Hogyan adjam le a kiállításmeghívót?

Megnyílt a  Prága, ahogy mi láttuk c. kiállítás a 60+Fotókör tagjainak – Bereczky Gizi, Horváth Kata, Kéri Juli, Kővári Éva – fotóiból. A kiállítást megnyitotta: 2018. december 11-én, 15 órakor Fojt Dániel fotóművész. Közreműködtek: Békés Gyöngyi és a Weiner Leó Zeneiskola növendékei. Helyszín: Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központ, 1112.Bp. Kérő u. 3. A kiállítás megtekinthető: 2019. január 17-ig

2018. december 10-én 17 órakor a DD Galériában Szűcs Balázs (Vadvilág Fotóklub) "Határon innen és túl" című kiállítását nyitjuk meg. (Bp. VIII. II. János Pál pápa tér 4.) A megnyitót az alkotó tartja. A kiállítás december 3-tól december 21-ig látogatható, munkanapokon 16–18 óráig

Nagyváradi kiállítások 2018. december 8-án
Békéscsaba-i Márvány Fotómühely tagjainak kiállítása
         - helyszin: Vilidár István Studió Galéria (Nagyváradi Vár - C épület), időpont: 11 óra
Festői Biharország kiállítás (FNyE részvevőinek tárlata)
         - helyszin: Fotómúzeum (Nagyváradi Vár - B épület), időpont: 12 óra
Nagyváradi zsidók díjkiosztó megnyitója
         - helyszin: Aachvas Rein újonnan átadott Zsinagóga, időpont: 16 óra.
Tóth István Japán impressziók c. élénybeszámoló-vetítése
         - helyszin: EFA Egyesület székhelye, időpont: 18 óra.

Mindenkit szeretettel várunk a  XVIII. Nemzetközi Magyar Fotószalon Felvidéki kiállítássorozatának negyedik helyszínére, a Naszvadi Stúdió Galériába.  Megnyitó: 2018. december 7. péntek 18 óra. A következő kiállítás a Párkányi Barta Gyula Galériában lesz 2018. január 9-én.


A Nagyatádi Fotókör 2018. december 6-án 18 órakor nyitja meg "... mert van képünk hozzá!" című fotókiállítását a Nagyatádi Kulturális és Sport Központ kiállítótermében. (7500, Nagyatád, Nagy Imre tér 1.) (A kiállítást az alkotók az 1958-as első nagyatádi fotókiállítás és a 60 éves nagyatádi amatőrfotós-mozgalom emlékének ajánlják.) A Nagyatádi Fotókör szakmai munkájáról beszámol: Kóczián Zoltán Gergely és Gerlecz László. A kiállítást megnyitja: Pünkösd Márton, az NKSK igazgatója. A tárlat látogatható: 2018. 12. 06–2019. 01. 22.-ig (Magyar Kultúra Napja) az intézmény nyitva tartási idejében.


Toscan hangulat: Körmendy Zizi fotókiállítása megtekinthető  2018. deceber 3–31. között, a Szepes Gyula MK. fotógalériáján (2030 Érd, Alsó u. 9.).

A Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja önöket 2018. december 1-én, szombaton 14 órára Holocsi Kálmán szolnoki fotográfus „VALAHOL KÉK” című fotókiállításának megnyitására. A kiállítás helyszíne: Szentes Galéria Kávéház és Étterem (6600 Szentes, Petőfi u. 7.) A kiállítás megnyitása előtt Szabó Maya kecskeméti fotográfus „Tárgyként nyíló virágaink” című fotókiállítását zárjuk


2018. november 19-én 18 órakor a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában (Bp. XX. Ady E. u. 98.) a Szivárvány Fotóklub Ismét című kiállítását nyitjuk meg. A megnyitó után az iskola diákjainak koncertje hallgatható meg.

Sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit 2018. november 17-én 15 óra 30-kor az V. SZERETETT VILÁGUNK c. fotópályázat díjátadójára és zsűrizett fotóiból rendezett kiállítás megnyitójára. Bevezetőt mond Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke. A kiállítást megnyitja Szabó István, Derekegyház polgármestere. Közreműködik Berkecz Angéla. Helyszín: a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár nagyterme. Derekegyház Köztársaság tér 8. A kiállítás megtekinthető december 10 ig.


A VII. Biatorbágy Fotópályázat kiállításmegnyitója és díjátadója 2018. november 14-én 18 órakor lesz a biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központban. Biatorbágy, Baross Gábor u. 1. Köszöntőt mond Tarjáni István, Biatorbágy polgármestere. A kiállítást megnyitja Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke.

Vermes Mária, a 60+ Fotókör tagja szeretettel várja az érdeklődőket a Természet varázsa c. fotókiállításának megnyitójára, 2018. november 13-án, kedden, 15 órakor. A kiállítást megnyitja: Imre Tamás EFIAP fotóművész, a Fotóoktatás fotóiskola igazgatója. Fellépnek: Újbuda Ezüstkar, Békés Gyöngyi vezetésével. Citerán közreműködik: Földházi Pál. Versmondó: Meskó Bánk. Helyszín:  Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központ. 1112 Budapest, Kérő utca 3. Megközelités: M4-es, Kelenföld, Őrmező kijárathoz 5 perc vagy 8E busz végállomás. A kiállítás megtekinthető 2018 december 10-ig. Nyitva tartás: változó (tel.: 3724636)
IV. Így látom a Világot fotópályázat kiállítása a Győri Fotóklub Egyesület országos pályázatának legjobb fotóiból 2018. november 10-én, szombaton 16 órakor. Helye: Hotel Konferencia, Győr, Káptalandomb, (Apor Vilmos püspök tere 3.). Megnyitja: Horváth Imre fotóművész, a MAFOSZ elnöke, valamint: Győr Megyei Jogú Város képviselője

2018. november 5-én 17 órakor a DD Galériában nyílik meg Fekete Attila (ABFA) Lóvilág c. fotókiállítása. (Bp. VIII. II. János Pál pápa tér 4.) A kiállítás, amelyet Fabó Katalin nyit meg, 2018. 11. 28-ig tekinthető meg, munkanapokon 16–18 óráig.
A Somogyi Fotóklub (Kaposvár) "60 év képekben" című kíállítása nyílik 2018. október 29-én 17 órakor az Együd Árpád Kulturális Központban, köszöntőt Szita Károly Kaposvár polgármestere mond, majd dr. Gáspár Ferenc, a Város díszpolgára nyitja meg a kiállítást, amely november 15-ig tekinthető meg. (62 volt és jelenlegi klubtag közel 160 fotója lesz látható.)

Eifert János: NAGY KÉPEK, Újpest Galéria, 2018. október 24–november 10. Helyszín: Polgár Centrum – Újpest Galéria (1024 Budapest, Árpád út 66.)


XVIII. Nemzetközti Magyar Fotószalon komáromi kiállítása a Csemadok Galériában, 2018. október 24–november 13-ig.


A Prizma Kör Szeretettel meghívja Önt és Barátait a "FÉNY ÁRNYÉK SZÍN VILÁG" című kiállítás megnyitójára. 2018. október 28-án vasárnap 11 órai kezdettel. Pestújhelyi Közösségi Ház, Budapest. XV. kerület. Szűcs István út. 45. A kiállítást megnyitja: R'bert Bob. Zenével közreműködik: SeKépSeHang formáció.

Sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit 2018. október 25-én 18 órakor a Zalaegerszegi Fotóklub „Fényfogók” című kiállítás megnyitójára! Köszöntőt mond Vigh László országgyűlési képviselő. A kiállítást megnyitja Seres Péter fotóriporter. Helyszín: a Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg, Ruszt József tér 1.)
A kiállítás 2018. október 25-től 2018. november 22-ig tekinthető meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör meghívja Önt és kedves barátait a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth József u. 10-14.) 2018. október 23-án (kedden) 15:00 órakor bemutatásra kerülő XXIV. ALFÖLDI FOTÓSZALON megnyitó ünnepségére. Köszöntőt mond és a díjakat átadja: dr. Demeter Attila Szentes város alpolgármestere. A kiállítást megnyitja: Kis Péter fotográfus. A megnyitón közreműködik: Seres Antal és növendékei. A kiállítás megtekinthető 2018. november 23-ig, az intézmény nyitvatartási idejében.


