastély nyitvatartási idejében.


Szentesi Fotókör kiállítása Mindszenten. A Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ (Mindszent, Szabadság tér 37.) tisztelettel meghívja Önt, kedves Családját és Barátait a Kulturális Központ emeleti kiállítótermébe 2015. augusztus 28-án, pénteken 17:30-ra a Szentesi Fotókör SZEM című fotókiállítására. A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész, a Szentesi Fotókör vezetője


A Csabagyöngye Kultúrális Központ és a Márvány Fotóműhely a Magyar Fotográfia Napja alkalmából, tisztelettel meghívja 2015. augusztus 28-án 17 órára az "Objektív 2014" címmel a klub kiállításának megnyitójára. Helyszín: Csabagyöngye Kultúrális Központ (Békéscsaba, Szécshenyi út. 4.). Megnyitja: Takács Péter a Lencsési Közösségi Ház vezetője. Megtekinthető szeptember 28-ig, az intézmény nyitvatartás ideje alatt.

A Zalaegerszegi Fotóklub, a Magyar Fotográfia Napja alkalmából ismét kiállítást tervez a klubtagok képeiből. A kiállítás helye: Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központja és Könyvtára (Zalaegerszeg, Apáczai Cs. J. tér 5.), ideje: 2015. augusztus 28. 18 óra.  A megnyitó közben Kertész Ibolya énekesnő műsorát hallhatjuk. Kiemelt téma: A Marosvásárhelyi Fotóklub hat tagjának képe is szerepel a kiállításon.


A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt a Magyar Fotográfia Napja alkalmából, KÁLLAI Margó (Heves Megyei Fotóklub) "DIMENZIÓK" c. fotó- és fotós szoborkiállításának megnyitójára. Időpont: 2105. augusztus 28. 17 óra. Helyszín:Eger, Kossuth Lajos u. 16. A kiállítást megnyitja: Demeter Pál, a Heves Megyei Fotóklub vezetője. Verset mond: Gál Éva. A kiállítás megtekinthető: augusztus 24- szeptember 3 között.


A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt, DEMETER Pál, a Heves Megyei Fotóklub vezetőjének fotótörténeti előadására, a Magyar Fotográfia Napja alkalmából. Időpont: 2105. augusztus 28. 16 óra. Helyszín:Eger, Kossuth Lajos u. 16.


Kanizsa Fotóklub és a Kanizsai Kulturális Központ a Magyar Fotográfia Napja alkalmából tisztelettel meghívja 2015. augusztus 28-án, pénteken 18 órára a "Nagyvadak és békák" címmel Simon Bernadett és Tollár Eszter fotókiállításának megnyitására. Megnyitja: Török Tibor. Helyszín:  Hevesi Sándor Művelődési Központ színházi előcsarnoka (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.) Megtekinthető szeptember 18-ig, hétköznap 8-18 óráig.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket 2015. augusztus 28-án, pénteken 15 órakor a Munkácsy Emlékház Kistermébe (Békéscsaba, Gyulai út 5.) a „Festészet és fotó határán” című kiállítás megnyitójára. A tárlat október 11-ig látogatható az emlékház nyitva tartási idejében.


Dévényi Dömötör (az ÚjBuda 60+Fotókör tagja) ÉLHETŐ KÖRNYEZETÜNK SZÉPSÉGEI c. fotókiállítását Baán Katalin fotóművész, a MAFOSZ alelnöke nyitja meg 2015. augusztus 27-én 17 órakor. A kiállítás megtekinthető 2015. aug. 27.–szept. 24. között a könyvtár nyitvatartási idejében Cím: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, XI. kerületi Karinthy Frigyes Könyvtár (1117 Budapest XI. ker. Karinthy Frigyes út 11.)


Dabas Város Önkormányzata és a Sári Közösségi Ház meghívja Prauda Miklós AFIAP, A-Mafosz/b A TERMÉSZET APRÓ CSODÁI című kiállítására. Helyszín: a Sári Közösségi Ház. IDŐPONT: 2015. augusztus 19. (szerda), 18 óra. Köszöntőt mond: Kőszegi Zoltán polgármester. A kiállítást megnyitja: Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke. ALTERNATÍV PROGRAM: Vetítés a világ városaiban készített fotókból a Tájház kamrájában.


Simonné Bózsár Erika és Simon Péter fotókiállításának megnyitója 2015. augusztus 18-án (kedden) 16 órakor a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna-Kovács Galériájában (Salgótarján, Kassai sor 2.)


Pámerné Bükky Klára szeretettel vár benneteket 2015. augusztus 15-én 16 órakor a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskolában nyíló fotókiállítása megnyitójára. A kiállítás anyaga szakrális témákat dolgoz fel, mely a tolnai plébános úr kérésére készült és a hamarosan felújításra kerülő Plébánia Hivatal épületében kap végleges elhelyezést.


KEDVENC FOTÓIM – a Duna-Art Fotóklub kiállítása megtekinthető 2015. augusztus 13.–szeptember 13. között a Szepes Gyula Művelődési Központban
(Érd, Alsó u. 9.). 

A középkor üzenete – Középkori apátságok romjai Skóciában Baloghné dr. Kovács Matild (ultramarin) A-FIAP, A-MAFOSZ/b  (Debreceni Új Fotóműhely) kiállítása a kisnánai vár konferencia termében. Megnyitó: 2015. augusztus 14. 16 óra. Megtekinthető: 2015. szeptember 20-ig a vár nyitva tartási idejében. A kiállítást megnyitja: Krizsóné Kakuk Éva művelődésszervező


Nagy Sugár, a Kőbányai Fotóklub és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja szeretettel meghívja minden kedves ismerősét és barátját a "SZÍNES A VILÁG" című fotókiállítására, 2015. augusztus 3-án 18 órára, a FEKETE ARANY KLUB galériájába (Budapest XI., Bartók Béla út 34.). A képek megtekinthetőek 2015. augusztus 23-ig.


A Szentesi Fotókör 2015. július 6-án nyitotta meg SARUSI ISTVÁN csongrádi fotográfus FORMAFORMÁLÓ FORMÁK című fotókiállítását, Szentesen, a Galéria Kávéház és Étteremben (Petőfi u. 7.) A kiállítás megtekinthető 2015. szeptember 7-ig a kávéház nyitvatartási idejében.


10. Ghymes Fesztiválon a Szent György-hegyen 2015. július 3-5. került megrendezésre Erdős László AFIAP–Szabó Béla EFIAP (Kontraszt Fotográfiai Társaság) Öttevényen élő alkotóinak „A mi világunk” c. fotókiállítása.


Homoga József: TÚL A NAGY VÍZEN: KANADA c. fotókiállítása 2015. július 2-ától látható a Salgótarjáni Fotógalériában. Megtekinthető 2015. augusztus 27-éig.


