Kérjük fotóstársainkat, hogy ha szeretnék, hogy kiállításukról hírt adjon a Fotósélet, illetve közzé tegyük e lapon, az arról szóló hírt küldjék meg számunkra (ne csak a meghívó fotóját, hanem a meghívó szöveges változatát is. Írják le a levélben vagy csatolják .txt, .rtf vagy .doc formátumban)!
2013.12.21 meghivoA Keveházi János Városi Fotókör 2013. december 21-én délután 17 órakor megnyitja Klement Mária és Miklos Zoltán fotókiállítását, Nagymányokon a Művelődési Ház nagytermében. Ünnepi köszöntőt mond Karl Béla, a város polgármestere. A kiállítás témája elsősorban a 2012-es és a 2013-as Fotóművészeti Nyár Egyetem. A tárlet megtekinthető 2014. január 25-ig, a Művelődési Ház nyitvatartási ideje alatt.
A 60+Fotókör Barangolás itthon című kiállításának megnyitója 2013. december 16-án, hétfő délután fél 5-kor lesz a Bölcső utcai Szenior Programközpontban. Megnyitja: dr. Hoffmann Tamás polgármester. Műsort ad az Ezüstcitera együttes és Torma Mária Radnóti- és Latinovits-díjas előadóművész. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a kiállítók: Andráska Gábor, Áment Erzsébet, dr. Bergh Sándor, Farkas Dezső, Gál Csaba, Galamb Judit, Gárdos Péter, Gergely Katalin, Kozma Cecília, Kővári Éva, Kéri Juli, Mártáné Ander Katalin, Molnár Katalin, Román Erika, Ruzicska Rajmund, Torda Judit, Sebestyén László, Szalai Sándor, Vörösváry Pál, Wágner Iván. A kiállítás helye az Allee Bevásárlóközponttal szemben lévő utcában található, a MU Színház után. Megközelíthető: a 4-es villamos végállomásától.

A tatai Fotóművészeti Nyári Egyetem meghívásos fotópályázatának kiállításmegnyitója 2013. december 14-én 14 órakor lesz a Tatai Várban (Kuny Domokos Múzeum) http://www.kunymuzeum.hu/


2013. december 2-án 17 órakor nyílik Ferenczi Csaba biológia-földrajz tanár és mozdonyvezető „Horizont” című kiállítása a DD Galériában. Megnyitja Fabó Katalin.


Az Egri Kulturális és Művészeti Központ, és a Heves Megyei Fotóklub tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerőseit, a Heves Megyei Fotóklub 55 éves jubileumi kiállítására a Bartakovics Béla Közösségi Házba (Eger, Knézich u. 8). A kiállítás megtekinthető: 2013. november 5-től, november 30-ig. A kiállítás ünnepélyes zárása, a Heves Megyei Fotóklub megalakulása napján, november 29-én, pénteken 17 órakor.


Meghívó a Dél-Dunántúli Távközlési Sportegyesület 55 éves Pécsi Fotókörének jubileumi fotókiállítása megnyitójára. Helyszíne: Normandia Lions Club, Pécs, Mártírok u. 9. Időpont 2013. november 28., 17 óra. A kiállítás megtekinthető 2013. december 15-ig.


 

A Mecseki Fotóklub meghívja Önt az I. Mecsek Szalon fotókiállítására.  Megnyitó 2013. november 26. 18 óra, Civil Közösségek Háza, Pécs, Szent István tér 17. A kiállítás megtekinthető 2014. január 30-ig.


PMEGHÍVÓ 3012 KÖRCSATArizma Kör szeretettel meghív minden érdeklődőt a "KÖR CSATA" megnyitójára, 2013. november 23-án szombat 11 órai kezdettel, a Pestújhelyi Közösségi Házba (Budapest, Szűcs István út. 45.) A Prizma Kör idén május 25-én megrendezett Kör Csata elnevezésű "akadályfotózásán" 12 alkotó részvételével készült képekből összeállított képanyagot lehet megtekinteni. Mindenkit szeretettel várunk.


