Alapadatok
Csapatunk ad hoc verbuválódott egy téli délután. Budapesten szerveztünk egy közös fotózást, aztán egy másikat, majd…
Az egyesületet azzal a céllal alapítottuk, hogy a létrejövő csapatban az egyén és a kisebb társulások a közösség erejét hasznosítva alkothassanak és óvhassák meg a bennünket körülvevő értékes látnivalókat. Fő célunk az épített és természetes környezet – benne az ember – megörökítése (fotókon) és bemutatása (kiállításokon, kiadványokban).
A csapat magját végzett fotográfusok alkotják, köztük fotós tanárok.
Fiatal csapat vagyunk, de már első évünk (2015.) alatt sem tétlenkedtünk. Az új Ptk. alapján a törvényszék által elfogadott alapszabályt alkottunk. A tagság szigorú, de teljesen betartható Etikai Kódexet vállalt magára. Weboldalunkon minden tag bemutatkozik. 100 fotóból álló kiállítást rendeztünk a Grand Hotel Hungáriában.
Sok közös fotózásunk/workshopunk volt, például tanítás a fényekről, a megvilágításról, ismerkedés a fényformálókkal, a stúdió eszközeivel, kinti vakus workshop, modellfotózás… Fotós börzékre is ellátogattunk közösen.
A tagok aktívak, az elmúlt években számos kiállításon és pályázaton szerepeltek, mozgalmas az online életünk. Létrehoztuk „A fotózás szerelmesei” nevű közösséget (a létszám meghaladja az 1500-at).
Van köztünk teljesen kezdő és veterán is, de nincs ebből gond – mindenki szívesen segít a másiknak. Havonta legalább egyszer összegyűlünk, de van hogy hetente többször is. Barátságok és szerelmek is szövődtek már szervezetünkben…