2015. július 4., szombat, 17 óra 30, Madách Imre Művelődési Központ (Vác, Dr. Csányi László krt. 63.)  a XXXII. MAFOSZ SZALON és a 2015. évi FOTÓMŰVÉSZETI NYÁRI EGYETEM megnyitó ünnepsége. Megnyitja: Fördős Attila, Vác város polgármestere, a nyári egyetem fővédnöke. A XXXII. MAFOSZ Szalont támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Képviseletükben Beke Márton főosztályvezető-helyettes úr nyújtja át a minisztérium díjait.
Angster Márta és Mann Judit fotóművészek (Óbudai Fotóklub) "Két világ" című fotókiállítása nyílik 2015. július 3-án, pénteken 18  órakor Budapesten, a Tető Galériában (XI. Mérnök utca 40.). A kiállítást megnyitja Maráczi Géza egyetemi oktató. A kiállítás megtekinthető 2015. július 3-tól július 15-ig, hétköznap 15-18 óráig.  http://www.tetogaleria.hu/

DEMETER Pál (Heves Megyei Fotóklub) „Válogatások” c. fotókiállítása nyílik 2015. június 27-én 16 órakor, Ricsén (BAZ m.) a Zukor Adolph Művelődési Házban. A kiállítást VÉCSI István, Ricse község polgármestere nyitja meg. A kiállítás megtekinthető: 2015. június 27- július 12 között.


Szeretettel meghívom Toldi Zorán Érsekújvári fotográfus kiállítására a Komáromi Duna Menti Múzeum Fotógalériájába. 2015. június 23. 17 óra, Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli fotógalériája, Komarno, Klapka György tér 9., megnyitja Nagy Tivadar, a Helios fotóklub elnöke.

A Mezőhegyesi Állami Ménes, 2015. június 19–21-ig tartó XXI. Kanca- és ménversenyének egyik programja 2015. június 20-án, szombaton 17:30-kor a Csodás lovak – lovas csodák c. vándorkiállítás VI. állomásának megnyitója. Helyszíne: Helytörténeti gyűjtemény (Nagyiskola, 5820 Mezőhegyes, Szent György tér 1.) A Biatorbágyi Fotóklub Egyesület időszaki kiállítását megnyitja: Szabó Zsuzsa, a Békés Megyei Lovas Szövetség elnöke
Tisztelettel várjuk az érdeklődőket 2015. június 20-án 19 órakor Kércz Tibor természetfotós (Duna-Art Fotóklub Érd, Biatorbágyi Fotóklub Egyesület, Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesülete) „ A hosszú fehér felhők földjén, Új-Zéland ” című kiállításának megnyitójára. Cím: Magyar Földrajzi Múzeum, Érd, Budai út  4. A fotókiállítás - mely a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat kísérőprogramja 2015. december 31-ig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig. A kiállítást megnyitja: dr. Kubassek János múzeumigazgató, geográfus-szakíró.
2015. június 19. (péntek) 16 óra, KANADAI EMLÉKEIM – dr. Nyíri László fotókiállítása. Megnyitja: Homoga József, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület elnöke. Helyszín: Balassi Bálint Megyei Könyvtár 3100 Salgótarján, Kassai sor 2.

Tisztelettel várjuk az érdeklődőket 2015. június 19-én 17 órakor Kércz Tibor természetfotós (a Duna-Art Fotóklub Érd, Biatorbágyi Fotóklub Egyesület, Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének tagja) „Ürgevilág Tihanyban” című kiállításának megnyitójára. Cím: Tihany, Mádl Ferenc tér 1. Németh László Művelődési Ház tetőgaléria. A fotókiállítás – mely a Levendula Fesztivál kísérőprogramja – július 31-ig tekinthető meg hétköznapokon 10-től 18 óráig. A kiállítást megnyitja: Bakó Botond főtanácsos, a Földművelődésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályának munkatársa.

„MOMENTUM”. Szeretettel meghívunk a Duna-Art Fotóklub kiállítására. Kiállítók: Bodor Izabella, Bakos Ágnes, Boros Emese, Balogh István, Kiss Borbála, Körmendy Zizi, dr. Mezey Károly, dr. Nemes Erzsébet, Révész László, Szakács Miklós, Szánthó Tibor, Tanos Miklós. Megtekinthető 2015. június 16. és augusztus 15. között a Szepes Gyula Művelődési Központban. (2030 Érd, Alsó u. 9.) A kiállításról


Szeretettel várjuk minden fotós barátunkat 2015. június 11-én 17 órára a D2 Galériába a Montázs Fényvarázslók Szenior Társasága ”Víz” című kiállításának megnyitójára.
A kiállítást megnyitja Fabó László orgonaépítő. Cím: 1092. Tűzoltó utca 57. (Megközelíthető: M3 Klinikák megállójától). Kiállítók: dr. Alexay Zoltán (Győr), Dániel István (Győr), Eisenmann József (Budapest), Fabó Katalin (Budapest), Gazsi József (Balatonfüred), Greguss László Géza (Győr), Hidvégi Péter (Budapest), Juhos Nándor (Budapest), Katona Katalin (Budapest), Kiss András (Kecskemét), Lipták Zsuzsanna (Budapest), dr. Mann Judit (Budapest), Molnár István Géza (Eger), Papi Lajos (Kisújszállás), Riesmayer József (Budapest), Széplaki József (Budapest).
Tisztelettel várjuk az érdeklődőket a 60+ Fotókör 2015. június 9-én, 14 órakor megnyíló "A Boldogság forrásai" című kiállításának megnyitójára. Megnyitja: dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere. Műsort adnak a Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium növendékei. A kiállításon a fotókör 21 tagjának alkotásai láthatók 2015. szeptember 1-ig. A megnyitó helye: Újbuda, Bölcső utca 3. (A 4-es villamos végállomásától 3 percre, a MU Színház mellett.)

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör meghívja Önt és kedves családját 2015. június 7-én, vasárnap (az előzőleg meghirdetett szombati időponthoz képest változás történt) 15 órára a Szentesi Művelődési Központ Tokácsli Galériájába (Kossuth tér 5. I. emelet.) a XVIII. SZENTESI AKTFOTÓ BIENNÁLÉ megnyitó ünnepségére. A kiállításon köszöntőt mond és a díjakat átadja: Szirbik Imre, Szentes város polgármestere. A kiállítást megnyitja: Kruzslicz Pál újságíró. A kiállítás megtekinthető 2015. június 27-ig, keddtől péntekig 10-13 és 15-18 óra között, szombaton 9-13 óráig.


A Helios-Art Fotóklub Egyesület meghívja Önt "Tokaj-Bodrog-Bor- Szőlő-Pince" című kiállítására. A kiállítás helye: Fesztiválkatlan, Tokaj. Megnyitó: 2015. június 6. 18 óra. A kiállítást megnyitja: Posta György, Tokaj polgármestere. A kiállítás megtekinthető: június 6-30 között. Hétfő-péntek 8-16 óráig, hétvégén a színházi előadások előtt. A kiállítók névsora: Balogh Gábor, Baloghné Dr. kovács Matild, Horváth Miklós, Koncz András, Németh Péter, Sikolya Tibor, Zima Sándor


Évadzáró 2015 – a Debreceni Új Fotóműhely kiállítása a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár Újkerti Fiókkönyvtárában (Debrecen, Jerikó u. 17–19.). Megtekinthető: 2015. június 3–június 30-ig a könyvtár nyitvatartási idejében. Megnyitó: 2015. június 3-án 17 óra. A kiállítást megnyitja: Seres Géza fotóművész, a Fotóműhely művészeti vezetője.