Tisztelettel meghívjuk Önt, barátait és ismerőseit 2013. november 22-én (péntek) 18.30-ra a Mosonmagyaróvári Fotóegyesület ŐSZI KIÁLLÍTÁSÁNAK megnyitójára, a Flesch Károly Kulturális Központba (Mosonmagyaróvár, Erkel F. u. 14.) A kiállítást megnyitja: Csiszár Péter, a Flesch Károly Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Fellép:a Lajta Néptánc Egyesület.  A tárlat megtekinthető: 2013. november 22-től december 6-ig, az intézmény nyitva tartási ideje alatt.


FEKETÉN és FEHÉREN. 2013. november 22-én 17 órakor nyílik meg a Szentesi Fotókör tagjainak kiállítása Kiskunfélegyházán, a Művelődési Központban. A kiállítást megnyitja: Kiss-Czakó Imre, a Wesel Hugó Fotókör vezetője. A kiállítás december 13-ig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében.


Biatorbagy Fotopalyazat meghivoA Biatorbágyi Fotóklub szeretettel meghívja Önt 2013. november 20-án 18 órakor kezdődő fotókiállítás-megnyitóra és díjátadásra. Biatorbágyi Faluház, 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 1. www.biatorbagyifotoklub.hu


A Szivárvány Fotóklub „Gyere velünk!” c. kiállítása 2013. november 19-én 17 órától egy hónapig látható a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Máthé János termében. A megnyitó az iskola hallgatóinak Erzsébet-napi koncertjén lesz.


A Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., valamint a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tisztelettel meghívja Önt és Barátait a 43. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemle 2013. november 17-én (vasárnap) 11 órakor, a József Attila Művelődési és Konferencia Központ Fotógalériájában tartandó kiállítás megnyitására. A kiállítást megnyitja: Dóri Éva, a Nemzeti Művelődési Intézet osztályvezetője. Közreműködik a Bányász-Kohász Kórus. A kiállítás megtekinthető az intézmény nyitva tartásának idejében 2013. december 10-ig.


Szeretettel meghívjuk Önt és családját 2013. november 16-án (szombaton) 15 órára a Nagy János Művészeti Alkotó Központ – Tápiószele, Vörösmarty út 19. – megrendezésében Baán Katalin fotóművész „Tudom-e mérni a mérhetetlent” című kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Fabó Katalin fotóművész. Közreműködik Varjú Adrienn ének. A kiállítás megtekinthető 2014. január 7-ig. Érdeklődni tel.: Baán Katalin 06 20 575 6593, Gábor Éva 06 30 950 8321


A Marcal étterem (9024 Győr, Déry Tibor utca 11/A) szeretettel meghívja Önt és Kedves Családját 2013. november 14-én, csütörtökön 17 órára Magyarósi Péter EMafosz „Gyöngyfüzér” című kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Dániel István HonEMafosz aranydiplomás fotóművész (Győri Fotóklub Egyesület). A kiállítás november végéig látható az étterem nyitvatartási idejében, minden nap 10–20 óra között.


Heves Megyei Fotóklub jubileumi kiállítása 2013. november 5–30., BBKH (Bartakovics Béla Közösségi Ház, 3300 Eger, Knézich Károly u. 8.), Galéria
http://ekmk.eu/node/5802


MeghivoJIca2013. november 11-én 17 órakor a DD Galériában (II. János Pál pápa - volt Köztársaság - tér 4.) Jó Ilona „Hangulatok” c. kiállítását Fabó Katalin E-Mafosz nyitja meg.