2018. október 20-án 16 órakor az APS Stúdió Táncvilág c. kiállítása nyílik meg a Virányosi Közösségi Házban. (Bp. XII. Szarvas Gábor út 8/c). A kiállítást Fabó Katalin nyitja meg, közreműködnek: László Anna Regina és Fabó Gabriella. A kiállítás november 15-ig tekinthető meg, előzetes egyeztetéssel: 0670/3344472.


Szeretettel meghívunk minden fotózás iránt érdeklődő ismerőst. Kiállítók: Burkus Alexandra, Csorba Károly, Nagy Dániel, Nagy Sugár, Novák József, Szabó János, Varga János. Fellépők: Havasi Zoltán gitár, Kontur Kata ének. Kiállítás megnyitó időpontja: 2018. október 15. 18:30. Megtekinthető: 2018. október 31-ig. Helyszín: Budapest I., Attila út 93. Mezőgazdasági Könyvtár, megközelíthető: M2-es metróval a Déli pu. megállóig, a Vérmezőn keresztülgyalogolva.


2018. október 15. ”Festői Nagyvárad és Bihar megye / Oradea și Bihorul pitoresc” – a 2018. évi Fotóművészeti nyári egyetem meghívásos pályázatának kiállítása. Román Kulturális Intézet/ Institutul Cultural Român, Budapest, Izsó utca 5.


Hívunk  szeretettel az I. Homoródmenti Nemzetközi  Fotótábor képeiből válogatott kiállítás megnyitójára 2018. október 14-én (vasárnap) 17 órára a Civil Ház kiállítási termébe! 2100 Gödöllő, Szabadság út 23.


A 2017/2018-as tanév Diákfotó Pályázat eredményhirdetése és a fotókiállítás megnyitója 2018. október 11-én, 16 órakor lesz a Benczúr házban (1068 Budapest, Benczúr u. 27).


A MAFOSZ-tag HELIOS-ART fotóklub szeretettel meghívja Önt Sikolya Tibor és Jánosik István Tamás fotókiállítására. A kiállítás helye: TOURINFORM Tokaj emeleti kiállítóterem
Tokaj, Serház u. 1. A kiállítás megnyitója: 2018. október 5. (péntek) 16 óra. A kiállítást megnyitja: Posta György, Tokaj  polgármestere. A kiállítás megtekinthető november 30-ig, hétköznap: 9–16 óráig, szombaton: 10–16 óráig

Geometria a természetben, a Duna-Art Fotóklub kiállítása. Megnyitó 2018. október 5. 18 óra. Szepes Gyula MK. 2030 Érd, Alsó u. 9. Kiállítók: Balogh István - Boros Emese - Dósa László- Fehér Zsuzsa - Kasza Gábor - Kiss Borbála - Körmendy Zizi - Nemes Erzsébet - Sebők Ferenc - Révész László - Tanos Miklós

2018. október 4-én 17 órakor nyílik a Ferencvárosi Művelődési Központ Folyosó galériájában (Bp. IX. Haller u. 27.)  a Szenior Fotográfusok Klubjának "Felhőjáték" című kiállítása. A kiállítást, amely október 31-ig tekinthető meg, Fabó László nyitja meg.


A 60+Fotókör tisztelettel meghív minden érdeklődőt 2018. október 2-án, 14 órakor nyíló Nem csak  húszéveseké a világ… című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: dr. Hoffmann Tamás polgármester. Műsort ad az Újbuda Ezüstkar Békés Gyöngyi karnagy vezetésével, citerán játszik: Földházi Pál. A kiállítás helye: Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központ, XI., Kérő utca 3.


2018. október 1-jén a DD Galériában 17 órakor nyílik Hodossy Ilona (Stemmer Ferenc Fotóklub) "Játszani is engedd ..." c. kiállítása. A kiállítást Molnár István Géza HonA-MAFOSZ, EMAFOSZ/g, HonES-MAFOSZ, életműdíjas fotóművész nyitja meg. Cím: Bp. VIII. II. János Pál pápa tér 4. A kiállítás 2018. október 31-ig tekinthető meg, munkanapokon 16–18 óráig.


Csodálatos Tájakon – Kiss Borbála és Révész László, a Duna Art és a Biatorbágyi Fotóklub tagjainak fotókiállítása. Megtekinthető a Szepes Gyula Művelődési Központ előtéri Galériájában, 2018. október 1–31-ig. Érd, Alsó utca 9.
2018. szeptember 29-én Tatabányán a József Attila Művelődési Házban Szabó János (AFIAP) fotóművésznek, a Kőbányai Fotóklub tagjának "Csodavilág" című kiállítása nyílik meg a "Művészet Alsógallán" című műsor keretében. A kiállítást megnyitja Stipsits Ibolya (EFIAP/s, A-MAFOSZ/s) fotóművész. A kiállítás megtekinthető két hétig, Tatabánya, Táncsics M. u. 61. alatt a ház nyitvatartási idejében.

Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Barcika Art Kft. meghívja önt és barátait 2018. szeptember 20-án (csütörtökön) 17 órára a Mezey István Művészeti Központ kiállítótermébe a Kamera Fotókör 50 éve retrospektív kiállítás megnyitójára. Köszöntőt mond: Szitka Péter, Kazincbarcika város polgármestere. A kiállítást megnyitja: Horváth Imre EFIAP/s, A-MAFOSZ/s, a MAFOSZ elnöke. 3700 Kazincbarcika, Rákóczi tér 9. Nyitvatartás: hétköznap 9–18, szombaton 9–14


A Pannon Egyetem Kultúraszervező Csoportja tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerőseit, KÉRCZ TIBOR természetfotós „TERMÉSZETES SZÉPSÉGEK” című kiállításának megnyitójára 2018. szeptember 18-án (kedden) 18 órára a Pannon Egyetem aulájába. (Veszprém, Egyetem utca 10. B ép.) Köszöntőt mond: Dallos Zsuzsa újságíró. A kiállítást megnyitja: Szelényi Károly Magyar Örökség díjas fotóművész. Zongorán közreműködik: Nyőgér József, a Pannon Egyetem hallgatója. A kiállítás október 1-ig tekinthető meg.


A Rózsa Művelődési Ház meghívja Önt és Barátait a TAMA rendezésében Kiss Sándor Ördögtánc című könyvének a bemutatójára, amely Reqviem a bezárt LIPÓT-ról és Emlékképek a Sárga Házból – Kiss Sándor és Debrecenyi István közös fényképkiállítása. A könyvet és a kiállítást bemutatja PhD professzor Németh Attila, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai – OPAI- Intézet főigazgató főorvosa. Közreműködnek a Tárt Kapu Színház tagjai. A rendezvény helye: Rózsa Művelődési Ház, Budapest, Városház u. 1–3., időpontja: 2018. szeptember 13., 16 óra


EIFERT 75 – Test a lelke mindennek. Eifert János EFIAP, ESFIAP, PPSA fotóművész kiállítása, megnyitja: Turczi István József Attila- és Prima Primissima-díjas költő,
közreműködik: Lőrinc Katalin Harangozó Gyula-díjas táncművész. Fészek Galéria 2018. szeptember 12. 18h, megtekinthető szeptember 28-ig. Fészek Művészklub 1073 Kertész utca 36.

A Heves Megyei Fotóklub elnökének előadása a Magyar Fotográfia Napja alkalmából. 2018. szeptember 7. péntek 16 óra. Helyszín: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Böngésző (Eger, Kossuth L. u. 16.)


