Kedves Fotóstársak!
Szomorúan tudatom, hogy fotóklubunk korábbi vezetője, FEJÉR ISTVÁN Arany Kazetta életmű díjas fotóművész eltávozott körünkből. Pista 35 éven át vezette a Heves Megyei Fotóklubot, és egyik alapító tagja volt a Nadar Csoportnak. Tevékenysége során sok fiatallal szerettette meg a fotográfiát. Hasznos tanácsaival sokunknak segített. Távozásával nagy űr keletkezett a heves megyei fotós életben. Részvétünk a családnak! Pista nyugodj békében!
A XXXVIII. Mafosz Szalonra 45 alkotóközösség regisztrált. Összesen 970 kép érkezett a pályázatra.
A zsűri tagjai voltak:
1. Horváth Imre A-Mafosz/s, EFIAP/s, a MAFOSZ elnöke;
2. Nagy Tivadar, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke, a Szlovák Fotográfusok Szövetségének mestere (MZSF);
3. Vajda János, a MAOE Fotóművészeti Tagozatának elnökségi és a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja.
4. A nem nevező klubok tagjai közül: Ovi D. Pop EFIAP/s, EAFR, a nagyváradi Varadinum Fotóklub vezetője
A zsűrizés kétfordulós volt:
1. a zsűri pontozással (1–10) döntött a kiállításra kerülő képekről (ponthatár 24 pont volt);

A XXXVIII. MAFOSZ Szalon vetítettképes fotóművészeti kiállítása és díjátadója
A MAFOSZ Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2021 és a MAFOSZ Év Fotográfusa 2021 díjak átadása, a győztesek portfólióinak vetítése
Először nyert nagydíjat magyar versenyző a mobiltelefon-fotózás Oscarján, a 2007 óta évente megrendezett IPPAWARDS nemzetközi iPhone fotópályázaton. Július 22-én New Yorkban jelentették be, hogy Kerekes István fotóriporter/fotóművész érdemelte ki a 14. iPhone Photography Awards 2021 Grand Prize Winner – Photographer of the Year nagydíjat.
István évek óta követi az erdélyi és a romániai juhászok életét, és az idén februárban készült mobiltelefonos felvétele lett a világverseny legjobbja. A megmérettetésre több mint 140 ország, többezer fotósa nevezett több tízezer fényképpel.
"The overall winner was Istvan Kerekes, whose gritty image of two burly Transylvanian Shepherds had a knock-out effect on the judges". - Daily Mail -
Az eredményről beszámoltak a világ vezető lapjai is:

Összesen 970 kép érkezett a pályázatra.
Digitális, vetítettképes pályázat kiírása
Képek feltöltése: 2021. július 10.–2021. július 25.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége fotópályázatot hirdet tagszervezetei és azok tagjai részére MAFOSZ Szalon néven, 2021-ben ezt DIGITÁLIS VETÍTETTKÉPES szalon formájában. Célja, hogy bemutassa a kortárs magyar fotográfia eredményeit, a fotóművészeti alkotócsoportok legújabb munkáinak kiállításával.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége közgyűlést tart, amelyre ezúton hívom meg a tagszervezetek küldötteit szavazati joggal és a szövetség tisztségviselőit tanácskozási joggal.
A járványhelyzet csillapodásával a tagszervezeteknek már nem kötelező olyan küldötteket delegálni, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal (de ha lehet, legyenek tekintettel e szempontra is). Az idei évben a küldöttek megválasztásához nem követelmény az alkotócsoport választása, elegendő az elnök írásos meghatalmazása, melyet a szavazati jog gyakorlása érdekében a helyszínen át kell adni a közgyűlési regisztráció során. A szavazati jog gyakorlásának másik fontos feltétele, a 2020. évi tagdíj rendezettsége. Azokat a tagszervezeteket, amelyek a közgyűlés kezdetéig a 2020-as évet nem rendezték, az alapszabály értelmében töröljük a tagnévsorból, s csak vendég státuszt adhatunk küldöttjének.
A közgyűlés időpontja: 2021. július 10. szombat 9 óra 30.
50. Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemle, 2020 Eger, Agria Park, kihelyezett Galéria
(Eger, Törvényház u. 4. I. em.)
2021. június 5-én 11 óra
A kiállítás megtekinthető: 2021. július 5-ig.

A-MAFOSZ/g (MAFOSZ Kiváló Művésze arany fokozat)
1. Rózsa Tamás pártoló tag
2. Szabó József Kőbányai Fotóklub Budapest