2015. június 1-jén a DD Galériában (Bp. VIII., II. János Pál pápa tér 4.) Szécsi Ilona: Az én arcaim című kiállításának megnyitója 17 órakor kezdődik. A kiállítást megnyitja Molnár István Géza HonEs-MAFOSZ, E-MAFOSZ/G. Megtekinthető június 30-ig, hétköznapokon 14–18 óráig.


Tisztelettel meghívjunk az Országos Diákfotó Pályázat kiállításának megnyitójára! Helye: Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola, Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 12.
Ideje: 2015. május 29. 8 óra 45. A kiállítást megnyitja: Szényi Zoltán művésztanár. Megtekinthető: 2015. május 29–június 9. Iskolai napokon: 8–17 óráig.

Vidróczki Fotókör A fény felé című fotókiállítása 2015. május 29-től 2015 június 19-ig Bélapátfalva Művelődési Ház és Könyvtár, IV. Béla király út 47. Megnyitó 2015. május 29. 17 óra. Kiállítók: Bársony Béla, Horváth Emese, Kós Krisztián, Lőrincz Rebeka, Sasné Kerekes Ildikó, Soós István, Vadál Tamás, Zakkar Sándor, Gál Cecília (E-MAFOSZ), Szendi Lajos


Ötéves a Biatorbágyi Fotóklub Egyesület. Jelenleg 60 tagja van a klubnak. Közülük negyvenegy alkotó egy-egy kedvenc fotóját teszi most az ünnepi kiállítási csokorba. Kiállítás: 2015. május 28., 17.30, Faluház (Biatorbágy, Baross g. u. 1.)


A Koreai Kulturális Központ és a kArton Galéria ezúton meghívja Önt és Partnerét a „Két város meséje” című koreai-magyar fotókiállításának megnyitójára. Az esemény helyszíne a kArton Galéria (1054 Budapest Alkotmány u. 18.), időpontja 2015. május 28. 19 óra.


Az Óbudai Fotóklub szeretettel meghív minden érdeklődőt, 2015. május 19-én 17 órakor a D2 Irodaház Galériájában (1094 Bp., Tűzoltó u. 57.) megnyíló tavaszi fotókiállítására. Kiállítók: Angster Márta, Bárdos Tamás, Egri Zsuzsanna, Eisenmann József, Faragó Csaba, Gáspár Sára, Gyimesi János, Huisz István, Horányi Mária, Juhos Nándor, Koncz Dezső, Konta Gábor, Magyar Alfréd, Makai Sándor, Dr. Mann Judit, Méhely Tamás, Miklós Pálné, Ottné Németh Ilona, Prukner János, Dr. Sebestyén Ferenc, Szedő Iván, Szendrei Tibor, Tóth Csaba, Tóth Miklós.


A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2015. május 18-án, hétfőn 18 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes Tóth J. u. 10-14.) a Lucien Hervé Kamera Klub Fény-képmutatók című fotókiállítására. A kiállítást megnyitja: Dömötör Mihály fotóművész, a klub elnöke


Az Utazás a világ körül, 2014 fotópályázat kiállítása és díjátadó ünnepsége a TIT Stúdió Egyesület székházában (1113 Budapest, Zsombolyai u. 6., honlap: www.tit.hu). 2015. május 14-én 17 órakor lesz, melyre mindenkit szeretettel várunk.
FEDOR POLÓNI rózsahegyi (Ružomberok. Sk.) fotográfus kiállításának megnyitója 2015. május 14-én 17.30-ra a Salgótarjáni Fotógalériába.
Meghívó: NÉGY ÉVSZAK – Körmendy Zizi természetfotó kiállítása tekinthető meg 2015. május 12.- június 15. között a Szepes Gyula Művelődési Központban. (2030 Érd, Alsó u. 9.)
Szécsényi Zsuzsa kiállítása a Szabó Ervin Könyvtár Karinthy Frigyes Könyvtárában (Budapest, Karinthy Frigyes u. 11.). Megtekinthető: 2015. május 10-éig.

2015. május 11-én, 17 órakor kezdődik Egerben a Bródy Sándor Könyvtár Galériájában, Demeter Pál és Kállay László fotóművészek "Kedvenc képeink" című fotókiállításának megnyitója, melyre meghíjuk Önt, kedves családját és barátait. A tárlat megtekinthető május 30-ig Egerben, a Kossuth Lajos út 16 sz. alatt, a könyvtár nyitvatartási idejében. h: 13-18, k-p: 10-18, szo: 10-16 óra.


A Kossuth Ház Galéria és Kerekes László Alkotóház és a Dabasi Fotóklub Egyesület tisztelettel meghívja önt, családját, barátait az I. Dabasi Nemzetközi Fotópályázat (FIAP 2015/113) kiállításának megnyitójára. Időpont: 2015. május 9. (szombat), 11 óra. Helyszín: Kossuth Ház Galéria (Dabas, Kossuth László u. 19.) Köszöntőt mond: Kőszegi Zoltán, Dabas Város polgármester. A kiállítást megnyitja: Horváth Imre MAFOSZ elnök. Közreműködik: Jasper Andor előadóművész (szaxofon). A kiállítás megtekinthető: 2015. május 29-ig. hétfő és péntek 13-17, kedd - csütörtök 9-17 óráig, hétvégén: előre egyeztetett időpontban (telefon: 29/362-545,06/30-534-11-38).

A megnyitó a következő linken tekinthető meg élőben: http://livebroadcast.hu/live.html

Sz. Kiss Márta a Forte Fotóklub Vác tagja “Természet színpadán” címmel nyílik tárlata 2015. május 8-án, pénteken 18 órakor a Gyadai Kirándulóközpont és Erdei Iskolában (Katalinpuszta).


2015. május 7-én, csütörtökön 17 órakor Fabó Katalin E-MAFOSZ Újpesttől a Nyugatiig + ... című kiállítása nyílik meg a Lívia Villában (XII. Költő u. 1/C, megközelíthető a Széll Kálmán térről a 21 és 21a buszokkal a Költő utcáig, majd a fogaskerekű sínpályáján át a lépcsőn le.) Megtekinthető 2015. június 3-ig, előzetes egyeztetéssel: 061/396-82-84.


Forte Fotóklub Vác tagjainak 2015. május 7-én, csütörtökön 18 órakor, “Fotó mozaik II.” címmel nyílik kiállítása a Lyra könyvesház Torony Galériájában (Vác, Piac u. 1.)


2014. május 4-én a DD Galériában (Bp. VIII. II. János Pál pápa tér 4.) Széplaki József (Montázs Fényvarázslók Szenior Társasága) Panorámaképeim című kiállításának megnyitója 17 órakor kezdődik. A kiállítást megnyitja dr. Széplaki György főiskolai docens. Megtekinthető 2015. május 27-ig hétköznapokon 14-18 óráig. 