Szabo Bela MeghivoRómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2013. november 8-án, pénteken 17 órára Szabó Béla fotóművész AZ ÉN VILÁGOM — Szabó Béla 50 című kiállításának megnyitójára az Apátúr ház (Győr, Széchenyi tér 5.) időszaki kiállítótermébe. Köszöntőt mond: Grászli Bernadett művészettörténész, múzeumigazgató. Megnyitja: Szunyogh László DLA, szobrászművész. A kiállítás megtekinthető: 2013. december 31-ig, hétfő kivételével naponta 10–18 óráig.


Landorhegyi plakátMegmutatom magam! A József Attila Városi Tagkönyvtár (Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.) szeretettel meghív 2013. november 6-án 15 órára a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola Landorhegyi Fotókörének A világ a mi „szemünkkel” c. kiállításának megnyitójára. A kiállítás 2013. december 3-ig látogatható.


 

A Budapesti Művelődési Központ meghívja Önt 2013. november 5-én (kedden) 18.30-ra a BMK XXIX. VIZUÁLIS MŰVÉSZETI HÓNAP FOTÓPÁLYÁZATA kiállításának megnyitójára a BMK Galériába (1119 Budapest, Etele út 55.). A kiállítást megnyitja: ZSITVA TIBOR fotóművész. A tárlat 2013. november 15-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.


Csergő András meghívó SzentesreTalálkozások a műteremben” A Szentesen a Galéria Kávéházba várunk minden fotózás iránt érdeklődőt 2013. november 4-én hétfőn 18 órára Csergő András debreceni fotós tárlatára. A kiállítást Seres Géza fotóművész nyitja meg.


 Alföldi Fotószalon meghívó 2013A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2013. október 23-án, szerdán 15 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth János u. 10–14) a XIX. Alföldi Fotószalon megnyitó ünnepségére. A kiállítás megtekinthető november 29-ig.


meghivo viz c fotokiallitas-fadd-wA faddi Béri Balogh Ádám Művelődési Ház tisztelettel meghívja Önt és barátait 2013. október 22-én, kedden, 18.30-ra a művelődési nagytermébe Pámerné Bükky Klára A VÍZ című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja dr. Kalotás Zsolt Pro Natura- és Nívó-díjas természetfotós. Közreműködik Pilisi István zenész. A kiállítás megtekinthető 2013. november 29-ig.


KollekciókA Nagyváradi Euro Foto Art Egyesület a Nagyváradi Fotográfusok Tavirózsa Klubjával partnerségben a Debreceni Fotóklubbal megszervezi a „Bihar-Hajdú Bihar Eurorégió” fotóművészeinek 3. kiállítását. A kiállításon előzetesen fotópályázat úján kiválasztott képek kerülnek bemutatásra. Nagyváradi megnyitó 2013. október 18n este 6 órakor (helyi idő szerint) az "Euro Foto Art" Galériában  (December 1 tér 12. szám).


A 60+Fotókör tagjai, Barta Tamás és Gál Csaba szeretettel várják az érdeklődőket 2013. október 15-én, du. 2 órakor megnyíló, bemutatkozó kiállításukra az Újbuda Szenior Programközpontban. A kiállítást megnyitja dr. Hoffmann Tamás polgármester. Verset mond és énekel Terebessy Éva operaénekes, felnőtt mesét mond Torma Mária Radnóti-díjas előadóművész. A kiállítás november 30-ig, délelőttönként látogatható. Helye: Újbuda. XI. ker. Bölcső utca 3.


Meghvivo 2013 10 14A nyíregyházi Helios-Art Fotóklub Kiállítást rendez a nyíregyházi Megyei és Városi Könyvtárban. A kiállítás megnyitója 2013. október 14-én 16 óra 30-kor lesz. A tárlat a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület programja keretében kerül megrendezésre. Kiállítók: Balogh Gábor, Baloghné dr. Kovács Matild, Horváth Miklós, dr. Kalocsai Gábor, Koncz András, Németh Péter, Sikolya Tibor, Sipos Gábor, Zima Sándor Megnyitja: Madarassy György festőművész. A kiállítás zárónapja: október 31.


