horvath imre 03Július 7-e, kedd

Ez a nap nagyon sűrű, programokkal teljes napnak ígérkezett, ahogy az előre szerkesztett tájékoztatóból látható volt. Fotósviadal délelőtt, sárkányhajózás délután, este pedig az otthonról hozott papírképek kirakodása az ebédlőben.

A Fotósviadal érdekes, játékos munka volt a társaság részére. Térképet kaptunk, és különböző helyszíneket kellett felkeresni, ahol minden ellenőrzőponton megkaptunk egy-egy témát, amit aztán ki-ki a saját ízlése szerint megfotózhatott. Majd pedig az elkészült képet a következő helyszínen leadta, és úgy haladhatott tovább a közvetkező feladatot elvégezni.

Nem volt egy szimpla fotótúra, hiszen például olyan feladatok szerepeltek a sorban, hogy „Mámor”, „Mozgás”, „Vágyakozás”, „Édes élet” – s a fotóknak szigorúan illeszkedni kellett a témához. Láthatóan élvezték a fotósok a Fotósviadalt, egész délelőtt jártuk a várost, kerestük a témát, élveztük ezt a fotós-játékot.

A szervezők délután 4-re hirdették meg a Dunán a sárkányhajózást. Összeverődött egy nagyobb létszámú csapat ehhez, volt aki az evezést választotta, voltak akik inkább a kikötőben maradtak, hogy fotókat készítsenek a sárkány startolásáról.

Werkfotók (Burkus Alexandra, Horváth Imre, Nagy Sugár, Szécsényi Zsuzsa, Szepesi Julianna, Stefkovics János):

{gallery lightbox=boxplus lightbox:thumbs=outside}FNYE/2015/4nap{/gallery}

Nem vették félvállról az evezést a sportosabbak sem, előtte a hajózásról technikai oktatást kaptak, mindenki mentőmellényt öltött, és a kapitány úgy rendezte be a hajón ülők sorrendjét, hogy figyelembe vette a súly elosztását is, meg a jobb kéz, bal kéz használatát, hogy a részt vevők egymást ne akadályozzák evezés közben.

Meglepően jól, harmonikus mozgással, tempósan elszakadtak a kikötőből, és pillanatokon belül elhúztak a parttól. Elevezett a csapat a Csepel sziget északi csúcsáig, ott még egy kis holtágba is bekalandozott a hajó. Jóleső fáradtsággal tértek haza, minden résztvevő nagyszerű kikapcsolódásnak élte meg a sárkányhajózást a Dunán.

Vacsora után az ebédlőben mód volt rá, hogy két – Szerbiából érkezett fotós kolléga – Miroszlav Predojevity, a Szerb Fotószövetség művészeti tanácsának elnöke és társa Bisak Zoltán –  bemutatkozzék, vetített képes anyagot és több albumot hoztak.

stefkovics janos01 stefkovics janos02

Azt követően az otthonról hozott papírképek bemutatására került sor, a fotósok kiállították munkáikat. Ki a falra akasztotta, ki az asztalokra terítette szét. Kötetlen beszélgetés folyt a hozott munkákról, belekérdeztek az alkalmazott technikákba, a kép születésének körülményeibe.

Ez is érdekes elfoglaltság volt, mivel megismerhettük a más-más helyszínről érkezett fotós kollégák munkásságát.