A 60+Fotókör tagjai szeretettel várják az érdeklődőket 2018. szeptember 4-én, 14.30-kor kezdődő, Karinthy Frigyes halálának 80. évfordulójára rendezett „Nem mondhatom el senkinek…” című, illusztrációs  fotókiállításukra. A kiállítást megnyitja: Karinthy Márton író-rendező. Közreműködik az Újbuda Ezüstkar Békés Gyöngyi karnagy vezetésével. Citerán játszik: Földházi Pál. A kiállítás helye: Újbuda, Bölcső utca 3. (4M-Újbuda Központ) A kiállítás 2018. decemberéig látható.


Meghívó Szarka János EFIAP, E-MAFOSZ fotóművész „EMBEREK" című fotókiállítására. Megtekinthető: 2018. szeptember 3–23-ig. Sátoraljaújhely, Városi Könyvtár, Dózsa György út 8.


Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Tisztelettel meghívja Önt és Barátait Kertész Attila Fotóművész MAOE.Kép-virágok, kép-világok.című Fotó-komputergrafikai kiállítására. A kiállítást 2018. szeptember 3-án 15 órakor megnyitja Dr. Alakszai Zoltán Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője. Miskolc Városháza Aulája 3525, Miskolc, Városház tér 8. tel: 46/411-742, 412-508. www.miskolc.hu

A DD Galériában 2018. szeptember 3-án 17 órakor nyílik a Szivárvány Fotóklub "Ismét" című kiállítása. (Bp. VIII. II. János Pál pápa tér 4.) A 2017/18-as Országos Diákfotós Pályázat első díjas kollekciója lesz látható. Megtekinthető 2018. szeptember 26-ig, munkanapokon 16–18 óráig.


A Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ és a Szentesi Fotókör tisztelettel és szeretettel meghívja Önt, családját és barátait a Magyar Fotográfia Napja tiszteletére a „KERET” című fotókiállítás megnyitójára a 2018. augusztus 31-én, pénteken 18 órakor a Mindszenti Kulturális Központ kiállító termébe. A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész. A kiállítás megtekinthető 2018. szeptember 16-ig, az intézmény nyitvatartási idejében. 


Sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit 2018. augusztus 30-án 17 órakor a Zalaegerszegi Fotóklub 2018-as kiállítás megnyitójára! A kiállítást megnyitja Zsirai Károly fotóklub elnöke. Helyszín: a Móricz Galéria (Zalaegerszeg, Jókai Mór u. 9) Mindenkit szeretettel várunk.


Gondviselés Háza – a Baglyaskő Időskorúak Otthona és a Baglyasalja Barátainak Köre tisztelettel meghívja Önt, hozzátartozóit és barátait Szilágyi Leonóra „Ahogyan én látom a világot” című kiállításának megnyitójára, 2018. augusztus 30-án (csütörtök) 14.45-re, a Baglyaskő Időskorúak Otthonába. (Salgótarján-Baglyasalja, Petőfi út 92/94.) A kiállítást megnyitja: Homoga József fotóművész. Közreműködik: Farkas diána zongoraművész. A kiállítás kapcsolódik a Magyar Fotográfia Napja rendezvénysorozathoz


A Komlói Fotókör kiállítása 2018. augusztus 29–szeptember 29-ig tekinthető meg az intézmény nyitva tartási idejében. Szeretettel várjuk az érdeklődőket! Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1–5.


A Kanizsai Kulturális Központ és a Kanizsa Fotóklub tisztelettel meghívja Önt – A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA alkalmából – 2018. augusztus 29-én, 18 órára a Kanizsa Fotóklub tagjai kiállításának megnyitására. Kiállítók: Amfer Tamás, dr. Simán László EFIAP; e-mafosz, Horváth Zoltán, Kiss Nándor, Kovács Krisztián, Lipódi László, Molnár Tibor, Szabó Zsolt, Újhelyi Zsolt, Varga Szilárd EFiAP;A-MAFOSZ, Zágon László EFIAP; E-MAFOSZ/g. A kiállítást megnyitja: Varga Szilárd elnök. Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ színházi előcsarnoka. (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.) Megtekinthető szeptember 25-ig.


Csordás Gábor: Vásárhelyi tanyavilág címmel nyitja meg kiállítását az Újbuda Malom Tér és Galériában 2018. augsztus 25-én 18 óra. 1119 Budapest Fehérvári út 88/c (1-es villamos újbudai végállomása, 47, 17, Etele úti villamos megálló)

A Szenior Fotográfusok Klubjának "Állatok" című kiállítása 2018. július 31-ig látható a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Karinthy Frigyes Könyvtárában. Cím: Bp. XI. Karinthy Frigyes út 11. Nyitvatartás: H, Sze, P: 13–19-ig; K, Cs: 10–16-ig.
 Duna Fotóklub Egyesület tisztelettel meghívja Önt az I. Délvidék Fotópályázat 2018 díjátadó és kiállításmegnyitó ünnepségére. Időpont: 2018. július 23-a, 18 óra. Helyszín: Turisztikai Központ, 6500 Baja, Petőfi sziget 11. Közreműködik Nagy Imi (gitár) és Görgey Zoli (dob). A kiállítás megtekinthető 2018. augusztus 3-ig.

Várunk szeretettel a „KALAZNÓI REPÜLÉS” c.  kiállítás megnyitójára 2018. július 8-án vasárnap 17 órára, a Civil Ház kiállítási termébe! 2100 Gödöllő, Szabadság út 23. Tóth Péter DUFLEX
Sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit 2018. július 7-én 16 órakor a DaDalia Galeria második természetfotó pályázatának díjátadójára és zsűrizett fotóiból rendezett kiállítás megnyitójára! Bevezetőt mond Albert András a KNPI természetvédelmi őrkerület vezetője. A kiállítást megnyitja Eifert János fotóművész, aki a megnyitó után tárlatvezetésen értékeli a fotókat. Közreműködik a Derekegyházi népdalkórus. Helyszín: a Mártélyi Faluház (Mártély, Fő u. 49.) Mindenkit szeretettel várnak a rendezők: a Mártélyi Faluház és a DaDalia Galeria Fotóköre.
Demeter Pál (Heves Megyei Fotóklub) „Monochróm világ” c. kiállítása nyílik 2018. június 20-án, 16.30 órakor Ózdon, az Ózdi Művelődési Intézmények, Olvasó Galériájában (Ózd, Gyár u. 4.) A kiállítás megtekinthető 2018. június 20. és július 18. között, munkanapokon 8-18 óráig.

Gál Cecília (Heves Megyei Fotóklub) „Etiópia” c. kiállítása nyílik, 2018. június 23-án, 18 órakor, Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban (Érd, Budai u. 4.) A kiállítás megtekinthető 2018. június 23. és július 27. között, hétfő kivételével, naponta 10-től 18 óráig.


Hancsicsák Mihály (Heves Megyei Fotóklub) „Társvilág” c. kiállítása nyílik 2018. június 15-én, 18 órakor, Parádon, a Tűzoltó Galériában (Parád, Kékesi u. 2.).  A kiállítás megtekinthető 2018. június 15. és július 15. között, hétfő kivételével naponta 10-12 és 14-18 óráig.


A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeuma meghívja Önt és kedves családját, KÉRCZ TIBOR természetfotós „FEHÉR VADON” című kiállításának megnyitójára 2018. június 23 (szombat) 20 órára. A kiállítást megnyitja: Szegedi László rendező-operatőr. A Múzeumok Éjszakája program részeként, a megnyitót követően Kércz Tibor vetített képes előadást tart 21 órától „ A déli jégvilág csodái: fotós expedíció az Antarktiszon”” címmel. A kiállítás július 20-ig tekinthető meg a Vadászati Múzeumban. Cím: Keszthely, Pál u. 1


Az Óbudai Kulturális Központ (1032 Budapest, San Marco u. 81.) szeretettel meghívja Önt és barátait az Óbudai Nyár keretein belül 2018. június 22. péntek 18 órára az Óbuda Fotóklub – Zene, tánc, mozgás című kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond: Kemény Krisztina, a Kulturális Bizottság elnöke. Közreműködik: St. Martin. A kiállítás július 27-ig, hétköznapokon 9–16 óráig látogatható.