60+Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2015. május 5-én 14 órára, az Újbuda Szenior Programközpontba (Budapest. XI. Bölcső u. 3.) Sokszínű szenvedélyek című fotókiállításának megnyitójára. Kiállítók: Kővári Éva és Barta Tamás. A kiállítást megnyitja: dr. Áment Erzsébet fotókörvezető. Közreműködik: Ster Erika, a Tarka Színpad előadóművésze

Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önöket 2015. május 4-én, hétfőn 18 órára a Nicolás Muller Fotóművészeti Műhely tagjainak (Orosháza) KALEIDOSZKÓP című fotókiállítására Szentesen, a Galéria Kávéház és Étterembe (Petőfi u. 7.). A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész. A kiállítás megtekinthető július 6-ig a kávéház nyitvatartási idejében.


"MOMENTUM"  A Duna-Art Fotóklub (Érd) szeretettel meghívja az érdeklődőket a KSH Könyvtárban nyíló fotókiállítására. Megnyitó: 2015. május 4. 17 órakor. A kiállítás megtekinthető 2015. május 4–29. között, KSH Könyvtár 1024 Budapest, Keleti Károly u. 5.

Szeretettel meghívom Danis János, EFIAP gödöllői fotóművész kiállítására, amely a Magyar Fotóművészek Világszövetsége védnökségével a Komáromi Napok keretében kerül megrendezésre a Zichy-palotában 2015. április 28-ától.
Esszencia VI. – Kiállítás a Győri Fotóklub Egyesület 2014. 2. félévének legjobb fotóiból. Megnyitó időpontja: 2015. április 20. 18 óra. Helye: ETO-Park (Győr, Nagysándor József u. 31.). Megnyitja: Dr. Alexay Zoltán. A fotókat készítették: Csapó Balázs, Gergó András, Határ Csaba, Hegedűs Péter, Iván Noémi, Kocsis Ildikó, Liziczai Miklós, Nemes Zoltán 'mettor', Németh Gyula, Németh Mihály, Roll Péter, Rózsa Tamás, Sinkó Lajos, Smuck László, Stipsits Ibolya, Tálos Péter, Zsoldos Lászlóné Klári

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2015. április 18-án szombaton 15 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth József u. 10-14.) Vajdasági Fotó-, Film- és Videoszövetség (Foto, kino i video savez Vojvodine Újvidék, Szerbia) MEGLÁTÁSOK című fotókiállítására. A kiállítást megnyitja: Móra József önkormányzati képviselő. A kiállítás megtekinthető május 15-ig az intézmény nyitvatartási idejében


Várunk minden kedves érdeklődőt Lőrincz Zsóka (Biatorbágyi Fotóklub Egyesület) fotókiállítására. A kiállítást Ambrits Tamás nyitja meg 2015. április 16-án, 17.30 órakor. Közreműködik ifj. Szász Ferenc gitáron. A fotók megtekinthetők 2015. április 16-tól, május 30-ig a könyvtár nyitva tartási idejében: H-K: 9-19, Sz: 14-19, Cs-P: 9-19, Szo: 9-14-ig. Cím: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ugocsa utcai Könyvtár, 1126 Budapest, Ugocsa utca 10. (A volt Ugocsa mozi.)


Gál Cecília (Heves Megyei Fotóklub) „Ellesett pillanatok” című fotókiállítása nyílik 2015. április 16-án 17.30 órakor Salgótarjánban a JAMKK. Fotógalériában. A kiállítást Homoga József fotóművész nyitja meg. A megnyitót követően vetítést láthatnak Gál Cecília Pápuán készült fotóiból. A tárlat megtekinthető 2015. május 15-ig.


Szeretettel meghívunk a Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc (volt Réti Pál) Fotóklubjának Tavaszi Tárlat c. kiállításának megnyitójára 2015. április 16-án, csütörtökön 18 órára. Megnyitó beszédet mond: Oberländer Sándor. Kiállítók: Bárány Tibor, Berta Béla, Czúni Imre, Dobos Szilveszter, Gábori Attila, Hatvani Ágnes, Hodossy Ilona, Kis Sándor, Kollár László, Meggyesi Mónika, Mikó István, Mizik Zsuzsa, Oberländer Sándor, R. Kóródi Zsuzsanna, Simonovicsné S. Ilona, Szabó Csaba, dr. Szinay Miklós, Tóth László Zoltán, Tüske István, Végh Péter. A kiállítás megtekinthető 2015. május 16-ig munkanapokon a a Csepeli Munkásotthon Galéria 21 kiállítótermében (XXI. Árpád u. 1.)

A DD Galériában (Bp. VIII: II. Jáns Pál pápa - volt Köztársaság - tér 4.) 2015. április 13-án 17 órakor Koroknai László (Albertirsai Fotókör) "Én így látom" c. fotókiállítása nyílik meg. A kiállítás megtekinthető 2015.04.29-ig, hétköznapokon 14-18 óráig. Megnyitja Fabó Katalin E-MAFOSZ, a Szivárvány Fotóklub vezetője.


Az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2013 díjjal kitüntetett Dunatáj Fotókör Egyesület mindenkit szeretettek vár Képszabadság című kiállítására. Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Központ - Kiskőrös, Petőfí tér 4. Időpont: 2015. április. 12. Megnyitja Péjó Zoktán, a Dunatáj Fotókör Egyesület elnöke


2015. április 11-én, szombaton 17 órakor az APS Fotóstúdió "Nyitnikék - Tücsökzene - Lepkék tánca" c. fotókiállítását nyitjuk meg a Költészet Napja alkalmából, Szabó Lőrinc születésének 115. évfordulója apropóján a Virányosi Közösségi Házban. (XII. Szarvas Gábor út 8/c; a Széll Kálmán térről a 155-ös busszal). A kiállítást Erdődi Gábor költő, műfordító nyitja meg. Kiállítók: Abonyi Maya E-MAFOSZ,  Baán Katalin E-MAFOSZ/B,  Barna Karolin E-MAFOSZ,  Burkus Alexandra,  Csorba Károly, Fabó Katalin E-MAFOSZ,  Katona Katalin,  Keuler Éva,  Kovács Judit,  Kozma Cecilia,  Köszegi Gábor,  Mann Judit, Szalai Sándor,  Szamosvári,  József. Megtekinthető 2015. május 3-ig, előzetes egyeztetéssel (+361/200-876-13)


MEGHÍVÓ a Lyra Könyvesház Torony Galéria (Vác, Piac u. 1.) Szaniszló Róbert fotóriporter kiállítására. Megnyitó 2015. április 10. péntek, 17 óra. A tárlat megtekinthető: 2015. május 7-ig. Hétköznap 8-18, szombaton 8-13 óra között.


A Dombóvári Művelődési Házban 2015. április 10-én 18-órakor nyilik Halas István fotóművész ÉLŐ HAL című fotókiállitása. A kiállitást Tilinger Sándor nyitja meg.
Az érdeklödők április 30-ig láthatják a fotókat.