Szeretettel meghívjuk Önt és Barátait a Réti Pál Fotó klub 85 éves Jubileumi kiállítása megnyitójára 2013. október 10., 18 órakor a  Csepeli Munkásotthon "GALÉRIA 21"-ben, 1211 Budapest Árpád u. 1.


Baán Katalin Deák -Diák kiállítás2013. október 7-én 17 órakor a DD Galériában (II. János Pál pápa - volt Köztársaság - tér 4.) Baán Katalin „Örömóda” c. kiállítását Fabó Katalin E-MAFOSZ nyitja meg.


Tűzmágusok – dr. Czabán László fotókiállítása, 2013. október 4-én, 18 órakor a kecskeméti Kiss Fotó Galériában (Kápolna u. 22.)


Az Országos Diákfotós Kiállítás megnyitóját és díjkiosztó ünnepségünket 2013. október 4-én, 16 órakor tartjuk Budaörsi Városháza aulájában (Budaörs, Szabadság út 134.). A megnyitón köszöntőt mond: Török István alpolgármester úr. Az Országos Diákfotós Pályázat eredményét ismerteti: Réber Anikó. A díjakat és az okleveleket átadja, és a kiállítást megnyitja: Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke.


A Tiszazugi Földrajzi Múzeum tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait „Hazalátogatóba” – Benke Ferenc fotókiállításának  megnyitójára. A megnyitó időpontja: 2013. október 3. (csütörtök) 16 óra. A kiállítást megnyitja: dr. Horváth László történész, a Damjanich János Múzeum igazgatója. A kiállítás megtekinthető: 2013. október 3.– 2013. november 30. keddtől szombatig 9–16 óra között.


Emberek feketén fehéren – Danis János EFIAP fotókiállítása. Művészetek Háza, Gödöllő, Szabadság út 6. Megnyitó: 2013. szeptember 28. 18 óra.


Az "Ismeretlen Cegléd" című fotópályázat kiállítása  Cegléden a Kossuth Múzeumban 2013. szeptember 27-én, pénteken 17 órakor  nyílik. A kiállítást megnyitja  Reznák Erzsébet a Múzeum Igazgatója.Cím: Cegléd Múzeum út 1 a kiállítás megtekinthető október 21-ig keddtől-szombatig 10-18 ig T:Reznák Erzsébet 06 30 3089983 Baán Katalin 06 20 5756593


Meghívó Lantos István fotókiállításának megnyitójára 2013. szeptember 26-án (csütörtök) 17.30-ra a József A. Művelődési és Konferencia Központ Salgótarjáni Fotógalériájába

MEGHÍVÓ Nervetti Károly és Nervettiné Fekete Lídia "India, ahogy mi láttuk" című fotókiállítására A Székesfehérvári Fotóklub rendezésében. A kiállítás megnyitója 2013. szeptember 25., szerda 18 órai kezdettel. Megtekinthető 2013. október 9-ig a székesfehérvári Művészetek Háza Fejér Megyei Művelődési Központ  III: Béla király tér 1. sz. III.Emeleti Nagy Ottó Sándor Galériájában a ház nyitvatartási ideje alatt. www.fejermmk.hu www.fehervarifotoklub.hu


A Dél-Dunántúli Távközlési Sportegyesület Pécsi Fotókörének bemutatkozó fotókiállítása 2013. szeptember 20-án volt. A tárlat megtekinthető október 11-éig a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban (Cegléd, Rákóczi út 46.)