Pálinkás Ferencné Marika, a 60+Fotókör tagja szeretettel várja az érdeklődőket  "Évszakok" c. fotókiállításának megnyitójára.Megnyitó: 2018. június 12. kedd 18 óra. Megnyitja: Szalai Sándor, a 60+ Fotókör tagja. A megnyitón Békés Gyöngyi, az Újbudai Ezüstkar karnagya énekel és Kachelmann Anna a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 8. z. osztályos tanulója fagotton játszik. A megnyitó helye: az Albertfalvi Közösségi Ház Kályha Galériája. Újbuda, Gyékényes utca 45-47. A közösségi ház megközelíthető a 17, 41, 47 jelű villamosokkal,illetve a 114, 213 és 214-es autóbuszokkal a Fonyód utcai megállóig,majd egy rövid séta a Vegyész utcán balra a harmadik utcáig.


Dévényi Dömötör  (a 60+ Fotókör tagja) fotókiállításának címe:  Mediterrán impressziók. A kiállítás helyszíne: Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központ (1112 Budapest, Kérő u. 3.) A fotókiállítást megnyitja: Fabó Katalin E-MAFOSZ, a  MAFOSZ ügyvezető elnöke. A megnyitón közreműködik: Meskó Bánk előadóművész. A megnyitó zenei anyagát összeállította: Békés Gyöngyi karnagy. A megnyitó időpontja: 2018. június 12. 14 órakor.


Szeretettel meghívjuk  2018. május 27-én, vasárnap 11 órára A SZERELMES EMBER című fotópályázat nyertes képeit bemutató kiállításra. Megnyitja: Szabó Juli, az élet szerelmese. A díjakat átadja: R’bert Bob,  a Prizma Kör vezetője. Zenével közreműködik: SeKépSeHang formáció. Cím: Pestújhelyi Közösségi Ház 1158 Budapest, Szűcs István u. 45. Telefon: 410-7168
BALI, AZ ISTENEK SZIGETE Eifert János és Olasz Ági kiállítása. Rondella Galéria (Esztergom, Szent István tér 1.) Megnyitó: 2018. május 25. 18 óra

Az Országos Diákfotó Pályázat anyagából nyílik kiállítás a Landorhegyi Iskolában. Helyszín: Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola Zalaegerszeg Landorhegyi u. 12. Megtekinthető: 2018. május 24–június 13-ig.

Szeretettel meghívjuk Önt és családját a DaDalia Galeria Fotóköre tagjainak munkásságát bemutató Objektívvel szubjektíven című kötetlen témájú kiállítás megnyitójára a Zichy Mihály Művelődési Központba, 2018. május 22-én 15 órára. Helyszíne: Tab, Kossuth Lajos utca 86. A kiállításon Czakó Imre; Dovicsin András; Fuchs Izabella; ifj. Dovicsin András; Kolbe Gábor; Michel János; Pap Gábor; Peringer Katalin fotói, valamint Galgóczi Norbert festményei kerülnek közönség elé. A kiállítás és megnyitójának házigazdája, aki az alkotókról és képeikről beszél és a kiállítást megnyitja Czoborné Csajági Rita, a Zichy Mihály Művelődés Központ vezetője. A hangulat fokozásáról a Tabi Alapfokú Művészeti Iskola fuvola kamarája gondoskodik. A kiállítás megtekinthető június 6-ig. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők: DaDalia Galeria Fotóköre és a Zichy Mihály Művelődési Központ.


A Mecseki Fotóklub tisztelettel meghívja Önt Eifert János HÁRMASKÉPEK / TRIPTICHONS c. kiállítására. A kiállítást 2018. május 22-én, 18 órakor Mánfai György fotóművész nyitja meg. Köszöntőt mond Hámori Gábor fotóművész, a Mecseki Fotóklub elnöke. Közreműködik Gyöngyösi Ferenc gitáron. A kiállítás megtekinthető 2018. május 22–június 20. között, munkanapokon 8–19 óráig a Mecseki Fotóklub Halász Rezső Galériájában (Pécs, Szent István tér 17.)

A Finta Múzeum tisztelettel hívja önt és kedves ismerőseit a XX. kevi Juhászfesztiválra. Pásztorélet a Nagykunságban a xxi. században – KABAI LÁSZLÓ képzőművész-tanár fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Dr. Nagy Molnár Miklós, a Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója. A megnyitó időpontja: 2018. május 19. 11.30. A megnyitó helyszíne: Vadász Pál Kiállítóterem. (Túrkeve, Kossuth u. 6.) www.kabai-laszlofotograrja.ealdal.nu www.fintamuzeum.hu


Eifert János: 3T (Tánc/Test/Természet) Bethlen Galéria, 2018. május 15–június 16. A kiállítást Turczi István költő nyitja meg 2018. május 15-én 19 órakor, a 8. Nemzetközi Monotánc fesztivál keretében. Látogatható 2018. június 16-ig, a Bethlen Galériában (1071 Budapest, Bethlen tér 3.)


A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 12. kerületi, Ugocsa utcai fiókja szeretettel meghív minden érdeklődőt, Lőrincz Zsóka fotókiállítására. Az eseményt megnyitja Niksz Gyula fotográfus, 2018. május 11-én, 18 órakor. A kiállítás 2018. június 15-ig tekinthető meg, a könyvtár nyitva tartási idejében. Cím: 1126 Budapest, Ugocsa utca 10. Telefon: (06 1) 411-5000. Nyitva tartás: Hétfő-Kedd-Csütörtök-Péntek: 9–19, Szombat: 9–14 óra között


A Szentesi Művelődési Központ szeretettel meghívja Önt és barátait a Tokácsli Galériába (Kossuth tér 5. I. emelet.) a Szentesi Fotókör „KERET” című fotókiállítására. A kiállítást megnyitja: 2018. május 10-én (csütörtökön) Móra József önkormányzati képviselő. Kiállító fotósok: Gálfalvay Hilda, Györgyi László, Jokic Zita, Kiss János, Kozma Anita, Levendovics György, Marton Ferenc, Nagy István, Német Gabriella, Sarusi István, Szaszkó Antal. A kiállítás megtekinthető május 26-ig, keddtől-péntekig 9-13 és 15-17 óráig, szombaton 9-13 óráig.


Szeretettel meghívjuk Önt és családját Koncz András és Zima Sándor "Életjelek" c. fotókiállítására. Helyszín: Tokaj, Tourinform iroda, emeleti kiállító terem. (Tokaj, Serház u. 1.)  Időpont: 2018. május 9. 17 óra. Megtekinthető: 2018. június 15-ig, hétköznap 10–16 óra között, hétvégén 10–14 óra között. A kiállítást megnyitja Tokaj polgármestere, Posta György.


2018. május 9-én 17 órakor a Szenior Fotográfusok Klubja "Állatok" című kiállításának megnyitója lesz a Fővárosi Művelődési Központban (BP. IX. Haller u. 27.) A kiállítást, amely 2018. június 21-ig tekinthető meg, Dr. Alexay Zoltán HonES-MAFOSZ, E-MAFOSZ/g nyitja meg.


