Mafosz Szalonok

Keresés

logo

MAFOSZ Dijkiosztó-0279A Fotóművészeti Nyári Egyetem ideje alatt rendezi meg a MAFOSZ az alkotócsoportoknak legnagyobb közösségi megmérettetését és tevékenységünknek a társadalom felé való bemutatását, a MAFOSZ Szalont. Az idei évben e bemutató két részből állt. A június 29-ei vetítettképes megnyitó és dijátadó, majd a július 3-ai Tatai Várban rendezett papírképes megnyitó adott alkalmat a régióban élő, a fotókultúra iránt érdeklődő lakosságnak, hogy fotóművészeti élményeket, új ismereteket szerezzenek.

MAFOSZ Dijkiosztó-0271A rendezvény Imre Levente: Öreg-tavi nagy halászat című különdíjas diaporámájával indult. Majd Fabó Katalin területi alelnök köszöntötte a teltházas közönséget. Ismertette, hogy a XXX. MAFOSZ Szalonra 55 tagszervezet, 549 tagja, 1197 alkotást nyújtott be. A zsűri (Szamódy Zsolt Olaf fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Fleischer Juraj fotóművész, AZSF, MZSF és Nagy István fotóművész, E-MAFOSZ/g, a Szentesi Fotókör vezetője) 115 szerző 148 alkotását választotta be a kiállítás, és a vele egyidőben megjelenő kötet – a Fotó-Hungarikum 2013 – anyagába. Majd megismerhettük a nyertes alkotócsoport, a Magyar Fotóművészek Világszövetsége (Budapest) fotóit, mellyel a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének vándorserlegét és plakettjét nyerték el.

MAFOSZ Dijkiosztó-0316Második és harmadik helyen végzett a Kontraszt Fotográfiai Társaság (Győr) és a Győri Fotóklub Egyesüle. A beküldött kollekciók összesített pontszáma alapján (a legmagasabb pontszámot elért alkotóközösségnek, függetlenül a kiállított művek számától és azok pontszámától) a Kontraszt Fotográfiai Társaság érte el.

Tata város díja a legeredményesebb egyéni pályázónak: Mászáros Csaba (BMK Reflex Fotóklub, Budapest) Korlátos végtelen című alkotásáért. (Eredmények és az egyéni győztes képek.)
MAFOSZ Dijkiosztó-0286Egyéni díjazásban részesült még: II. hely: Szabó Béla EFIAP, E-MAFOSZ/g (Kontraszt Fotográfiai Társaság): Balti-tenger 2743, 2993, 5065 című alkotásaiért;
III. hely: Bayer Edit (Ágens Fényfestő Egylet, Budapest): Vakáció című alkotásáért; III. hely: Ferenczi Attila (Kontraszt Fotográfiai Társaság): Aratás című alkotásáért;
IV. hely: Roll Péter (Győri Fotóklub Egyesület) Árnyjáték című alkotásáért.

A legeredményesebb határon túli magyar alkotó Bálint Zsigmond AFIAP, illetve Gheorghiu Péter (Marosvásárhelyi Fotóklub): Tüzeskerék, illetve Határ című alkotásával a Magyar Fotóművészek Világszövetsége különdíját nyerte.

A legeredményesebb ifjúsági alkotócsoport: Más-Kép Diákfotó Alkotócsoport lett. Az ifjúsági alkotócsoportok legeredményesebb alkotója:Antal Ágota (Más-Kép Diákfotó Alkotócsoport): Táncos a sötétben című alkotásával. Ők a Fényképezés a Vizuális Nevelés Szolgálatában Alapítvány különdíját nyerték el.

 

MAFOSZ Dijkiosztó-0311Ekkor tartjuk a MAFOSZ és a FIAP (a Nemzetköz Fotóművészeti Szövetség) kitüntetéseinek, fotóművészeti diplomáinak az átadását, ezzel is rangot adva a rendezvénynek. A 2013. I. félévben benyújtott dokumentációk alapján E-MAFOSZ fotóművészeti diplomát kapott:
1. Baloghné dr. Kovács Matild (Budapest) Debreceni Új Fotóműhely,
2. Kállay László (Eger) Heves Megyei Fotóklub,
3. Nagy Károly (Békéscsaba) Márvány Fotóműhely,
4. Németh Mihály (Győr) Győri Fotóklub Egyesület,
5. Prauda Miklós (Dabas) Dabasi Fotóklub Egyesület,
6. Tarcsa Balázs (Budapest) F11. Kortárs Magyar Fotóművészeti Alkotócsoport,
7. Virág Mihály (Békéscsaba) Márvány Fotóműhely.

MAFOSZ Dijkiosztó-0307HonEMAFOSZ ÉLETMŰ KITÜNTETÉS-t vehetett át Zágon László (Nagykanizsa) Kanizsa Fotóklub.

A diplomákat Mátyus Károly a Kitüntetési Bizottság elnöke adta át.

 

A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség fotóművészeti diplomáira ez évben Magyarországról harminckilencen adták be a minősítési dokumentációt AFIAP, EFIAP és EFIAP szintekre. A FIAP igazgatótanácsa minden minősítési igényt elfogadott.
Artist FIAP (AFIAP) minősítést ért el: Agócs József, Bakos Gábor, Baloghné dr. Kovács Matild, Barbalics Nándor, Becker Irén, Bedi Gyula, Bese József, Biró Lajos, dr. Simán László, Erdélyi Ákos,Géczy Dorottya, Hokker Edit, Kelemen Attila, Köműves Kata, Laki Zoltán, Ligeti László, Molnár Tibor, Ölbey Zoltán, Pető Andrea, Prauda MAFOSZ Dijkiosztó-0313Miklós, Rédey Iván, Schäfer András, Szabó Aladár, Urbán Helga, Varga István és Zelkó Csilla.
Excellence FIAP (EFIAP) minősítést:  Balogh Tamás, Horváth Imre, Imre Anikó, Imre Tamás, Imre Levente, Kiss Imre, Kristóf István, Szabó Márta és Tarcsa Balázs.
Excellence FIAP Bronze (az EFIAP bronz fokozatát – EFIAP/b): Bese Zoltán.
Excellence FIAP Silver (az EFIAP ezüst fokozatát –EFIAP/s): Lőkös Zoltán, Molnár Ferenc és Papp Elek.
A minősítési diplomákat Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke adta át, aki maga is átvehette EFIAP diplomáját.

 

A FIAP 27. Vetítettképes Biennaléjára Magyarország is nevezett, a 42 induló közül a 14. helyen végeztünk. A résztvevő fotósok a biennále anyagának cédéjét vihették magukkal.

 

emet-logoA rendezvény végén vetítettük le a XXX. MAFOSZ Szalon fotóit, mely képek megtekinthetők a Fotó_Hungarikum 2013 kötetben. (Megjelentetését támogatta a Nemzeti Együttműködési Alap.) E kötet a MAFOSZ-nál megvásárolható 3000 Ft, illetve postázva 4000 Ft ellenében.

 

Fotók: Szabó Béla, Szabóné Ildikó