A Szigetköz Fotóműhely Fotó-Szín-Tézis címmel tartja bemutatkozó tárlatát a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár klubhelységében. A kiállítást Hipságh Gyöngyi fotóművész, a Mafosz alelnöke, a Soproni Fotóklub elnöke nyitja meg 2015. április 8-án, szerdán 17 -órakor. A megnyitón közreműködik a győri Hetedik Bekezdés zenekar. A kiállított kollekció a közelmúltban megalakult fotós baráti társaság tagjainak kedvenc képeiből állt össze. A kiállításon találkozhatunk: Galambos Lajos, Hegedűsné Varga Krisztina, Horváth Tímea, Ihász Lóránd, Kaszás Gyula, Kovács Róbert, Lakatos Krisztián, Murányi Péter, Nagy Ildikó, Orosz Sándor, Oszkó Ágnes, Rózsa Tamás, Száva István alkotásaival.


Szeretettel ajánlom Boros Emese, a Duna-Art Fotóklub tagjának KÉPZELETEK című fotókiállítását. "Az egyszerű, mindennapi dolgokat keresem, ahogy az ember általában nem gondol rájuk..." A kiállítás megtekinthető a Szepes Gyula Művelődési Központban (Érd, Alsó u. 9.) 2015. április 8.–május 7. között .

A nagykörüi (JNK-Szolnok megye) Művelődési Ház meghívására a Jászkun Fotóklub természetfotó kiállítása nyílik 2015. április 3-án 18 órakor a Művelődési Ház aulájában. A kiállításon képeikkel szerepelnek: Stenczner Anikó, Csidér Bálint, Demény István, Kiss László és Téglás Béla. A kiállítást Baán Katalin, a MAFOSZ alelnöke nyitja meg. A kiállítás április 30-ig látogatható a Műv.Ház nyitvatartási idejében


Gelencsér Balázs fotókiállítása 5ünfkirchen címmel 2015. március 28-án 18 órakor nyílik meg Pécsett a Caflisch Caféban. A kiállítást megnyitja: Komlós Attila fotográfus. A tárlat megtekinthető: április 24-ig. Cím: Pécs, Király u. 32.

Meghívó Saskó Éva a Forte Fotóklub Vác tagja “Hétköznapok, avagy a pillanat csodái” című fotókiállításának megnyitójára 2015. március 27. péntek, 16 órára, a Madách Imre Művelődési Központ Átrium Galériájába (Vác, dr. Csányi L. krt. 63.) A tárlatot megnyitja: Cservenák Péter. Közreműködik: Pápay Eszter író, művészet-terapeuta. A kiállítás április 20-ig látogatható.


A Kumánia Gyógyfürdő Kft. meghívja Önt kedves családjával a Hotel Kumánia Galéria 25. megnyitójára, 2015. március 27-én, 16.30-ra PAPI LAJOS fotográfus Mozaik című kiállítására! A vendégeket köszönti: KUI JÁNOS ügyvezető igazgató. A kiállítást megnyitja: Horváth Imre,a MAFOSZ elnöke. A tárlat 2015. május 6-ig látogatható. Kisújszállás, Illéssy u 5. szám alatt, h-v: 10–12-ig és 15–18.30-ig.


A Rád Közművelődéséért Alapítvány szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2015. március 27-én (pénteken), 17 órára Rád, Könyvtár Galériába Kádas  Levente fotókiállítására. Megnyitja: Cservenák Péter – Forte Fotóklub Vác elnöke. Közreműködik gitáron Bardócz L. Csaba dalköltő. Megtekinthető: 2015. június 30-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.


Szeretettel meghívjuk Önt, családját és kedves barátait Mezősi Ágnes fotókiállításának megnyitójára 2015. március 27-én 17 órára. A kiállítást megnyitja Holocsi Kálmán fotóművész (ES-MAFOSZ), közreműködik Magyari András - tubán. Helyszín: Kiskunfélegyháza, Művelődési Központ, Petőfi tér 1. A kiállítás megtekinthető 2015. április 22-ig.


60+Fotókör tagjai minden érdeklődőt szeretettel várnak 2015. március 24-én, 2 órakor megnyíló kiállításukra, melynek címe: Tiétek a Múzeum! A kiállítást megnyitja: Domoszlai Erzsébet idegenvezető. Közreműködik:  Blazsó Tibor zongorán, a Szenior Ki-Mit-Tud fesztivál 3. helyezettje hangszeres zene kategóriában. A kiállítás helye: Újbuda Szenior Programközpont, Bölcső u. 3. (A 4-villamos végállomásától, a 4-es M Újbuda Központ megállótól 3 percre.)


Műhelytitkok Újpesten – a Debreceni Új Fotóműhely kiállítása. 2015. március 23., 18 óra. Újpesti Kulturális Központ, Budapest, István u. 17–19. A kiállítást Kincses Károly fotómúzeológus nyitja meg. Közreműködnek a Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendékei


A Baja Művészetéért Kulturális Egyesület tisztelettel meghívja dr. Cseh László 70. születésnapja alkalmából "Visszatekintés " című fotókiállítására 2015. március 20-án (péntek ) 18 órára, a Borbás Mihály Bemutatóterembe. Megnyitja: Kovács Zita művészettörténész és Ligeti László AFIAP és E-MAFOSZ diplomás fotográfus. Zenei közreműködők: Szolnoki Dóra ének, Cseh László szaxofon. A kiállítás megtekinthető: április 15-ig naponta 9-17 óráig. (Baja, Tóth K. u. 19.)
AKTuális. Kiállítanak – a Soproni Fotóklub Egyesület tagjai: Agg Pál, Bóta Luca, Csigó Gergely, Farkas Kálmán, Hipságh Gyöngyi, Lángh Gábor, Szücs Szabó Sándor és Tóth Jenő Tibor. Időpont:ja: 2015. március 20. 18 óra. Helye: Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete (Sopron, Deák tér 32.) Megnyitja: Szabó Béla fotóművész. Két hétig látogatható 10-18 óráig, munkanapokon.
Az Óbudai Kulturális Központ tisztelettel meghívja Önt és barátait Abonyi Maya és Baán Katalin – Zenei Impressziók című kiállításának megnyitójára 2015. március 19. csütörtök 18 órára. Megnyitja Erdődi Gábor költő, műfordító. Cím: Budapest-Óbuda, San Marco utca 81. A kiállítás április 10-ig hétköznapokon 9-16 óráig látogatható előre egyeztetett időpontokban. (Bihariné Tenk Dóra 0630-957-1361)

VAD VILÁGUNK címmel 2015. március 19-én 18 órakor nyílik kiállítása a vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesülete tagjainak a RAM COLOSSEUM Radnóti Miklós Művelődési Központ aulájában (Bp., Kárpát u. 23.). Megnyitja Krivánszky Árpád fotográfus.

Tisztelettel meghívjuk Önt és Családját Magyarósi Péter EMAFOSZ "Egyiptom" című kiállításának megnyitójára, melynek helyszíne: a Gyirmóti Művelődési Ház nagyterme (9019 Győr, Szt. László út 35-37.), időpontja: 2015. március 18. 16.30 óra. A kiállítást megnyitja: Dániel István Hon-EMAFOSZ (Győri Fotóklub Egyesület). A kiállítás megtekinthető: 2015. április 30-ig. H-P: 9.00-19.00. (Info: 0696/449-137).