Az Ad Hoc Budapest Fotográfiai Alkotóműhely és a Benczúr Galéria bemutatja: Hommage à Eifert János – csoportos fotókiállítás Eifert János 75. születésnapjára.Az ABFA tagjai e kiállítással tisztelegnek a fél évszázados pályát maga mögött tudó mester (és munkássága) előtt, aki maga is tagja az egyesületnek. Beszédet mond Károly György Tamás, az ABFA elnöke. Időpont: 2018. május 8., 18 óra. Helyszín: Benczúr Galéria – 1068 Budapest, Benczúr utca 27. A kiállítás megtekinthető 2018. május 8-tól június 18-ig hétköznap 10-től 18 óráig. Az időpont egyeztetése javasolt ezen a telefonszámon: +36 1 322 4240 (nem emelt díjas). abfa.hubenczurhaz.hubenczuretterem.hu


Meghívó Kéri Sándor (az egri Horváth Zsigmond Lajos fotókör tagja) " Jártamban-keltemben. Természet és Eger képei" című fotókiállítására.Köszöntőt mond: Molnár István Géza Hon A-MAFOSZ, E-MAFOSZ/g, Hon ES-Mafosz. A kiállítást megnyitja: Szendi Lajos mérnök-tanár, fotográfus. Közreműködnek: az Egri Színműhely tagjai: Vincze Nóra és Ungvári P. Tamás. Megnyitó: 2018. május 7. 18 óra. A kiállítás helyszíne: Berva-völgyi Közösségi Ház 3300 Eger 1.sz. lakótelep 9.ép. A kiállítás megtekinthető: 2018. május 27-ig hétköznap 8.30–15.30 között.

Az otpbank Galéria tisztelettel meghívja Önt, barátait és ismerőseit 2018. május 7-én, hétfőn 18 órára EIFERT JÁNOS fotóművész KÍNA, SELYEMÚT Marco Polo nyomdokain

című kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja: Dr. Feledy Balázs művészeti író, köszöntőt mond: Csató Tamás festőművész, a galéria vezetője, közreműködik: Gyárfás István dzsesszgitáros. A kiállítás megtekinthető 2018. május 26-ig, munkanapokon 8–18 óráig, az otpbank Galériában (Budapest XIII. Babér u. 9.)


2018. május 7-én 17 órakor a DD Galériában Dr. Áment Erzsébet (60+ Fotókör) "Velencei maszkok" c. kiállítása nyílik meg. A kiállítást – amely 2018. június 27-ig látogatható, munkanapokon 16–18 óráig – Fabó Katalin E-MAFOSZ, a MAFOSZ ügyvezető elnöke nyitja meg.


A Nádasdy Kulturális Központ szeretettel meghívja Önt, barátait és ismerőseit 2018. május 6-án, vasárnap 11 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe EIFERT JÁNOS fotóművész VISSZAPILLANTÁS (1968–2018) című kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja BENKŐ SÁNDOR MÚOSZ-nagydíjas fotóriporter. A kiállítás megtekinthető 2018. június 3-ig, hétköznapokon 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig


2018. május 5-én de. 11 órakor nyitjuk meg az APS Stúdió Arany János kiállítását a kőbányai Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. (Bp. X. Szent László tér 7-14. Kőrössy Csoma Sándor Művelődési Központ)


A Kecskeméti Fotókör szeretettel várja Önt és kedves barátait a Hírös Agóra aulájában 2018. május 2-án 18 órai kezdettel nyíló „Mindent a szemnek” fotókiállítására. A tárlatot megnyitja Kriskó János televíziós szerkesztő. A kiállítás megtekinthető 2018. május 22-ig. 6000 Kecskemét, Deák F. tér 1 http://kecskemetifotokor.hu. Kiállítók: Bognár Ágnes • Borsos Szilárd • Bozsik József • Deák Attila • Dudás Mihály • Gyarmati József • Hedrich Zoltán • Imrefi Anna • Jánosi Irén • Kovács Mihály • Mandula Róbert • Nagy Krisztián • Nemesi Péter • Nyikos Norbert • Szabó Maya • Szente-Varga Éva • Tóth Máté • Varga Zsolt • Zoványi István • Zvaló László 
 A NEMZETKÖZtI  MAGYAR  FOTÓ7 keretében Lőkös Zoltán EFIAP/p fotóművész „IMPRESSZIÓK” c. kiállításának megnyitója 2018. április 27-én pénteken 18 órakor lesz a Civil Ház kiállítási termében! 2100 Gödöllő, Szabadság út 23.

"MADARAT TOLLÁRÓL" - KÖRMENDY ZIZI madaras fotói megtekinthetők 2018. május 2–31. között a Szepes Gyula Művelődési Központ fotógalériájában. 2030 Érd, Alsó u. 9.

BROKEN HEARTS Juhász László EFIAP fotóművész kiállítása IF Cafe Jazz Club, 1092 Budapest  Ráday u. 19. Megnyitó: 2018. április 20. 18.30. A kiállítást megnyitja: Dési János  újságíró. Megtekinthető: 2018. május 21.


A Magyar Természettudományi Múzeum tisztelettel meghívja Önt Kércz Tibor és Komáromi Csaba „Olvadó jövőnk – az Északi- és Déli-sarkvidék törékeny jelene”  című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja dr. Áder János köztársasági elnök. Köszöntőt mond dr. Juhász Árpád geológus, valamint dr. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója. Időpont: 2018. április 20., péntek 11 óra. Helyszín: 1083 Budapest, Ludovika tér 2-6., Kupolaterem. A megnyitón való részvétel regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot április 15-ig kérjük jelezni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A kiállítás a múzeum nyitvatartási idejében június 30-ig látogatható.


A VollnhofferArtStudio (1137 Budapest, Szent István körút 12. 3. em.) meghívja Önt és kedves családját a 2018. április 18-án 18 órakor kezdődő ORKESZTIKA-MOZDULATMŰVÉSZET programjára. "Kalaznói repülés" fotókiállítás megnyitó. Megnyitja: Csorba Károly, a kalaznói Lux Stallgalerie vezetője. Kiállítók: Eifert János, Anda Eszter, Baán Katalin, Csorba Károly, Danis János, Fabó Katalin, Józsa Károly, Kőműves Kata, Olasz Ágnes, Rühl Gizella, Szalai Sándor, Sz. Kiss Márta, Dr. Sebestyén Ferenc, Szamosvári József


 

A Sasszem Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves Barátait  2018. április 18-án 18 órakor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Karinthy Frigyes Könyvtárába (1117 Budapest, Karinthy Frigyes út 11.) az Örökös Sasszemek című fotókiállítás megnyitójára. A kiállításon megtekinthetőek: B. Nagy Lajos (1929–2015), B. Nagy Ottó (1945–2014), Sebestyén László (1949–2014) fotói. A kiállítást megnyitják: Abonyi Maya, az APS Stúdió vezetője, Fekecs Károly, a Sasszem Fotókör tagja, Nyakas Szilárd újságíró, Cinema ’64.
A kiállításon közreműködnek: Kovács Szilárd előadóművész, Kövesdi László színművész, Kozák Levente 3. osztályos tanuló. A kiállítás megtekinthető: 2018. május 31-ig, H-Sz-P.: 13–19 óráig, K-Cs.: 10–16 óráig.


Áment Zsóka, a 60+Fotókör tagjának Madarat tolláról… c. fotókiállításának megnyitója 2018. április 17-én, 14 órakor lesz az Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központban, melyre mindenkit szeretettel vár. Megnyitja: Imre Tamás EFIAP fotóművész, a Canon Pro Club elnöke. Műsor: Földházi Pál, az Újbudai Ezüstkar tagja citerán játszik. Énekel Varga Bernadett Violetta, a XI. kerületi népdalverseny 1. helyezettje, a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 5. osztályos tanulója. A fotókiállítás helye: Újbuda, Kérő utca 3. Megközelíthető: 4M Kelenföldi végállomásától 5 perc /gyalog/. A kiállítás megtekinthető 2018. június 8-ig.


Prizma Kör szeretettel meghívja Önt és Barátait az "ALKONYATTÓL-PIRKADATIG" című kiállítás megnyitójára. 2018. április 14-én szombaton 11 órai kezdettel. Pestújhelyi Közösségi Ház Budapest, Szűcs István út. 45. A kiállítást megnyitja: R'bert Bob. Zenével közreműködik: SeKépSeHang Formáció.

2018. április 13-án 16:30-kor Isaszegen a Jókai Mór Városi Könyvtárban nyílik meg az APS Stúdió "Lélektől lélekig" c. fotókiállítása, Tóth Árpád verseire. Megtekinthető május 10-ig.