e-meghívó kőbányai fotóklub 2013Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (H-1105 Budapest, Szent László tér 7-14. www.korosi.org) és a Kőbányai Fotóklub tisztelettel meghívja Önt és Kedves Barátait 2013. szeptember 17-én (kedden) 18 órakor A Galériában megrendezendő fotóklub ŐSZI TÁRLATA: EMBER,GONDBAN, GONDTALANUL CÍMŰ FOTÓKIÁLLÍTÁSMEGNYÍTÓJÁRA. A kiállítást megnyitja: Buzás Kálmán. Kiállítás megtekinthető szeptember 30 -ig az intézmény nyitvatartási rendjéhez igazodva. A kiállító alkotók névsora: Bojtos Attila, D. Nagy Gabriella, Deli András, Esztergály Keve, Farkas László, Horváth Zoltán, Kele János, Kovalik Mária, Koppány György, Kürti János, Nagy Sugár, Németh István, Pádár Piroska, Petrovai Edit, Pollak László, Ruisz László, Szabó József, Szécsényi Zsuzsanna, Szedő Iván, Szepesi Julianna.


MEGHÍVÓ a 19. Pannónia Fotószalonra és fórumra 2013. szeptember 15-én 10 órára Mosonmagyaróvárra (Erkel F. u. 14.) a Flesch Károly Kulturális Központba. Köszöntõt mond: Széles Sándor Gyõr–Moson–Sopron megyei kormánymegbízott. A kiállítást megnyitja: Szabó Béla, a 19. Pannónia Fotószalon zsûri elnöke. 10 óra 30 perctõl: Bemutatkozik a Mosonmagyaróvári Fotóegyesület • Fórum • A Futura Élményközpont bemutatása


Albertirsa Várossá avatásának 10. évfordulója alkalmából szeretettel meghívjuk Önt és Barátait 2013. szeptember 13-án 17 órai kezdettel Devcsics János fotókiállítására, illetve egy baráti beszélgetésre és a Harmatrázó Prémium pálinka kóstolására az albertirsai zsinagógába. Jöjjön el egy hangulatos kötöttségektõl mentes rendezvényre, hogy egy kellemes órát tölthessen el, jó társaságban. A kiállítást megnyitja: Markos György színész, Karinthy-gyűrűs humorista. A kiállítás pontos helyszíne: Albertirsa (Irsa) Hunyadi utca 7. Információ: MF Mûvelõdési Ház +36 53/370-713 vagy Devcsics-Pásztor Renáta +36 30/999-17-49
A Budai Fotó és Filmklub a Szent Imre Gimnázium fennállásának 100. évfordulójára fotókiállítást rendez, melynek a megnyitója 2013. szeptember 12-én 17órakor lesz a Szt. Imre Gimnázium Aula Galériájában (Budapest, Villányi út 27). A fotókiállítást Szalay József művésztanár nyitja meg. A kiállításon Csordás Gábor és Dienes István alkotásai szerepelnek.

KaFo 022013. augusztus 29-én nyílt a Nagykanizsa, a mi városunk című fotókiállítás a Hevesi Sándor Művelődési Központ színházi előcsarnokában (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5–9.) A Kanizsa Fotóklub kiállítása megtekinthető 2013. szeptember 20-áig.


A Nagymágocsi Kastélyotthon tisztelettel meghívja Önt, és barátait a Kastélyotthon Kultúrtermébe, 2013. szeptember 11-én  de. 9:30-kor DOVICSIN ANDRÁS (dadalia) amatőr természetfotós fotókiállításának megnyitójára. Bevezetőt mond a kiállítás védnöke: KIS TAMÁSNÉ, a Kastélyotthon igazgatója. A kiállítást megnyitja BÁNVÖLGYI PETRA, a derekegyházi Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház vezetője. A kiállítás megtekinthető 2013. szeptember 11. és 30. között. 


PentatonPenta-ton Fotókiállítás a Faluházban (Biatorbágy, Baross G. u. 1.). Kiállítók: Józsa Géza (makró), Lőrincz Zsóka (átalakított, emberek, utcák), Nagy János (makró), Schäfer András (tájak), Vass Zoltán (tájak). Megnyitó 2013. szeptember 9-én 18 órakor, megnyitja Horváth Imre, a Biatorbágyi Fotóklub és a MAFOSZ elnöke.


