szalonlogoPályázati kiírás

Képek feltöltése:
2015. május 1.–2015. május 15.

A pályázati anyagokat a pályázó alkotócsoportok képviselői REGISZTRÁCIÓ UTÁN tölthetik fel a MAFOSZ fotópályázati oldalára: www.mafosz.net.

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége fotópályázatot hirdet tagszervezetei és azok tagjai részére. A MAFOSZ Szalon célja, hogy bemutassa a kortárs magyar fotográfia eredményeit, a fotóművészeti alkotócsoportok legújabb munkáinak kiállításával.

A pályázaton csak azok a MAFOSZ tagszervezetek vehetnek részt, melyek a beküldési határidőig rendezték a 2015. évi tagdíjukat. A szövetség minden tagegyesülete egy-egy kollekcióval pályázhat, amely maximum 24 db digitális vagy digitalizált képből állhat, de minimum 3 szerző egy-egy művét kell, hogy tartalmazza. Egy szerző (többes tagság esetén is) csak egy kollekcióban szerepelhet, maximum három alkotással. Sorozat nem adható be. A MAFOSZ Szalonra csak olyan művek küldhetők, amelyek a korábbi MAFOSZ Szalonokon még nem kerültek közönség elé. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, kizárja magát és alkotóközösségét az idei és a következő évi szalonon való részvételből is. A szövetség arra kéri tagszervezeteinek tagjait, hogy két évnél nem régebbi alkotásokkal pályázzanak!

A fotók témája, technikája, formája és műfaja kötetlen. A fotókat digitális formában, jpg formátumban, sRGB színmódban kérjük feltölteni. Képek mérete: hosszabbik oldal 2500 pixel. A pályázónak rendelkeznie kell a képek 3800 pixel nagyságú változatával, mert díjazás esetén ebben a méretben kéri be a rendezőség a kiállításra. (Törekedjenek a szerzők a szabvány képalakokra 3:2, 4:3, 1:1!).

A pályázati anyagokat a pályázó alkotócsoportok képviselői regisztráció után tölthetik fel a MAFOSZ fotópályázati oldalára: www.mafosz.net. A képek feltöltése: 2015. május 1-től-2015. május 15-ig lehetséges. (Az utolsó napokban a feltöltés lassulhat, ezért kérjük a pályázókat, lehetőség szerint minél hamarabb töltsék fel pályázati anyagaikat.)

Egy MAFOSZ tagszervezettől csak egy személy (az alkotócsoport vezetője v. megbízottja) tölthet fel képeket. (Első alkalommal regisztrálni kell. Következő látogatáskor már a választott felhasználónévvel és jelszóval belépve töltheti fel alkotócsoportja pályázati anyagait.)

A szerveren minden felhasználónak csak a saját adatállományaihoz van hozzáférési joga. A megadott adatokat a kiíró és a pályázat szervező adatbázisában rögzíti, azokat harmadik félnek nem adja ki. A pályázó a regisztrációval hozzájárul személyes adatai rögzítéséhez és a pályázatban szereplő feltételek szerinti kezeléséhez, továbbá nevének a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához.

A pályamű képoldalán semmilyen jelzés nem szerepelhet, amely utal a szerzőre. A feltöltendő állomány fájlneve tetszőleges. A feltöltéskor kell megadni a képcímet. A feltöltött képekről számítógéppel kitöltött nevezési lapot kell küldeni aEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímre (melyen szerepel a kép címe, szerzője és a kép sorszáma). Nevezési lap itt letölthető.

A képeket az alkotócsoport képviselője töltheti fel egyenként. (Válassza ki a feltölteni kívánt képet a 'Tallózás' gomb segítségével. Írja be a kép címét. Ellenőrizze, hogy a kívánt kép és cím vár feltöltésre (mert a kép feltöltése után javítani már nem lehet), majd a 'Képfeltöltés/Upload' gombbal indíthatja a feltöltést. Sikeres feltöltés után megjelenik a fotó kis bélyegképe az "Előzőleg feltöltött fotók" között. Utána indíthatja következő kép feltöltését.)

Amennyiben valaki különleges, kézműves technikával készítette el a pályázatra alkotását vagy saját nagyítást szeretne kiállítani, azt beválasztás esetén papírképként is megküldheti az eredményhirdetés után, a kiállítási naptárban meghatározott időpontig, maximum 30 × 45 cm-es méretben. Ebben az esetben is fel kell tölteni egy digitális változatot a zsűrizési rendszerbe.
A kiállításra elfogadott, illetve díjazott fotók nagyíttatását 30 × ~20 cm-es méretre és 30 × 40 cm-es paszpartuzását a MAFOSZ saját költségére vállalja.

A pályázók alkotásaik beküldésével nyilatkoznak arról, hogy rendelkeznek a képek személyiségi jogi engedélyeivel. Pályázni kizárólag olyan fotókkal lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személyek személyhez fűződő jogait. Amennyiben a beadott fotók mégis megsértik más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait, akkor az abból fakadó bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik és köteles a MAFOSZ-t mindennemű jogi igény érvényesítése alól mentesíteni.

A pályázók, alkotásaik beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy a kiállítás és a szövetség népszerűsítése érdekében a pályázaton nyertes fotók szerzői jogdíj (felhasználási díj) fizetése nélkül, nevük feltüntetésével megjelenjenek a nyomtatott és elektronikus sajtó valamennyi formájában, földrajzi és időbeli korlátozás nélkül; és a kiállításra elfogadott fotók megjelenjenek a szalon katalógusában, a Fotó-Hungarikum 2015 kiadványban, valamint a MAFOSZ honlapján. A fotók ettől eltérő célokra való felhasználására a MAFOSZ csak a pályázóval kötendő külön szerződés alapján jogosult.

A zsűri az értékelt képanyagnak megfelelően dönt a díjak kiadásáról, esetleges visszatartásáról vagy megosztásáról.

A pályaműveket szakértő zsűri értékeli: a zsűri munkájában való részvételre, a MAFOSZ elnöke kéri fel a szakértőket. A zsűri tagjai: Szamódy Zsolt Olaf fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, Kerekes István, a FIAP platinadiplomás fotóművésze, (harmadik zsűritagot a nem pályázó tagszervezetek tagjaiból választunk).
A zsűri teljes jegyzőkönyvét a szövetség digitális formában, weblapján hozza nyilvánosságra. A legjobb kollekció elnyeri a MAFOSZ vándorserlegét, emlékplakettjét és oklevelét. További két kiemelkedő kollekciót oklevéllel jutalmaz a rendezőség. A fotópályázatot pályázatkezelő szervezetek közreműködésével támogatja az EMMI. A támogatás realizálódása esetén a egyéni első helyezett és a nyertes alkotócsoport pénzdíjazásban (bruttó 100-100 ezer Ft) részesül.

A pályázók - alkotásaik beküldésével - elfogadják a részvételi feltételeket.

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy 06-30-9652-462

Naptár:

Pályázati regisztráció és képfeltöltés: 2015. május 1.–2015. május 15.

Zsűrizés: 2015. május 15-25-ig.

Értesítés az eredményről a www.mafosz.hu, a www.mafosz.net weblapon és a Fotósélet hírlevélben: 2015. május 28-ig.

A kiállításra beválasztott, különleges technikájú, saját nagyítású papírképek, valamint a nagyméretű állományok beérkezési határideje: 2015. június 5.

A kiállítás tervezett megnyitója: 2015. július 4-én 17 órakor (Vácon, a Fotóművészeti Nyári Egyetem helyszínén). Másodbemutatók: 2016. július 1-ig