Keresés

Bejelentkezés

az alkotócsoportok vezetőinek

logo

Alapadatok
Impro Fotóklub
Észak-Alföld (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg)
Fazekas Lajos
5400 Mezőtúr, Szabadság tér 17.
Az Impro Fotóklubot 1988-ban alakítottuk meg a Mezőtúri Dózsa György Szakközépiskolában 5 fős létszámmal. Eddig 93 fotókiállítást rendeztünk a helyi Közösségi Házban. Több mint 10 alkalommal rendeztünk fototechnika történeti kiállítást Budapest, Szolnok, Szentes, Mezőberény városokban. Továbbá két alkalommal rendeztünk országos fotótörténeti konferenciát Mezőtúron. Hat éven keresztül házigazdája és résztvevője voltunk a „Mezőtúri Pillanatok” fotópályázatnak, mely napjainkban területileg kibővítve „Kistérségi Pillanatok” néven fut. Alapítói és állandó részvevői voltunk a „PÜFOTA”-nak (PÜnkösdi FOtós Tábor). Ezt a tábort három fotóklub (a szolnoki, a szentesi és mezőtúri) alapította, és 13 éven keresztül működtette. A tábornak minden évben másik klub adott otthont, így új helyszínen került megrendezésre. 2014-ben két évi szünet után a tábor újraélesztését tervezzük.
Impro Fotóklub