Mánfai Bence Mecseki Fotóklub Jeges érintésA XXXVIII. Mafosz Szalonra 45 alkotóközösség regisztrált. Összesen 970 kép érkezett a pályázatra.

A zsűri tagjai voltak:
1. Horváth Imre A-Mafosz/s, EFIAP/s, a MAFOSZ elnöke;
2. Nagy Tivadar, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke, a Szlovák Fotográfusok Szövetségének mestere (MZSF);
3. Vajda János, a MAOE Fotóművészeti Tagozatának elnökségi és a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja.
4. A nem nevező klubok tagjai közül: Ovi D. Pop EFIAP/s, EAFR, a nagyváradi Varadinum Fotóklub vezetője

A zsűrizés kétfordulós volt:
1. a zsűri pontozással (1–10) döntött a kiállításra kerülő képekről (ponthatár 24 pont volt);

2. az első 14 kép közül a díjazottakat és azok sorrendjét a zsűri külön körben döntötte el. (A díjazottak az adott évben elért legmagasabb pontszámot kapták, ez számít bele az alkotócsoportok versenyébe.) 
A zsűri teljes jegyzőkönyvét, a részletes pontozást a szövetség nyilvánosságra hozza. Az alkotócsoportok versenyében minden olyan kollekció részt vesz, mely legalább 18 nevezett képből áll. A nevezett képek átlagpontszáma alapján legjobb kollekció elnyeri a MAFOSZ vándorserlegét, emlékplakettjét és oklevelét. További két kiemelkedő kollekciót oklevéllel jutalmaz a rendezőség. A MAFOSZ oklevéllel jutalmazza az elfogadott képek összpontszáma alapján legjobb kollekciót.

Az egyéni versenyben 1., 2., 3., (és különdíjas) alkotásokat oklevéllel és éremmel jutalmazza a MAFOSZ.

1. helyezett lett Mánfai Bence (Mecseki Fotóklub): Jeges érintés című fotója; 2. Ujhelyi Zsolt (Kanizsa Fotóklub): Heszperiszek hajnala; 3. Niksz Gyula (Biatorbágyi Fotóklub Egyesület) Csak víz és semmi más c. képe.Mánfai Bence Mecseki Fotóklub Jeges érintés

Ujhelyi Zsolt Kanizsa Fotóklub Heszperiszek hajnalaNiksz Gyula Biatorbágyi Fotóklub Egyesület Csak víz és semmi más

Különdíjas lett: Sági Ági (Rákosmente Fotóklub): A zene varázsa, Horváth Katalin (Duna Fotóklub Egyesület): Fekete özvegyek és Eifert János: (Kanizsa Fotóklub): Két csibe raporton című alkotása

Sági Ági Rákosmente Fotóklub A zene varázsaHorváth Katalin Duna Fotóklub Egyesület Fekete özvegyekEifert János Kanizsa Fotóklub Két csibe raporton