Az Utazás a világ körül pályázat első kiállítása a Budapesti Művelődési Központban lesz szeptember 6-tól szeptember 29-éig. A Díjátadó ünnepség szeptember 7-én, 16 órakor lesz, melyre mindenkit szeretettel várunk. Ekkor jelenik meg az Utazás a világ körül - 2013 album is.


pipacsSok szeretettel várlak 2013. szeptember 5-én, 18 órakor a Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház (1165 Budapest, Hunyadvár utca 43/b) Napfény Galériájában nyíló kiállításomra. Címe: Hangulatok… A kiállítást megnyitja: Baán Katalin fotóművész. Fellépnek: Varju Adrienn – ének. A kiállítás megtekinthető: 2013. szeptember 25-ig – a Művelődési Ház nyitvatartási idejében. (Jó Ilona) 


mh dobai 2013Dobai Tivadar (E-MAFOSZ/s) fotográfus A csodás természet közelről című fotókiállítása a Vigyázó Sándor Művelődési Ház - Ballonyi Galériáján (Budapest, 1173 Pesti út 113.) 2013. szeptember 3-án 18 órakor nyílik Mészáros Ödön fotográfus bevezetőjével. Megtekinthető szeptember 27-ig hétfő–péntek 9–19 óra között (vagy hétvégére érdeklődni T.: 256-4626).


Kezdödikazora-Flores-IndonéziaA Gyöngyösi Mátra Művelődési  Központ  tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, valamint a fotográfia  iránt érdeklődő barátait Gál Cecília „Gyermekek a nagyvilágból” című fotókiállításának megnyitójára, amely az  MMK Fotógalériájában kerül megrendezésre 2013. szeptember 3-án (kedden) 17 órai kezdettel. A kiállítást  megnyitja  Kurucsai József a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda igazgatója. A kiállítás megtekinthető: 2013. szeptember 3–18-ig Gyöngyösön a Barátok tere 3. szám alatt.


Tuskáné Koncz Éva meghívóA Szentesi Fotókör szeretettel meghívja a fotózás iránt érdeklődőket 2013. szeptember 2-án hétfőn 18 órára TUSKÁNÉ KONCZ ÉVA debreceni fotós „ISMERŐSEIM TABLÓJA” című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást Szentesen a Galéria Kávéház és Étteremben megnyitja Seres Géza debreceni fotóművész. A kiállítás november 4-ig látogatható a kávéház nyitvatartási idejében.


 A kisújszállási Református Egyházközség és a Kossuth Fotóklub tisztelettel meghívja az országosan meghirdetett II. Ökumenikus Fotópályázat kiállításának megnyitójára, mely 2013. augusztus 31-én 10 órakor kezdődik a kisújszállási Református templomban. A fotókat méltatja: Csidér Bálint E-Mafosz/g, Mafosz alelnök. A kiállítás látogatható: augusztus 31–szeptember 22. között előzetes jelentkezés alapján
Délelőtt 9–12. Tel.: 06 20 245 9084, délután 15–18. Tel.: 06 20 573 7869 vagy 06 59 520 587.


Orosházi akt meghívóAz Orosházi Városi Képtár meghívja Önt és kedves családját 2013. augusztus 30-án (pénteken) 17.00 órára a Városi Képtárba (Orosháza Thék E. u. 1.) a Szentesei Fotókör szervezésében megrendezett XVII. SZENTESI AKTFOTÓ BakonyBIENNÁLÉ másodbemutatójára. A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész. A tárlat október 19-ig látogatható az intézmény nyitvatartási ideje alatt.


2013. augusztus 29-én, a Komlói Színházban Árgyelán György fotográfus Fények, Képek, Formák, Ívek című kiállítását Molnár István Géza (E-MAFOSZ/g, HonES-MAFOSZ) fotográfus nyitotta meg. Közreműködött: Drahos Evelin és Tóth Gábor


A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt. tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait Szabó Béla A Bakony Dr. Rómer Flóris nyomában vallomások képekben, fényképezőgéppel c. kötetének bemutatójára 2013. augusztus 28-án, szerdán 16,30-ra, Győrbe a múzeum Apátúr-ház épületébe, Széchenyi tér 5.