Bodor Izabella: FEKETE-FEHÉR ÉLET  – Szánthó Tibor:  FÉNY-ÁRNYÉK, a Duna-Art Fotóklub tagjainak közös  fotókiállítása tekinthető meg a Szepes Gyula Művelődési Központban 2015. március 12–április 10. között.


"Sporté" címmel Budafoki Fotóklub 3 tagja, Fauszt István, Göcz Levente és Kun-Gazda László kiállítást tart a Budafoki Klauzál Gábor Művelődési központ Veén Emil termében. A kiállítás 2015. március 19–április 1-ig tart nyitva

Írország budapesti Nagykövetsége, Kevin Dowling nagykövet úr szeretettel meghívja Önt Szabó Béla fotográfus kiállítására. Írországi fotónapló – Bank Center előcsarnok, Budapest, 1054 Szabadság tér 7-9., 2015. március 12., csütörtök, 14 óra

Kedvenc képeim – Kállay László fotókiállítása. Kiállítás megnyitó: 2015. március 12-én 17 órakor. Megnyitja: Koós László és Demeter Pál fotóművészek. Megtekinthető: március 12-től–április 1-ig hétköznap 9-19 óráig, szombaton 9-13 óráig. Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ifjúsági Ház 3531 Miskolc, Győri kapu 27/A. Tel.: 46/ 411-747, 412-508 Web: www.ifihazmiskolc.hu


A Marcal étterem (9024 Győr, Déry Tibor út 11.) szeretettel meghívja Önt és Kedves Családját 2015. március 11-én, szerdán 17 órára Magyarósi Péter EMAFOSZ „Kaleidoszkóp” című kiállítására. A 47 fiatal lányról készített, főleg portrékból álló fotókiállítást megnyitja Dániel István Hon-EMAFOSZ (Győri Fotóklub Egyesület). A kiállítás megtekinthető 2015. március 11. és április 7. között az étterem nyitvatartási idejében.


Meghívjuk Önt a bajai Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájába(Baja, Bezerédj u. 15.) a Duna Fotóklub Egyesület Második generáció című csoportos kiállítására. A kiállítás megnyitója: 2015. március 9-én 16,30 órakor lesz. Bevezetőt mond: Fischbäckné Horváth Ildikó, a fotóklub titkára. A kiállítók: Ádám Péter, Bakó Csaba, Bolvári Csilla, Faragó Ferenc, Fehér Vilmos, Félix Áron, ifj. Göldner Tiborné, Kiss Roland, Dr. Sramó András, Tóth Ferenc Közreműködnek: Bruttyó Ádám és Péterfay Ferenc, a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei zongorán. A kiállítás megtekinthető: hétfőtől péntekig 8-18 óra között 2015. április 15-ig.


2015. március 9-én 17 órakor a DD Galériában Lakatos Klaudia és Pintér Borbála Kettő az egyben c. kiállítását Fabó Katalin klubvezető nyitja meg. Megtekinthető: március 31-ig hétköznapokon 14-18 óráig.


2015. március 6-án, 18 órakor nyílik meg Strider Anita Titok című fotókiállítása az egri Bartakovics Béla Közösségi Házban (Eger, Knézich Károly u. 8.). A kiállítást megnyitja: Molnár István Géza, a Horváth Zsigmond Lajos Fotókör vezetője, közreműködik: Salsa De La Noche táncstúdió. A kiállítás megtekinthető 2015. április 30-ig, hétfőtől péntekig az intézmény nyitvatartási ideje alatt 9-19 óráig. Web:  http://anitastrider.hu/


2015. március 6-án 17.30-kor, a Ceglédi Kossuth Gimnázium dísztermében Fabó Katalin E-MAFOSZ "Újpesttől a Nyugatiig + ..." című kiállítását Fabó László villamosmérnök nyitja meg. A kiállítás április 3-ig látogatható, munkanapokon 8–17 óráig.


Két arc-Egy világ Bodolai Márton és Bognár Péter természetfotó kiállítása. Megnyitó: 2015. március 3. (kedd) 16 óra. A tárlatot megnyitja: Kiss Gábor Miskolc Város alpolgármestere. Szakmai megnyitót tart: Urbán Helga, AFIAP. Megtekinthető: 2015. március 3-március 31. Kiállítás helye: „Pannon-Tenger Múzeum” kiállító épület konferenciaterme. Cím: H-3529 Miskolc, Görgey Artúr u. 28. Telefon: (+36) 46/560-170. Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10-18 óráig. Hétfő zárva


2015. március 3-án 18 órakor Hámori Gábor fotóművész a Mecseki Fotóklub elnöke nyitja meg a II. Mecsek Szalon fotókiállítás másodbemutatóját (a Mecseki Fotóklub tagjainak válogatott képeiből) a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont előcsarnokában. Pécs, Universitas utca 2/a. A kiállítás március 24-ig tekinthető meg.


A Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önöket 2015. március 2-án, hétfőn 18 órára Márvány Fotóműhely (Békéscsaba) tagjainak OBJEKTÍV 2014. című fotókiállítására Szentesen, a Galéria Kávéház és Étterembe (Szentes Petőfi u. 7.) A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész. Köszöntőt mond: Katona Péter, a Márvány Fotóműhely elnöke


Dr. Mezey Károly az érdi Duna-Art Fotóklub és a Magyar Madártani és Természetvédő Egyesület tagjának természetfotóiból összeállított kiállítását  tekinthetjük meg  a Szepes Gyula Művelődési Központban. "A fényképezés számomra nem más, mint naplóírás a természetről, hogy újra és újra felidézhessem az ott megélt szép pillanatokat." (Dr. Mezey Károly). A kiállítás megtekinthető 2015. március 10-ig, Érd, ALsó u.9.

Csodás Lovak, Lovas Csodák – a Biatorbágyi Fotóklub vándorkiállításának negyedik tárlata Gödöllőre érkezik. A kiállítás 2015. február 27 – március 29. között tekinthető meg. A kiállítás megnyitója: 2015. február 27. 17 óra. Megnyitja: dr. Fehér Károly, a Magyar Lovas Szövetség Kommunikációs Igazgatója. Helyszín: Gödöllő, Városháza (Szabadság tér 7.) A kiállításokon bemutatott képek nagy része, klubtársunk Bartha Csilla szervező munkája, a Magyar Lovas Szövetség és munkatársai által biztosított lehetőségek nélkül nem jöhettek volna létre. Köszönjük!


Szalai Sándor szeretettel meghívja Önt és családját a Palotanegyed gyöngyszemei, avagy a részletek szépsége kiállítási megnyitójára, 2015. február 24-én, 14 órakor, az Újbudai Szenior Programközpontba. 1117. Bp. Bölcső utca 3. A kiállítást megnyitja: Tolnai-Pálóczy Enikő művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. Közreműködik: Tolnai-Pálóczi Duó.


A békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóját a békéscsabai Márvány Fotóműhely tagjainak alkotásaiból válogatott  "OBJEKTÍV 2014" című kiállítás megnyitójára. A megnyitó ideje: 2015. február 20. 17 óra, helyszín: a kulturális központ kápolnaterme. Megnyitja: Koszecz Sándor, a kulturális központ igazgatója. Közreműködnek: az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Kiállítók: Barabás Ferenc, Biros Erika, Bontovics Ilona, Buchan Andrásné, Dr. Blahut Károly, Dr. Grin Igor, Dunai Katalin, Faluhelyi Balázs, Fodor József, Gulyás Gábor, Hidvégi Edit, Ifj. Nagy Károly, Katona Péter, Kerepeczky Ágnes, Kiss Tímea, Kis Csaba, Kovács András, Kucsara Tibor, Kucsera Zsolt, Machlik Gergely, Maczik Eleonóra, Mazán Erzsébet, Méhes Miklós, Monostoriné Hrabovszky Éva, Nagy Károly, Pauló Andrea, Petró Zsolt, Szász Róbert, Tejsi András, Tuskáné Papp Erzsébet, Virág Mihály
A kiállítás megtekinthető: 2015. március 20-ig

Az Algyői Faluház és a hódmezővásárhelyi Lucien Hervé Kamera Klub tisztelettel meghív minden érdeklődőt 2015. február 20-án 16.30-ra Gaál Györgyi „Frémségeim” című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást Dömötör Mihály fotóművész nyitja meg. Közreműködik Zoltai Attila művésztanár, Gál Vivien és Balázs István. A kiállítás megtekinthető március 13-ig 6750 Algyő, Búvár u. 5. H-P 8-20-ig, illetve rendezvények alatt az Algyői Faluház Galériájában.


A Széchenyi István Egyetem (Győr, Egyetem tér 1.) meghívja Önt és családját, barátait a Montázs Fényvarázslók Szenior Társasága „ARCOK” c. fotókiállításának megnyitására 2015. február 18-án (szerdán) 17 órára az egyetem E épületébe. A kiállítást megnyitja dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, műgyűjtő. Közreműködik: Drahos Evelin ének, Nagy Tamás gitár. A kiállítás a Keleti Éva fotóművész által megnyitott budapesti tárlat másodbemutatója a MAFOSZ szeniorok 17 tagjának 3-3 alkotásával. A kiállítás megtekinthető március 20-ig, H-P: 8-20 és Sz: 8-17 óra között.


Nagy Gábor, a Forte Fotóklub Vác tagja, a Margaréta kávéházban (Vác, Széchenyi u. 19.) Ködös reggeleken című fotókiállítása nyílik 2015. február 14-én, szombaton 18 órakor. A tárlatot Cservenák Péter, a FFV vezetője nyitja meg. Közreműködik: Dj Nandesz.
“Az év fotói - 2014” a Bakony Fotóklub kiállításának megnyitója. 2015. február 13. (péntek) 17 óra. Helyszín: VMK előcsarnok (8200 Veszprém, Dózsa György út 2.). A kiállítást Láng Tibor emlékének ajánljuk. Beszédet mond: Mátyus Károly a Bakony Fotóklub vezetője. Közreműködnek: a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjai és a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei. A kiállítás megtekinthető március 6-ig a VMK nyitva tartási idejében. A belépés díjtalan.

A Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum meghívja Önt és családját Juhász Miklós, Csokonai-díjas fotóművész életmű kiállításának megnyitására 2015. február 12-én 17 órára a  Miskolci Galéria Rákóczi-házába (Miskolc, Rákóczi u. 2.) A kiállítást megnyitja: dr. Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének elnöke


A Medvesi Fotós Maraton fotókiállítását 2015. február 12-én, csütörtökön 16 órától kezdődően nyitják meg Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Az eseményen köszöntőt mond majd Lóska János, a Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. ügyvezető elnöke, Molnár Éva, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatója, Agócs Attila, Fülek város polgármestere, a kiállítást pedig Dóra Ottó, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere nyitja meg. A megnyitó részeként hirdetik ki a rendezvényhez kapcsolódó fotópályázat eredményeit, s adják át a különdíjakat is


Válogatás a MAFOSZ Szalon és a 2014. évi Fotóművészeti Nyári Egyetem anyagából a Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központban (Gyöngyös, Barátok tere 3.) Megnyitó: 2015. február 11. 17 óra. Megnyitja Horváth Imre Mafosz-elnök.


A Szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait Baán Katalin Örömóda című kiállításának megnyitójára 2015. február 10-én, kedden 16 órára a Művészeti Szalonba (Szolnok, Kossuth tér 2.) A kiállítást megnyitja Szabó Antónia, Holló László-díjas képzőművész. A kiállítás megtekinthető 2015. február 28-ig a könyvtár nyitvatartási rendjében 10-18-óráig, szombaton 9-12-ig. T.: 06 56 510 110

A Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Teleki Tehetséggondozó Kollégium Tagintézménye (3727, Miskolc, Selyemrét út 1.) tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. február 10-én 17 órára Urbán Helga és Urbán Gergely IZLAND című természetfotó kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Bognár Péter, a Miskolci Fotóklub Egyesület alelnöke. A kiállítás megtekinthető: 2015. február 10-március 9-ig.


A Kaposvári Gyula-díjas Jászkun Fotóklub kiállítást rendez, a ritkán kiállító fotós kollégáknak az Aba-Novák AGÓRA Kulturális Központban „IDŐSZELETEK” címmel. A kiállítás megnyitója 2015. február 7-én 11 órakor lesz a Művészeti Szalonban. A kiállítást Kolozsi Sándor (ESFIAP, HonÖgPh), a Jászkun fotóklub alapító és vezetőségi tagja nyitja meg. A kiállítók: Koba József, Polónyi István, Riesmayer József és Stenczner Anikó. 2015. február 26-ig látogatható az AGÓRA nyitvatartási idejében.


Tisztelettel meghívjuk a 2015. február 6-án (pénteken) 17 órakor a kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár Deák Ferenc út 6. alatti épületébe a Kossuth Fotóklub által meghirdetett Fényképezés Öröme fotópályázat legjobb fotóiból rendezett kiállítás megnyitójára. A kiállítást megnyitja: dr. Kovács Tibor alpolgármester. A képeket méltatja: Baán Katalin fotóművész MAFOSZ alelnök.