SZERELMEM, A TÁNC Eifert János fotóművész kiállítása – Megnyitó: 2018. április 12. csütörtök 17 óra. A kiállítást megnyitja: Lőrinc Katalin Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett táncművész, koreográfus. Közreműködik: Lörinszky Attila nagybőgő művész és a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős modern szakos hallgatói. A kiállítás megnyitóval egybekötve Lőrinc Katalin A test mint szöveg című könyve is bemutatásra kerül. A kiállítás a ház nyitvatartási idejében látogatható. Információ: Turcsányi Nikolett (06 20 479-3150; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A

A Szegedi Fotókör és a Szent-Györgyi Albert Agóra szeretettel meghívja Önt és családját 60 éves a Szegedi Fotókör jubileumi fotókiállításra. A kiállítást megnyitja Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke. Helyszín: Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged, Kálvária sgt. 23. 2018. április 11. (szerda) 17 óra. Kiállítók:  Dezső Mihály, Dobóczky Zsolt, Gyeviki János, Judik Alex, Karancsi Zoltán, Péntek László, Puskás János, Szabados László, Törköly József. A kiállítás megtekinthető 2018. április 24-ig nyitvatartási időben.


2018. április 9-én 17 órakor a DD Galériában (Bp. VIII. II. János Pál pápa tér 4.) nyílik Nemes Zoltán 'mettor' (SzeniorFotográfusok Klubja) Kép(b)Irodalmam című Költészet Napi fotókiállítása. A kiállítást, amely 2018. április 27-ig tekinthető meg, munkanapokon 16–18 óráig, Hatvany Viktória festőművész nyitja meg. Örömünkre szolgálna, ha minden vendégünk hozna magával egy verset, amit fel is fogunk olvasni!


2018. április 7-én 16 órakor a Virányosi Közösségi házban ( Bp. XII. Szarvas Gábor út 8/c) nyílik az APS Stúdió "Petőfi nyomában" c. kiállítása. Megnyitja Erdődi Gábor költő. Kiállítók: Baán Katalin, Burkus Alexandra, Csorba Károly, Fabó Katalin, Gerle Ervin, Kovács Éva, Kovács Judit, Mann Judit, Laczkó-Magyar György, Opre Mária, Pethő Mária, Szamosvári József. A kiállítás április 25-ig tekinthető meg.


5. Canon Nyílt Nap Győrben, 2018. április 6. péntek 9.30–18 óra. Helyszín: Hotel Famulus, H-9027 Győr, Budai út 4–6.


A diósgyőri Ady Endre Művelődési Háztisztelettel meghívja Önt és barátait 2018. április 05-én 17 órára a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör „A mi világunk” című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja:  Törő Irén festőművész. Közreműködnek: az Erkel Ferenc Zeneiskola növendékei. A kiállítás ingyenesen megtekinthető: 2018. április 05-tól – április 27-ig. Nyitva: hétköznap 10-18 óráig. Kiállító fotóművészek: Csohány Éva AFIAP, Hollósy Endre, Herbst Rudolf EFIAP, Kertész Attila MAOE, Koós László EFIAP, László Gábor, Mitterpach Ildikó, Molnár Ferenc EFIAP/g, Murvai György AFIAP, Tasnádi Tamás, Szarka János EFIAP és Tóth Tibor. Ady Endre Művelődési Ház | 3534 Miskolc, Árpád út 4. Telefon: 46/530-516 | e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Bonyhádi Fotóklub tagjai Keret nélkül, avagy: fénykép az egész világ címmel mutatják be alkotásaikat 2018. április 4-én 17 órakor a bonyhádi művelődési központban. A kiállítást megnyitja és a tárlatot ajánlja: Vincze Bálint természetfotós. Kiállítók: Domány Violetta, Hammer Zsuzsanna, Heinrich Roland, Hucker András, Kerekes Ágnes, Kirchné Máté Réka, Lőbelné Matus Mónika, Makovics Kornél, Orbán-Fehér Zoltán, Pap Éva, Pesti János, Ritzel Anita, Ritzel Zoltán, Sebestyén Krisztián, Stocker Károly, Szabó András, Tauthné Sárika, Tóth-Sármány Mónika, Turós Balázs, ifj. Turós Balázs, Völgyi István. A kiállítás április 24-ig tekinthető meg, hétfőnként 11–18 óráig, és keddtől péntekig 9–16 óráig.


Sebők Ferenc – Kedvencek párban című fotókiállítása megtekinthető  2018. április 3–30. között a Szepes Gyula Művelődési Központ fotógalériájában.Érd, Alsó u.9.

A Budapesti Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt és barátait a BMK Galériába (1119 Budapest, Etele út 55/A)2018. március 29-én (csütörtökön) 18 órára dr. Tóth-Piusz István, a 2017. évi XXXIII. Vizuális Művészeti Hónap fotópályázat nyertesének bemutatkozó kiállítására. A kiállítást megnyitja: Eifert János fotóművész. A kiállítás április 17-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.
Mecseki Fotóklub tagjai (Barakonyi Károly EFIAP, A-MAFOSZ, Déri Judit AFIAP, A-MAFOSZ, Jerszi Gabriella AFIAP, A-MAFOSZ, Kiss Imre EFIAP/b, MAFOSZ aranydiploma) Négyen a világról című kiállítása nyílik a Civil Közösségek Háza Mecseki Fotóklub Halász Rezső Galériájában (Pécs, Szent István tér 17.) 2018. március 27-én 17 órakor. A kiállítást megnyitja: Eifert János fotóművész. Megtekinthető: 2018. április 13.-ig.

A Munkácsy Mihály Művelődési Ház szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait a Biatorbágyi Fotóklub Egyesület bemutatkozó kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Oravecz István fotográfus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) fotográfia tanszékének oktatója, egyetemi adjunktus. Házigazda: Ferecskó Alexandra művelődésszervező. Munkácsy Galéria, Törökbálint, Munkácsy Mihály utca 83. 2018. március 23. péntek 18 óra
Ladányi Tamás asztrofotográfus, The World at Night nemzetközi fotósszervezet tagja Öt kontinens csillagai című kiállítása nyílik a Civil Közösségek Háza Mecseki Fotóklub Halász Rezső Galériában (Pécs, Szent István tér 17.) Megnyitó időpontja: 2018. március 23. 17.30

Stipsits Ibolya fotóművész EFIAP/b, AMAFOSZ/b fotókiállítása és Stipsits Ibolya–St.Martin zeneszerző, előadóművész Képes Spirituálé című könyvbemutatója lesz 2018. március 23. (péntek) 18 órakor, Kultúrház  Győrújbarát, Liszt Ferenc u. 9. A kiállítást megnyitja Kara Ákos államtitkár, országgyülési képviselő, köszöntőt mond Liziczai Miklós fotóművész, a Győri Fotóklub elnöke. Közreműködik St.Martin.

A Vértes Agórája Puskin Művelődési Háza szeretettel meghívja Önt és kedves barátait 2018. március 22-én 18 órára a Ház Bánhidai Fotóklub művészeti csoportjának Változó világunk címmel a Puskin Művelődési Házban (2800 Tatabánya, Kossuth L. u. 4.) rendezett kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond Ablonczy Dánielné önkormányzati képviselő. A kiállítást megnyitja Szamódy Zsolt Olaf Balogh Rudolf díjas fotóművész. Közreműködnek az Angel Pole Fitness sportolói. Kiállítók: Bogár Ildikó, Czinder Gábor, Eipl Bernadett, Kovács Attila, Lengyel Alexandra, Molnár Bence, Ruppert Géza, Sashegyi Gabriella Edit, Szamódy Zsolt Olaf, Tarjáni Antal, Vasadi Zoltán. A kiállítás megtekinthető 2018. április 30.-ig, a ház nyitvatartási ideje alatt.