MFNEzúton hívjuk meg Önt a MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJA központi ünnepségére a ceglédi Kossuth Múzeumba 2013. augusztus 25-én 11 órára.

Köszöntőt mond Reznák Erzsébet múzeumigazgató és Horváth Imre, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke. Közreműködik Szalisznyó Emília fuvolaművész. A rendezvény alkalmával adjuk át az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2013 és az Év Fotográfusa 2013 címet. Ettől a naptól látható a Kossuth Múzeumban a XXX. MAFOSZ Szalon.(Nyitva 2013. szeptember 30-áig)


 zeneiimpressziok meghívóA Magyar Fotográfia Napja Alkalmából Abonyi Maya és Baán Katalin Zenei Impressziók című kiállítása nyílik a Ceglédi Duó Galériában 2013. augusztus 23-án – pénteken– 17 órakor. A kiállítást megnyitja: Kármán Sándor. Közreműködik: Szabó Péter (zongora). Helyszín: Duó Galéria Cegléd, Szabadság tér 8. Látogatható 2013. szeptember 30-ig kedd–péntek 10–18 óráig, szombaton 10–16-ig. További információk: Tel: 06 70 582 4444 és email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


HCsongrádyMA Debreceni Művelődési Központ tisztelettel meghívja Önt, kedves családját, barátait jubileumi kiállításának megnyitójára 2013. augusztus 7-én, szerdán 17 órára a DMK Belvárosi Galériájába (Kossuth u. 1.) H. Csongrády Márta fotó- és képzőművész. Köszöntőt mond dr. Bene Edit főosztályvezető asszony, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Főosztály. A kiállítást megnyitja Arany Lajos, Holló László-díjas művészeti író. Közreműködik Papp Sándor gitárművész. A kiállítás megtekinthető 2013. augusztus 30-ig naponta 9-18 óráig, szombaton 14-18 óráig, vasárnap szünnap.


Meghívó - FotókiállításDunatáj Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából 2013. augusztus 9-én rendezett kiállítást, Kalocsán, a Városi Színház Kisgalériájában. A tárlat megtekinthető 2013. augusztus 29-éig. A kiállításról beszámoló nézhető meg a következő linken: http://www.kalocsatv.hu/videok/kepek-es-pillanatok-.3368


makro1A Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület meghívja Makró című fotókiállításuk megnyitójára, ami augusztus 2-án 17:30-kor lesz a mosonmagyaróvári Huszár Gál Városi Könyvtárban (Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 16.). Megnyitja: Szabó Béla fotóművész

meghivoCFK2bA Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár a Magyar Fotográfia Napja alkalmából tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2013. augusztus 1-én 18 órára a Ceglédi Galériába, A CEGLÉDI FOTÓKLUB válogatott képeiből összeállított kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond: Kozma Attiláné. A tárlatot megnyitja: Tamasi Tamás újságíró. Közreműködik: Volter Kálmán gitárművész. A kiállítás augusztus 29-ig látogatható: keddtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 8–12 óráig, 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. http://www.cegledikultura.hu


TothIstvanA Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém, Erzsébet sétány 1.) meghívja Önt 2013. július 26-án pénteken 15 órára TÓTH ISTVÁN fotóművész A Fényképezés Művészete című jubileumi (90) kiállításának megnyitójára! Köszöntőt mond: Limbacher Gábor múzeumigazgató, Némethné Károlyi Jolán önkormányzati képviselő, Földi László Cegléd város polgármestere. A kiállítást megnyitja: Döbrentei Kornél költő. Közreműködik: Petrás Mária keramikus, énekművész, Oberfrank Pál színművész, Palásti Zsófi a, a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendéke.