Leképzett képzelet... - Az én Téli Tárlatom - Cseledy András Sándor (Forte Fotóklub Vác) fotóművész kiállítása. 2015. február 6. péntek 18 óra, Kávézó Galéria (2600 Vác, Dr. Csányi L. krt. 63.). Köszöntőt mond Fördős Attila, Vác város polgármestere. Megnyitja Papp Lászlóa Váci Városi Művészeti Gyűjtemények kurátora. Közreműködik Szamosvölgyi Máté gitáron. Vendégkiállító: Cseledy Attila András (Forte Fotóklub Vác). A kiállítás megtekinthető március 9-ig


A Biatorbágyi Fotóklub Egyesület két tagja, Horváth Imre és Imre Levente kiállítása 2015. február 5-én, 17 óra 30-kor nyílik a Biatorbágyi Faluház galériájában. (Biatorbágy, Baross G. u. 1.) http://biatorbagyifotoklub.hu/http://biai.hu/fotogaleriak.html http://imrelevente.hu/


Miskolci Fotóklub Egyesület „Törpétöl az Óriásig” című természetfotó kiállítása 2015. február 3-án 17 órakor a Pannon-tenger Múzeumban dr. Pusztai Tamás – a Herman Ottó Műzeum igazgatója - megnyitja a Miskolci Fotóklub „Törpétől az Óriásig” című természetfotó kiállítást. Helye: Pannon-tenger Földtörténeti és Természetrajzi Tár, 3529. Miskolc, Görgey Artúr utca 28. 2015. február 3–február 28-ig. Nyitva tartás: keddtől vasárnapig: 10-18-ig. Hétfőn zárva. Kiállítók: Bodolai Márton, Bognár Péter, Buri Krisztina, dr. Alfred Ender, dr. Némethné Durkó Annamária, dr. Simay Attila, Fekete Zoltán, Herendy Adrienn, Kiss Tanne István, Kolozsvári Anna, Kolozsvári Dezső, Kovács Béla, Kucsma Gábor, Kurucz Balázs, Magyar Gyula, Mitterpach Ildikó, Nagy Roland, Némedy Gabriella, Pap István, Riczuné Soltész Boglárka, Szarka János, Szekrényi Gergely, Tasnádi Tamás, Urbán Helga, Urbán Gergely, Varga István, Varga T Lajos, Vladár József, Vojnits József.


Keveházi János Fotókör meghívja Önt és barátait Miklos Zoltán fotós önálló kiállítására. A kiállítás címe: Az elmúlt év kedvenc pillanatai. A tárlat helye a Baka István Általános Iskola folyosó galériája. Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 89. A megnyitó időpontja 2015. február 2. 14 óra. A tárlatot megnyitja Molnár Zoltán fotóművész. A kiállítás megtekinthető 2015. nyitvatartási ideje alatt.


A DD Galériában 2015. február 2-án 17 órakor dr. Sebestyén Ferenc "Arcok, szemek, karakterek" című kiállítását Fabó Katalin E-MAFOSZ, a MAFOSZ alelnöke nyitja meg. Megtekinthető hétköznapokon február 26-ig 14-18 óra között.


Objektív 2015 - előadások fotózásról nem csak fotósoknak. A Zsámbéki Művelődési Ház és a Zsámbéki Fotós Szalon közös rendezvénysorozata 2015. január 27. kedd, 18 óra Szarka Klára: A sajtófotóról - vetítéssel egybekötött előadás. Az Objektív – előadások nem csak fotósoknak című rendezvénysorozat első előadója Szarka Klára fotótörténész, tanár, aki könyvekben és cikkekben tárja az olvasók elé a fotózás kiemelkedő egyéniségeit. Előadásában kitér a sajtófotó és művészfotó értelmezéseire a fényképezés magyarországi és egyetemes történetében.


A Lencsési Közösségi Ház  tisztelettel meghívja Önt és kedves hozzátartozóját a Magyar Kultúra Napján a Márvány Fotóműhely tagjainak alkotásaiból válogatott  "OBJEKTÍV 2014" című kiállítás megnyitójára. A megnyító ideje: 2015. január 21. 17 óra. A megjelenteket köszönti: Takács Péter, a közösségi ház vezetője, megnyítja: Szente Béla, a Csabagyögygye Kultúrális Központ igazgatója. Kiállítók: Barabás Ferenc, Biros Erika, Bontovics Ilona, Buchan Andrásné, Dr. Blahut Károly, Dr. Grin Igor, Dunai Katalin, Faluhelyi Balázs, Fodor József, Gulyás Gábor, Hidvégi Edit, Ifj. Nagy Károly, Katona Péter, Kerepeczky Ágnes, Kiss Tímea, Kis Csaba, Kovács András, Kucsara Tibor, Kucsera Zsolt, Machlik Gergely, Maczik Eleonóra, Mazán Erzsébet, Méhes Miklós, Monostoriné Hrabovszky Éva, Nagy Károly, Pauló Andrea, Petró Zsolt, Szász Róbert, Tejsi András, Tuskáné Papp Erzsébet, Virág Mihály. A kiállítás megtekinthető: 2015. február 6-ig

A Felföldi Fotográfusok Szövetsége tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2015. január 15. (csütörtök) 17 órára a“Kalotaszeg gyöngyszemei” fotókiállítás megnyitójára. A kiállítást megnyitja Papp Ferenc, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kulturális és Idegenforgalmi Osztály osztályvezetője. Közreműködik: Barba Péter fuvolaművész, Csermely Zsuzsanna zongoraművész. Kiállító művészek: Antal Ágota, Csohány Éva AFIAP, Dolap Szathmáry-Király Elmaz, Dr.Agócs József AFIAP, dr. Patrus Sándor AFIAP, dr. Sidló Gábor, Fehér Melinda, Kaczur Illés, Kocsis Bernadett, Koós László EFIAP, Kovács Gyula, Pap István, Pásztor Péter, Szathmáry-Király Ádám EFIAP/gold, Szathmáry-Király Ádámné Zsó, Szűcs Ágnes, Tasnádi Tamás, Tóth Károly AFIAP, Tóth Vivien. A kiállítás megtekinthető február 5-ig Ifjúsági és Szabadidő Ház, Miskolc, Győri kapu 27.


A Duna-Art Fotóklub „BAKONYI PILLANATOK” fotókiállítása megtekinthető: 2015. január 9.–február 9. között a Szepes Gyula Művelődési Központban (2030 Érd, Alsó u. 9.). Kiállítók: Adorján József, Breczkó Márton, Gecse Orsolya, Kiss Borbála, Körmendy Zizi, Liska Balázs, Pajor Attila, Révész László.


A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület vezetősége nevében tisztelettel meghívom Önt és párját 2015. január 10-én (szombaton) 15 órára a József Attila Művelődési és Konferencia Központban tartandó kiállítás megnyitóra és közgyűlésre. 15 órakor „50 éves a Nógrád megyei fotóklub egyesület” című fotókiállítás megnyitása a Salgótarjáni Fotógaléria 454. kiállításaként. Köszöntőt mond: Dóra Ottó polgármester. Megnyitja: Hrváth Imre fotóművész, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke. Közreműködik: Tóth tibor hegedűművész. 15.30-kor Közgyűlés


Tájékoztatjuk a fotózás iránt érdeklődő ismerőseinket, hogy közös fotókiállításunk nyílt a Walden Hotelben. A kiállítás megtekinthető 2015. január 9-től 2015. február 28-ig.
Címe: Dobogókő, Fény utca 1. (GPS: 47o 43 '05" N  18o 53' 42" E) Megközelíthető: Budapestről, vagy Szentendréről távolsági busszal vagy személyautóval. Nagy Sugár és Sztankovics Gábor


2015. január 5-én 17 órakor a DD Galériában Fekecs Károly Színfoltjaim c. kiállítát Galamb Csilla és Tarnóczy Andrea nyitják meg. Megtekinthető: január 28-ig, hétköznapokon 14–18-ig.


2014. évi kiállítások meghívói

2013. évi kiállítások meghívói