whos who updated -jun2014-2013 Page 01Múltévi sikere után Papp Elek ismét az Amerikai Fotográfusok Szövetsége (Photographic Society of America - PSA) legjobb 25 fotóművészt felsoroló világranglistája első helyére került a nagyformátumú fekete-fehér papírkép kategóriában. Sőt, az idén még egy kategóriában, a kisméretű fekete-fehér papírképek versenyében is első helyezést ért el és ezzel már háromszoros világelső lett a PSA-nál.

A szövetség hivatalos lapja, a PSA Journal most megjelent különszáma ismerteti a világ fotóművészeinek 2013-ban megtartott nemzetközi szalonokon elért eredményei alapján készített ranglistáját (Who’s Who in Photography 2013), amelyben Papp Elek mind a nagy formátumú fekete-fehér papírképek, mind a kisméretű fekete-fehér papírképek kategóriájában pontszámai alapján első helyezett lett. A fentiek mellett még másik három kategóriában is előkelő helyen szerepel a toplistán.

Bővebben: Magyar fotóművész kétszeres világelső a PSA toplistáján

PappElek AbuDhabibanPSA Gold medált és trófeát nyert Papp Elek fotóművész az Egyesült Arab Emirátusok nemzetközi fotószalonján. A díjak ünnepélyes átadására meghívták Abu Dhabiba a győzteseket és az érmeket a kulturális miniszter személyesen adta át 2014 május 11-15. között megrendezett Gála kiállítás keretében. A rendezvényen részt vett Jancsi Zoltán, hazánk  Emirátusokba akkreditált nagykövete és felesége is.
A díjátadóról készült videó.

Bővebben: Magyar fotóművész sikere Abu Dhabiban 

B1-Jano Bari painter No7Molnár Ferenc EFIAP/s a magyarországi 3. „Globál Photo Salon” nemzetközi pályázatán Jano Bari painter No7 képe FIAP arany medált, Remembrance No4 alkotása SZALON HM díjat kapott, valamint a szalon legjobb szerzőjének járó FIAP Blue Badge díjban részesült.

Bővebben: Best Author-díj

1HKerekes István EFIAP/p. a magyarok közül elsőként és a világon az 5. fotóművész, akinek a belgrádi Fotogram Art Studio, a Hon.FtGM (Honoris Fotogram) titulust adományozott. Az elismerést a 2011 óta a belgrádi Fotogram Art Studio szervezésében zajló FIAP versenyeken (Fotogram Salon, Belgrade Photo Autumn, New Photo Vision, Beauty of Face and Body, In Glory of Women, Natura Naturans) résztvevő fotóművészek az elért díjaik alapján kaphatják meg.

Bővebben: A világ 5. Honoris Fotogram címe

Konzulátus 140320 059-aAKonzulátus 140320 060-a március 15-i ünnepségek alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Bálint Zsigmondnak, a MAFOSZ határontúli szervezetei alelnökének. E kitüntetés a hosszú, több évtizedes fotográfiai munkásságának, valamint a fotográfiai közéletben kifejtett tevékenységének elismerése, de éppúgy jelenti a kortárs erdélyi fotográfia megbecsülését is.

Bővebben: Magyar Arany Érdemkereszt a MAFOSZ alelnökének

diploma42013. II. félévben a MAFOSZ fotóművészeti diplomák elnyerésére benyújtott dokumentációkat a Kitüntetési Bizottság értékelte. A MAFOSZ diplomákat a 2014. március 22-ei Közgyűlés előtt adta át Mátyus Károly, a Kitüntetési Bizottság vezetője.

E-MAFOSZ diploma
1. dr Simán László,  Kanizsa Fotóklub
2. Szerencsi Gábor,  Heves Megyei Fotóklub

E-MAFOSZ/s diploma
1. Bedő Kornél,  Compur Fotóklub
2. Vágvölgyi Mihály, Székely Aladár Fotóklub Gyula, Color Fotóklub, Mezőberény

Hon-ES-MAFOSZ diploma
1. Benke Ferenc, Duna-táj Fotókör Egyesület

Bővebben: MAFOSZ fotóművészeti diplomák