TaraBecker Irén és Szabó Béla közös kiállítása a TARA Nemzeti Parkról július 25-én 18 órakor nyílik meg Székelyudvarhelyen a Művelődési Házban. Köszöntőt mond: Róth András történész. A kiállítást megnyitja: Gyurity Milán képzőművész, Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ igazgatója. A képekről gondolatait elmondja: Dezső László fotóművész, természetfotográfus.


szolnok B 2013-12013. július 17-én (szerda) 17 órai kezdettel a szolnoki Hozam klubban nyílik egyéni kiállitása Incze Domokosnak (AFIAP, E-AAFR, E-MAFOSZ/S, Hon.PESGSPC) Székelyföldi tájak-emberek cimmel. Megnyitót mond Holocsi Kálmán ES-MAFOSZ, a szolnoki Tiszavirág fotóklub titkára! A kiállítás július 31-ig látogatható.


plakát2013. július 12-én nyílt a Márvány Fotóműhely kiállítása Aradon a CLIO kiállító teremben "A pillanat varázsa" címmel. A kiállítást megnyitotta: Bodnár Levente aradi alpolgármester. Kiállítók: Barabás Ferenc, Bazsó Imre, Bazsóné Megyeri Ilona, Bende István, Bontovics Ilona, Buchan Andrásné, Dr, Blahut Károly, Dr. Grin Igor, Faluhelyi Balázs, Fodor József, Ifj. Nagy Károly, Katona Péter, Kerepeczki Ágnes, Kindel László, Kiss Tímea, Kovács András, Kucsara Tibor, Machlik Gergely, Martinné Patkás Erika, Monostoriné Hrabovszky Éva, Nagy Károly, Nedényi Miklós, Pauló Andrea, Petró Zsolt, Skultéti Imre, Tejsi András, Terhes Attila, Virág Mihály. A kiállítás megtekinthető: 2013. július 31-ig. 


Német Gabriella meghívó2013. július 1-én  várták a fotózás iránt érdeklődőket Német Gabriella csongrádi fényképész EGO című kiállítására Szentesen a Galéria Kávéház és étterembe (Szentes, Petőfi u. 7.) A kiállítást Nagy István fotóművész nyitotta meg. A tárlat szeptember 2-ig látogatható.


MeghívóA Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel várja Önt és barátait 2013. július 9-én (kedden) 18 órára a Ceglédi Galériába (Cegléd, Kossuth tér 5/a.) Baán Katalin fotóművész „Tudom-e mérni a mérhetetlent” című fotókiállításának megnyitójára. A tárlatot Reznák Erzsébet, a Kossuth Múzeum igazgatója nyitja meg. Közreműködik Varju Adrienn – ének. A kiállítás 2013. július 27-ig látogatható (keddtől–péntekig 10–18 óráig, szombaton 8–12 óráig).


VelodromSzeretettel meghívjuk Hübler Nóra és Vagyon Attila 2013. június 25-én, 18 órakor a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házban tartandó (Székesfehérvár, Régi Csóri út 13.) VELODROM című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Noszvai András (a Velodrom-Millenáris szervezője).


Juhos NandorA TETŐ Galéria sok szeretettel meghívja Önt és barátait dr. Sebestyén Ferenc, Gyimesi János (Gyimo) és Juhos Nándor fotóművészek „ Triumvének” című kiállításuknak a megnyitójára 2013. június 28-án, pénteken 18 órára. A kiállítást megnyitja: dr. Sebestyén Ferenc. Közreműködik: Molnár Ági, ének. A kiállítás megtekinthető: 2013. jún. 28-tól júl. 17-ig, hétköznap 15–18 óráig. Cím: TETŐ Galéria, 1115 Budapest, Ecsed u. 13., tel.: 788-66-95,  info@tetőgaleria.hu, www.tetogaleria.hu