A Szent-Györgyi Albert Agóra és a Szegedi Fotókör tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és barátait A Szentesi Fotókör KERET című fotókiállításának a megnyitójára. A tárlat helyszíne: Szent-Györgyi Albert Agóra (Szeged, Kálvária sgt. 23. I. em.). A megnyitó időpontja: 2018. március 20. kedd 17 óra. A kiállítást megnyitja: Krnács András. Kiállító fotósok: Gálfalvay Hilda, Györgyi László, Jokic Zita, Kiss János, Kozma Anita, Levendovics György, Marton Ferenc, Nagy István, Német Gabriella, Sarusi István, Szaszkó Antal. A kiállítás megtekinthető április 6-ig.


A Körmendi Kulturális Központ tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait 2018. március 15-én, csütörtökön 16 órára a 3F-K Fotóklub Körmend LENCSEVÉGEN 3 c. kiállításának megnyitójára a Sala Terrena Galériába (Körmend, Batthyány kastély). A kiállítást megnyitja: Bebes István polgármester. A kiállítás megtekinthető: 2018. április 22-ig. Nyitva tartás március 31-ig: kedd–szombat 10–16 óra, április 1-től: kedd–vasárnap 10–18 óra. Kiállítók: Bedőcs  Gyula, Benkő Bea, Fekete Tamás AFIAP, Jámbori Tamás, Jene Sándor, Károlyi  Barnabás, Lakosi Miklós, Pál János, Tóth  Tünde, Vilics Eszter, Vörös  Péter, Dr. Yi Xiao Bai és Wagner Hajnal


 

A Duflex Fotográfiai Stúdió az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére kiállítást rendez ’48 EMLÉKEZETE címmel, az egyesület tagjainak, Danis Jánosnak és Pető Istvánnak a fotóiból. Megnyitja Székely Tibor, a Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség elnöke 2018. március 11-én, 16 órakor a Civil Házban. (Gödöllő, Szabadság út 23.) A kiállítás egy hónapig tekinthető meg.


Talabér Gyula, a „Balaton fotósa” retrospektív kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket 2018. március 9-én (pénteken) 18 órára a győri (VOKE) Arany János Művelődési Ház galériájába (Szárnyaskerék épülete). A kiállítást megnyitja: Katona Csaba történész.

A Fehér Ló Közösségi Ház és a Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület tisztelettel meghívja Önt, Kedves Családját és Barátait 2018. március 9-én, pénteken 18 órára a Fehér Ló Közösségi Ház földszinti kiállítótermébe (Mosonmagyaróvár, Szent István Király út 140.) TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK című fotókiállítás megnyitójára. Kiállítók: Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület és Kerekes István EFIAP/d2, A-MAFOSZ/p fotóművész, Soproni Fotóklub, Szigetközi Fotóműhely. A kiállítást megnyitja: Keresztény Gyula, a Fehér Ló Közösségi Ház igazgatója. A kiállítás megtekinthető március 9-től március 23-ig az intézmény nyitvatartási ideje alatt.


A 60+Fotókör szeretettel várja az érdeklődőket a 2018. március 6-án 14 órakor megnyíló Szomszédolás... című fotókiállítására. Megnyitja: Garbóci László, Budafok helytörténésze. Közreműködik: Molnár Zoltán énekes-gitáros előadóművész, a Szenior KI-Mit-Tud Fesztivál I. helyezettje. A Promontorium Borrendet bemutatják Béky Zoltán és Meskó Bánk. A kiállítás helye: Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központ, Kérő utca 3. A kiállítás április 11-ig látható.

A Kályha Galéria bemutatja Szalai Sándor (60+Fotókör) "Színház az egész világ..." című fotókiállítását, amely megnyitójára tisztelettel meghívjuk Önt és barátait! Megnyitó: 2018. március 13. kedd, 18 óra. Megnyitja. Dr. Áment Erzsébet a 60+Fotókör vezetője. Közreműködik: Matus Mihály tárogatón. A tárlat április 6-ig látható, hétköznapokon 10 és 19 óra között. Cím: Albertfalvi Közösségi Ház, 1116. Budapest, Gyékényes u.45-47.


2018. március 5-én 17 órakor nyílik a DD Galériában Laczkó Magyar György (APS Fotóstúdió): Téltemető című fotókiállítása. A kiállítást – amely 2018. április 4-ig tekinthető meg a Deák Diák Általános Iskolában (Bp. VIII. II. János Pál pápa tér 4.) – Fabó Katalin nyitja meg.


A Hansági Múzeum tisztelettel meghívja Önt a Mosonvármegyei Múzeumba (Mosonmagyaróvár, Szent István király út 1.) 2018. március 4-én 17 órára KEREKES ISTVÁN EFIAP/d2, A-MAFOSZ/p fotóművész ÉLETMESÉK című kiállítására. Köszöntőt mond dr. Nagy István parlamenti államtitkár, országgyűlési képviselő. A kiállítást megnyitja: Horváth Imre EFIAP/s, A-MAFOSZ/s, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség elnöke. A kiállítás megtekinthető: 2018. március 6.–április 11. között.


Burkus Alexandrának, az újbudai 60+Fotókör és az APS Fotóstúdió és tagjának 2018. március elsején KILENC HAIGA (Haiku és Kép) címmel kamarakiállítása nyílik az Albertfalvai Közösségi Ház földszinti Kávézó Galériájában. A kiállítás megtekinthető 2018. március 28-ig, H.-P.: 10–19 óra között, valamint a rendezvények ideje alatt. Bp., XI. ker., Gyékényes u. 45.-47. (Vegyész utcánál) Tel.: 204-6788


Szakács Miklós "Prága éjjel-nappal" című fotókiállítása 2018. március 1–30. között az érdi fotógalériában megtekinthető. Szepes Gyula Művelődési Központ 2030 Érd, Alsó u.9


Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt, családját és barátait 2018. február 23-án, pénteken 18 órára Makovinyi Zoltán „A oldal utolsó szám” címmel, a művész 50. születésnapja alkalmából rendezett kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Makovinyi Zoltán. Közreműködik: ZitheRandom (Debreczeni-Kis Helga és Dömény Krisztián). Rákoscsabai Közösségi Ház Budapest XVII., Péceli út 222. Megközelíthető: az Örs vezér teréről és Pécelről a 169E, Kőbánya-Kispestről a 202E busszal a Csaba vezér térig, illetve vonattal Pécelről és a Keleti pályaudvarról Rákoscsaba MÁV-állomásig. A tárlat 2018. március 23-ig tekinthető meg nyitvatartási időben.
Biatorbágyi Fotóklub Egyesület 12 tagja rendelkezik különböző szintű fotóművészeti, MAFOSZ, illetve FIAP diplomákkal. A klub őket kérte fel egy – a munkásságukat reprezentáló – kötetlen témájú kiállítási anyag összeállítására. A Színe-java című tárlatot Eifert János fotóművész nyitja meg 2018. február 21-én 18 órakor a biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központban (2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 1.), melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! A kiállítás március 7-ig látogatható.

Becker Irén és Szabó Béla Tara című fotókiállítása 2018. január 25–február 21., Újvidék, Szerbia, Tartományi Természetvédelmi Intézet székháza


Utazás a világ körül – Horvátország képekben. Kiállítással egybekötött ünnepélyes díjátadó ünnepség az Aranytíz Művelődési Központ ÁTRIUM galériájában (Budapest, V. ker., Arany János u. 10.), 2018. február 16-án du. 17 órakor. A kiállítás zsűrizett anyagból háromnyelvű (magyar, horvát, angol) fotóalbumot jelentet meg a Horvát Önkormányzat.

2018. február 15-én 18 órai kezdettel nyílik Tálos Péter EFIAP, AMAFOSZ, fotóművész, a  Győri Fotóklub Egyesület tagjának kiállítása a Richter János Hangverseny és Konferencia Terem aulájában (9019 Győr, Aradi Vértanúk útja 16.) A kiállítást megnyitja: Liziczai Miklós, a Győri Fotóklub elnöke, AMAFOSZ fotóművész, köszöntőt mond Juhász Balázs fotóművész, fotográfus, grafikus. A kiállítás témája: Ladakhi utakon Indiában, "Kis Tibet". A kiállítás látogatható hétköznapokon 10–17 óráig.


 

A Duflex Fotográfiai Stúdió tagjaként, Sz. Opre Máriának nyílt kiállítása Szubjektív objektív címmel 2018. február 10-én. Köszöntőt mondott Six Edit, a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület elnöke. Megnyitotta Danis János EFIAP/g fotóművész. Közreműködtek az isaszegi Gaudium Carminis Kamarakórus tagjai Surmann Mária karnagy vezetésével, valamint Fodor Miklós fuvolán és Fodor Péter gitáron. A kiállítás a Gödöllői Civil Házban (Szabadság út 23.)  március 7-ig volt megtekinthető.


Szeretettel meghívjuk Önt és barátait 2018. február 8-án csütörtökön 18:00 órakor a Csepeli Munkásotthon és Kulturális Központ (1215 Budapest, Árpád u. 1.) Stemmer Ferenc Fotóklubjának Portré című kiállításmegnyitójára. Megnyitóbeszédet mond: Oberländer Sándor, a fotóklub művészeti vezetője. Közreműködnek az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatói. A kiállítás megtekinthető: 2018. február 8-tól március 1-ig munkanapokon 15 és 18 óra között. Kiállítók: Bárány Tibor, Berta Béla, Czúni Imre, Hodossy Ilona, Mikó István, Gábori Attila, Mizik Zsuzsa, Oberländer Sándor, R.Kórodi Zsuzsanna, Szabó Csaba, Tóth László Zoltán, Végh Péter, Szabados Tamás.


Tóth Károly, a 60+Fotókör tagja szeretettel meghívja Önt a 2018. február 6-án, 14 órakor megnyíló Kaleidoszkóp című fotókiállításra. Megnyitja: dr. Áment Erzsébet, a 60+Fotókör vezetője. Közreműködik: Kaposvári Mari versbarát.A kiállítás helye: Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központ. Budapest, XI. kerület, Kérő utca 3. A kiállítás 2018. március 2-ig látható.
2018. február 5-én 17 órakor a DD Galériában (Bp. VIII. II. János Pál pápa tér 4.) nyílik meg Rajkai György (Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesülete) Etűdök című kiállítása. A kiállítást – amely 2018. február 28-ig tekinthető meg – megnyitja Fabó Katalin.
M. Nagy Péter – Negyvenből 5. Szeretettel meghívjuk Önt a fotókiállítás megnyitójára! 2018. február 2-án 18 órakor, a Szepes Gyula Művelődési Központba. A tárlatot megnyitja: Wegenast Róbert festőművész. Közreműködik: Benkóczy Péter zongorán. A tárlat megtekinthető 2018. március 6-ig. 2030 Érd, Alsó u.9.

Nemes Erzsébet fotókiállítása Erdély felé indultam címmel megtekinthető 2018. február 1–28. között a Szepes Gyula MK. fotógalériájában. (2030 Érd, Alsó u.9.)

Becker Irén és Szabó Béla Tara c. fotókiállítása 2018. jan. 25–febr. 21., Újvidék, Szerbia, Tartományi Természetvédelmi Intézet székháza


A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2018. január 25-én, csütörtökön 17 órára a Savaria Múzeumba Kércz Tibor természetfotós Természetes szépségek című kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond: dr. Víg Károly tudományos igazgatóhelyettes; a kiállítást megnyitja Czika László fotóriporter, közreműködik Kércz Viktor gitáron. A kiállítás megtekinthető március 29-ig.
Tisztelettel meghívjuk Önt és Családját Szabó Béla fotográfus, fotóművész Tenger Csend című kiállítás megnyitójára, melynek helyszíne: a Gyirmóti Művelődési Ház (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.)nagyterme, időpontja: 2018. január 23. 16. 30 óra A kiállítást megnyitja: Juhász Attila költő. Köszöntőt mond: Szabó Jenő önkormányzati képviselő

A Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önöket 2018. január 22-én, hétfőn 18 órára a Szentesi Fotókör tagjainak MOKKA című kiállítására Szentesen a Galéria Kávéház és Étterembe (Petőfi u. 7.) A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész. Kiállító fotósok: Gálfalvay Hilda, Györgyi László, Kiss János, Marton Ferenc, Nagy István, Sarusi István. A kiállítás megtekinthető március 5-ig a kávéház nyitvatartási idejében.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Kaszás Gergő és Kaszás Norbert Makrótól az univerzumig című természetfotó kiállítására, 2018. január 21-én 16 órakor Pilismaróton, a Bozóky Mihály Általános Iskola aulájában. Cím: 2028 Pilismarót, Rákóczi Ferenc u. 14.


Tisztelettel meghívjuk Önt 2018. január 19-én 18 órakor a Körösi Galériában megnyíló A megújulás lendülete című fotókiállítás megnyitó ünnepségére. A Reformáció Emlékbizottság a reformáció 500 éves jubileumára két fotópályázatot hirdetett meg. E pályázatok kiváló alkotásait rendezte egybe és egészítette ki Eifert János fotóművész egy olyan vándorkiállítás formájában, amely ezúttal Kőbányára ért. A megnyitón köszöntőt mond Weeber Tibor Kőbánya Alpolgármestere. A kiállítás  létrejöttéről Eifert János fotóművész, a kiállítás kurátora beszél. A kiállítást megnyitja dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa. Körösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (Budapest X. Szent László tér 7-14.) A kiállítás megtekinthető 2018. február 14-ig.

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk a Debreceni Református Kollégium múzeumpedagógiai termébe (Debrecen, Kálvin tér 16.) 2018. január 11-én (csütörtök) 17 órára Baán Katalin fotóművész Képi gondolatok a Zsoltárok Könyvéből című kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Dr. Bölcskei Gusztáv tanszékvezető egyetemi tanár. Közreműködik: Kövesdi László színművész. muzeum.drk.hu  silver.drk.hu

Szeretettel meghívom a XVII. Nemzetközi Magyar Fotópályázat kiállításainak ötödik Felvidéki - Párkányi  bemutatójára. A tárlatokat a Magyar Fotóművészek Világszövetsége a Komáromi Helios Fotoklub közreműködésével mutatja be Szlovákiában. A 45 fotográfiából álló válogatás szerepelt eddig - Dunaszerdahelyen, Komáromban, Naszvadon és Léván. A kiállítást a Párkányi Barta Gyula Galériában dr. Patrus Sándor, az MFVSZ elnöke nyitja meg 2018. január 10-én 16 órakor.
Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, illetve intézménye minden tagját 2018. január 9-én 17 órára a Mezőkövesdi Fotóklub A Világ Színes című kiállításának megnyitójára.

2018. január 9-én, 14 órakor nyílik meg Pálinkásné Marika, a 60+Fotókör tagjának Szülőföldem, Baranya... című kiállítása. A kiállítást megnyitja: Dr. Áment Erzsébet fotókörvezető. Közreműködnek: Ster Erika versmondó, a Tarka Színpad tagja, tárogatón és pánsípon játszik Matus Mihály. A kiállítás helye: Újbudai Önkéntes Koordináció és Módszertani Központ, 1112. Budapest, Kérő utca 3. (4M Kelenföldi végállomásától 5 perc séta.) A kiállítás megtekinthető ugyanitt 2018. február 5-ig, vagy a 60pluszfotokor.bloggeren bármikor.

2018. január 8-án 17 órakor a DD Galériában Kiss Rita (ifjú tehetség) TERÉNY-EVICA-'17 című fotókiállítását nyitjuk meg. A kiállítást – amely 2018. január 31-ig tekinthető meg, munkanapokon 16–18 óráig – Nemessányi Éva, az EVICA csoport művészeti vezetője nyitja meg.